Peripato

Az ELTE Peripato Társadalomdinamikai Műhely szakmai közösség tagjai a társadalmat és annak folyamatait, rendszereit élethivatásuk szerint megismerni vágyó kutatók, szociológusok.

Friss topikok

Ajánlott linkek

Logo

 
 

2014.04.11. 10:11 Tóth Gergely

Politikuskapcsolatok a médiában - 1

Címkék: kampány politika hálózat politikus társadalom elemzés

- Kampány van!

- Tényleg? Észre sem vettem.

Mi azért odafigyeltünk. Sőt kutakodtunk. A következőkben ezért egy több részes sorozat első darabjával kezdjük el bemutatni, hogy mire is bukkantunk.

Jelen bejegyzés szerzői (Micsinai IstvánTóth GergelyFokasz Nikosz és Előd Zoltán) az MTA-ELTE-Peripato Összehasonlító társadalmi Dinamika kutatócsoport tagjai.  

Elemzésünkben a Magyar Nemzet és a Népszabadság online oldalain 2013. szeptember 1. és 2014. április 4. között megjelent több mint ötvenezer cikk feldolgozására támaszkodtunk. A négy parlamentbe bekerült párt, illetve pártszövetség országos és egyéni jelöltjei alapján összeállított, 827 főt tartalmazó politikus lista alapján megnéztük, hogy kiket, hányszor említettek együtt ugyanabban a cikkben.[1] A közös említéseket a politikusok közötti kapcsolatokként értelmezve, az említések számával súlyozott hálózatokat készítettünk. A könnyebb áttekinthetőség érdekében ábráinkon a továbbiakban csak azokat a kapcsolatokat jelenítettük meg, amelyekben az adott politikusok legalább öt alkalommal szerepeltek közösen. Az ábrákon a politikusokat jelző pontok mérete az egyes lapokban való megjelenéseikkel arányos, miközben itt figyelembe vettük az önálló és a közös említéseket is.[2]

Tájkép

A NOL alapján rekonstruált politikushálózat legtöbbet említett szereplői (a képre kattintva az ábra interaktív változata nyílik meg)

NOL_d3.png

 Az MNO alapján rekonstruált politikushálózat legtöbbet említett szereplői (a képre kattintva az ábra interaktív változata nyílik meg)

MNO_d3.png

 Vizsgálódás

Elemzésünket a választások során legkisebb támogatottságot elérő parlamenti párttal az LMP-vel kezdjük. Az alábbi ábrákon jól látható, hogy az LMP-s politikusok kapcsolathálója a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben azzal együtt is meglehetősen hasonló képet mutat, hogy két politikus Csiba Katalin illetve Nagy Gábor csak a NOL, illetve csak az MNO hálózatában jelenik meg.  A párt vezetői, Schiffer András elnök és Szél Bernadett társelnök szerepelnek a hálózat közepén, miközben a párt többi politikusa lényegében csak velük áll kapcsolatban. Egyetlen kivétel, hogy az MNO hálózatában Lengyel Szilvia és Ertsey Katalin között megjelenik egy a pártvezetőket megkerülő közvetlen, s ebben az értelemben horizontális kapcsolat is. A hálózat relatíve sűrűnek tekinthető, s az elnöki és a társelnöki poszt eleve decentralizáltabb szervezeti jellegével szinkronban többközpontú, nem rendelkezik egyetlen centrummal. Ez megegyezik azzal a közösségi alapú értékrenddel is, amit az LMP szervezeti működésében is érvényesít, s ami úgy tűnik, átjön a médiaszereplésében is. Az ábrákon olyan elszigetelt szereplők is találhatók, akik nem kapcsolódnak a hálózat egyik vagy másik tagjához sem. Szerepeltetésük az ábrán azért volt mégis szükséges, mert más pártok politikusival létezik kellően szoros [3] kapcsolatuk.

LMP-NOL (N=7)

LMP-NOL.png

LMP-MNO (N=7)

LMP-MNO.png

Áttérve most a Jobbik-os politikusok médiajelenlétének elemzésére először is arra figyelhetünk fel, hogy bár a párt a választásokon közel négyszer annyi szavazatot kapott, mint az LMP, nagyságrendileg azonos számú – tizenegy illetve kilenc - politikussal van jelen a NOL illetve az MNO publikációiban. Az LMP-vel összehasonlítva az is rögtön szembetűnik, hogy a kapcsolatok a NOL hálózatában meglehetősen gyengék – az ábrákon ezt a vonalak vastagsága szemlélteti –, s Vona Gábor ezek mindegyikét monopolizálja. Ő a hálózat leggyakrabban szereplő egyedüli központja. Schiffer András és Vona Gábor saját párthálózaton belüli eltérő pozíciója véleményünk szerint összhangban van a két politikus szervezeten belüli eltérő státuszával.

