Akritidisz Themisztoklész érdeklődésemre 2013 november 29-én, a vele készült interjú napján küldte el az alábbi e-mailt.

 

Rám bízta mit kezdek az interjúval, s küldött egy fotót is a gavdoszi lakosztályából...

Az eredeti prózai szöveg, bár térben és időben csapongónak bizonyult, balladai történetet sejtetett, ezért áttördeltem erre a verses formára. 

 

Polgárháború volt itt

ami, úgy alakult

hogy amikor ellenállás volt 

szóval a németek

először az olaszok

megtámadták Görögországot.

 

S azután az összes egészen

az albán fronton

kizavarták az olaszokat.

 

A németek megtámadtak minket

s akkor az apám részt vett

ebben az ellenállási dologban

vagy ellenállási hadseregben.

 

És ugye mikor vége volt

ennek az ellenállási mozgalomnak

akkor a jobboldaliak

és szélsőjobboldaliak

akkor mindig leskelődtek

és kergették

lövöldöztek a volt ellenállókra.

 

És a németek

amikor visszavonultak

ezeknek a szélsőjobboldaliaknak

adták át a fegyvereket.

 

És a mi hadseregünk

mivel az angolok

stratégiai szövetségesei

voltak a szovjetek

angolok és amerikaiak

szövetségesek voltak.

 

Ők rákényszerítették

valamilyen oknál fogva,

hogy az ellenállási mozgalom

hogy az ellenállási hadsereg

letegyék a fegyvereket.

 

Én 43-ban születtem

akkor, amikor még javában zajlott

az ellenállás

a németekkel szemben.

 

Az olaszok veresége után

jöttek a németek

és megszálltak minket.

 

Az édesapám katona volt

az olaszok ellen harcolt

rendes katona nem maradhatott

de megszerveződött az ellenállás.

 

A pártok nem folytathatták a működésüket. 

A hivatalos kormány Egyiptomban volt.

 

Ők angolbarátok voltak.

Az angolok, az amerikaiak

és a szovjetek harcostársak voltak akkor.

 

És közöttük egyfajta megállapodás

a Kaserta-ban vagy valahol ott

vagy Libanonban.

 

Megállapodtak, hogy

a nemzeti hadsereg ellenőrizheti ezt a területet

és akkor a szovjetek által szervezett ellenállás

az EAM harcosai elkezdték letenni a fegyvert.

 

Akkor néhány szélsőjobboldali ellenállót

engedtek szabadon elmenni

de elkezdték kergetni

az ellenállókat

akik baloldaliak voltak.

 

Apukám nem tudott hazajönni

a faluba

csak este, néha.

 

Én aludtam

nem emlékszem rá

nem láttam semmit.

 

Nappal nem jöhetett, mert megölték volna.

 

Anyukám ott volt

akkor még ott volt a faluba

később, amikor a polgárháború

amikor volt, segített

azért is maradt itt, az apámmal együtt.

 

 

Én, mint gyerekek, még gyerekek,

úgy egyeztek

hogy akkor már kezdtek

nagyon hevesek lenni a harcok

hogy ideiglenesen

mentünk át Jugoszláviába.

 

Közel voltunk a jugoszláv határhoz.

 

A partizánok kíséretében mentünk át

gyerekek, akik akartak

mert a fél falu elment

a fél falu nem

akik nem akartak.

 

És ideiglenesen.

 

De közben

ez 48-ban volt

de közben a Tito

akkor valamilyen megérzéssel keveredett

a Marshall tervbe

meg a nem tudom én mibe

és akkor

nem tudom

és akkor

elzárta a határokat utána. 

 

49-ben az amerikaiak

akkor dobták le a napalmbombát először

ezzel aztán a mieink

nem tudták a mieink már

végig vinni a harcot

és nem tudtak már

Jugoszlávián keresztül menni

mert lezárták a határokat

és akkor mentek Albánián keresztül.

 

És az anyám is ottmaradt.

 

Mi gyerekek

csak négy testvéremmel voltam.

Utána, mikor lezárták

csak négy testvéremmel voltam.

Utána, elosztottak minket Magyarországra.

 

Ennyi.

 

A fél falu együtt volt, akik jöttek.

Egész Magyarországig.

 

De mikor Jugoszláviában voltunk

egy darabig

ott, ahol a Skopje környékén

ott, ahol a görögség volt

még mielőtt, utána volt

az a Tito csinálta azt a makedon-ügyet

azt a jugoszláviai-makedon ...

 

Mikor ez a konfliktus volt,

akkoriban a Tito nem egyezett meg a Sztálinnal.

 

Satöbbi.

 

Akkor szűnt meg a kommunista internacionálé

akkor ő is szövetségese volt az angoloknak

de ő továbbra más politikát folytatott

és hogy kapjon ezt a segélyt

akkor ők különváltak a többi országtól