Mindennél érdekesebb azonban a Jobbik MNO-ban való szereplése. Kutatásunk legváratlanabb, s talán legizgalmasabb eredménye, hogy az öt közös említés küszöbét az MNO-ban egyetlen(!) Jobbikos politikus-pár sem ugrotta át, azaz az MNO egy cikken belül nem, vagy csak nagyon ritkán említi együtt a Jobbikos politikusokat. Más pártok politikusaival elég gyakran szerepelnek, ezért láthatjuk egyáltalán őket az ábrán, de saját párttársaikkal nem szerepelnek elégszer együtt ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatot jelezhessünk közöttük. Az ábra elszigetelt entitásokként, s nem egy (politikai) közösség tagjaiként mutatja be őket. Hogy ez véletlenül alakult így, vagy egymástól független döntések nem szándékolt következménye, esetleg tudatos szerkesztőségi politika eredménye ez ügyben – bármilyen érdekes kérdés is ez – ebben a pillanatban még csak találgatásba sem bocsátkozhatunk.

JOBBIK-NOL (N=11)

JOBBIK-NOL.png

JOBBIK–MNO (N=9)

JOBBIK-MNO.png

 Mint ismeretes a magukat „kormányváltók”-nak nevezők öt szervezetileg, ideológiailag és személyi állományát tekintve is nagyon eltérő párt heterogén szövetségét hozták létre.  Az alábbi ábrákon éppen ezért különböző színnel jelöltük e szövetség tagjait.

Az öt párt összefogásából létrejött pártszövetség esetében az MNO és a NOL közötti legnagyobb eltérés a DK és az Együtt esetében figyelhető meg. Az MNO e két pártból jóval kevesebb politikusnak adott teret, mint a NOL. Ez minden bizonnyal azzal függ össze, hogy az MNO-nak a két pártvezetőre, Gyurcsányra és Bajnaira fókuszáló figyelme közepette már kevesebb figyelem juthatott e pártok egyéb politikusaira. A kormányváltók hálózatában szereplő politikusok száma az LMP-nek nyolc-tízszerese, a Jobbiknak pedig az öt-hatszorosa.

Az itt látható hálózatok esetében a korábbiakhoz képest fontos különbség, hogy jól elkülöníthető a hálózati centrum és a periféria területe. A Népszabadság hálózatában a centrumban több politikus található, mint az MNO-ban, illetve a hálózat magja mellett a DK-sok közötti sűrű kapcsolat egy részhálózatot rajzol ki.

Kormányváltók jelenléte a két lapban (index értékek)

Párt

NOL

MNO

DK

15

9

EGYÜTT

13

7

MLP

3

2

MSZP

33

30

PM

7

7

Összesen

71

55

  

Kormányváltók-NOL (N=71)

Kormányváltók-NOL.png

Kormányváltók-MNO (N=55)

Kormányváltók-MNO.png

(*) Az ábrák áttekinthetőségének érdekében a politikusok nevét levettük. (A képekre kattintva új ablak nyílik a neveket tartalmazó ábrákkal!)

A kormánypártok politikusai mindkét lap estében kisebb számban vannak jelen, mint a „kormányváltók”. Ennél nagyobb meglepetésnek tartjuk, hogy a baloldali lap több szereplőnek adott teret, mint jobboldali társa. Az MNO esetében a negyvenkét FIDESZ-es politikusból kilenc ráadásul nem is részese a hálózatnak, míg a NOL esetében csak kettő.  A különbség nem csak a kormánypárt egészére érvényes, hanem a KDNP-s politikusok is nagyobb számban vannak jelen a Népszabadságban, mint a Magyar Nemzetben.

Kormánypártok jelenléte a két lapban  (index értékek)

Párt

NOL

MNO

FIDESZ

45

42

KDNP

10

7

Összesen

55

49

 A számszerű adatokon túl az is látszik, hogy a két hálózat struktúrája is jelentősen eltér. Az MNO esetében egy sűrűbb hálózatról beszélhetünk, míg a NOL-ban inkább egy lazább szerkezet jelenik meg. A korábban már említett mag-periféria elkülönülés itt is jól beazonosítható. A NOL esetében közel azonos arányban vannak a maghoz és a perifériához tartozó politikusok, míg az MNO hálózata kompaktabb egészet alkot. A NOL esetében külön érdekesség, hogy vannak olyan politikusok, akiknek csak egy-egy másik politikussal van kapcsolata. Az ábra bal alsó részén Orbán Viktorhoz, a jobb felső részén pedig Kövér Lászlóhoz kizárólagos jelleggel kapcsolódó politikusokat találunk. 

FIDESZ-KDNP-NOL (N=55)

FIDESZ-KDNP-NOL.png

FIDESZ-KDNP-MNO (N=49)

FIDESZ-KDNP-MNO.png

(*) Az ábrák áttekinthetőségének érdekében a politikusok nevét levettük. (A képekre kattintva új ablak nyílik a neveket tartalmazó ábrákkal!)

Átlagos kapcsolat számok(*)

Párt

NOL

MNO

LMP

2,28

2,28

JOBBIK

1,45

0

KORMÁNYVÁLTÓK

4,28

3,89

DK

3,47

1,78

EGYÜTT

0,69

0,86

MLP

0

0

MSZP

3,39

1,73

PM

1,29

1,57

FIDESZ-KDNP

3,56

2,55

FIDESZ

2,86

2,35 (**)

KDNP

1,3

0,28

(*) Az átlagos kapcsolatszám kiszámításánál figyelembe vettük a kapcsolattal nem rendelkező politikusokat is.

(**) A Kormányváltókat alkotó pártok és a FIDESZ-KDNP szövetség két pártja esetében csak a belső, azonos párttal való kapcsolatokat vettük figyelembe

A 2. számú táblázat az egyes pártok átlagos kapcsolatszámát – azt, hogy egy képviselőnek átlagosan hány kapcsolata van más, azonos pártbeli politikussal – tartalmazza. Az itt megfigyelhető legmeglepőbb eredmény talán a DK politikusok felülreprezentáltsága a Népszabadságban.

______________________________________________________________

Következő blogbejegyzéseinkben hasonló módszertannal kívánjuk bemutatni a kampány időszakában jelen lévő témákat, s külön írásban tervezünk kitérni a botrányok megjelenésére is. A május 25-i Európa Parlamenti választást követően a két kampányt megelőző, körülbelül másfél hónapos időszakot fogjuk összehasonlító módon elemezni.

 

[1] Mostani elemzésünkben nem térünk ki azokra a politikusokra, akik bármilyen módon, elkövetőként netán leleplezőként érintettek voltak valamilyen, a sajtóban annak idején szenzációként ható botrányban. Ezen jelenségek elemzésére külön tanulmányt szentelünk.

[2]Két jelentősebb politikust - a „Millás” Juhász Pétert illetve a Fideszes külügyi államtitkárt, Németh Zsoltot - gyakorlati megfontolásból most kihagytuk e gyorsjelentésből, mert az LMP-ben illetve a Jobbikban kevésbé ismert, ugyanilyen nevű politikus politizál.

[3] Ne feledjük a legalább öt közös említés kritériumát!

15 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://peripato.blog.hu/api/trackback/id/tr376015164

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tetten ért szavak 2014.05.04. 22:50:51

Kampánytémák dinamikája a médiában   - Nem is oly rég, itt még kampány folyt!- Tényleg? Észre sem vettem.   Mi azért odafigyeltünk. Sőt kutakodtunk. A következőkben ezért többrészes sorozatunk második darabjával folytatjuk annak bemutatását, hogy m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le Orme 2014.04.11. 22:22:38

Mindez nagyon szép, nagyon jó, sok munka, de mire jó? azon kívül, hogy statisztikákat bemutat? Milyen nem triviális következtetéseket lehet levonni?

Dr. Cica75 2014.04.11. 22:36:27

@Le Orme: Nekem is az hianyzik, hogy: igen, es? Talan a cikksorozat tobbi reszebol kiderul.

sdani 2014.04.11. 22:48:58

@Le Orme: Ez mondjuk a hálózatokról szóló "kutatások" 95%-áról elmondható. :D

Nekem nemcsak az nem világos, hogy milyen pluszt mutatnak ezek az adatok, hanem általában, nevek egy cikken belül történő említésének gyakoriságának vizsgálatával mire kerestek (remélhettek) választ.

"Az ábra elszigetelt entitásokként, s nem egy (politikai) közösség tagjaiként mutatja be őket."
Szerintem az, hogy embereket egy cikkben említenek, nem jelenti azt, hogy egy politikai közösséget alkotnának, mert ez a vizsgálat nem mond semmit a kontextusról.

Rodolfo63 2014.04.11. 23:22:19

ha nincs még terv az elkövetkező pár hónapra, elemezzétek a nevek "irányultságát" is, azaz az adott médium milyen tekintetben beszél ezekről :)

Makkasz 2014.04.11. 23:25:45

Sajnos teljesen ertelmetlen.
Nem csak az interpretacio hianyzik, mar hipotezis sincs. Mivel nincs hipotezis --> nincs kerdes. Ezekutan nem csoda, hogy nem sikerult ertelmes adatot gyujteni, megfelelo statisztikat kesziteni, es vegul ertelmezni.
pl.: tobbszor pozitivan emlitettek szavazatszama nott. Vagy tobbszor negativan emlitett csokkent. Ezeket lehet cafolni is, ill. lehet hogy nincs eredmeny.
De ez igy sajnos elegtelen.

Makkasz 2014.04.11. 23:26:52

@sdani: igaz, kontextus, kauzalitas is hianyzik, viszont kipotoltuk sejtelmesen megmagyarazhatatlan abrakkal.

liebend 2014.04.11. 23:38:21

Az összegzés hiányos, de végre valami, ami kutatáson és munkán alapul, nem az aránytalanul nagy, homályos alapokon álló és kötelező vélemény-böfögésen, ami sajnos mindegyik médium sajátsága.

VHB 2014.04.12. 06:05:14

Mi a konklúzió?

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.12. 06:31:55

Az a jobbikos megfigyelés nekem is feltűnt.

A jobbik valahogy azt az érzést kelti a sajtón megjelenő képével,

hogy nincs is párt,

csak néhány szóvivő ... és a hangyahadsereg.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.12. 06:37:25

A másik megfigyelése is tetszett a kutatásnak,

hogyaszondja,

a négy főnevet,
Gyurcsány-Bajnai-Orbán-Mesterházi

a sajtó szisztematikusan összemossa,

szigorú együttemlítéssel,

míg a kisebb politikusok is mind csak ezekkel együtt jelenhetnek meg.

Ettől a technikától lesz az embereknek az az érzése,

hogy ezek egy banda,
bármelyiket akarod, együtt kapod őket,

és mindenben benne van a kezük.

Ez az érzés a sajtó műve.

Jó a kutatás.

nyünyüge 2014.04.12. 07:01:47

@én már a fény gyermeke vagyok:
szerintem is látványos az mno-s ábra "statikussága", egyértelműen látszik, hogy a nagyvadakra lőttek folyamatosan.
Pl. a Simon ügy kirobbanása után a kormánypárti sajtóban tudatosan Simon állandó jelzője lett, hogy "Mesterházy helyettese", legyen szó házkutatásról, Welsz haláláról, akármiről.

én már a fény gyermeke vagyok 2014.04.12. 07:26:13

@nyünyüge:

Attól lettek nagyvadak, hogy emlegették őket.

Ez a Welsz meg egy 4 milliárdos adócsaló volt fiktív céggel, aki a rendőrség kocsijában rejtélyesen elhalálozott.

Nyilván azért emlegették együtt ellenzékiekkel, hogy ezt a kis elpatkolást ne kelljen megmagyarázniuk.

Salika65 2014.04.12. 07:48:08

Konklúzió? A Jobbikot úgy hallgatták el, ahogy lehet. Ha megkapta volna a médiában a parlamenti súlyának megfelelő megjelenést, és az tényleg tárgyilagos lett volna, most szorosan a 2. lenne a fidesz mögött. Na ez most már grafikusan is látható.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.04.12. 08:00:41

Az megvan, hogy a választás a teljes magyar netes katyvasz totális kudarca is?
Index, origo,444, hir24, hvg, nol stb. ?(A szervilis kormánypártiak nem e téma alanyai.)

Szóval amit csinálnak az egy kalap szar, lehet, hogy jól megélnek páran belőle de ennyi.

Mindennapi orbánviktor, jobbikozás [cikk nem kommnentelhető], eu így, usákok úgy, megvédjük ukrajnát, szíria, esik a forint, szar a gazdaság, bezzeglondonban, brüsszelben azt mondták hogy.

Ami a legszebb a választás után ott folytatják ahol abbahagyták!

Nulla önkritika.

lüke 2014.04.12. 12:58:39

éljen a párt
(ne kérdezzétek melyik, pont ez a lényeg)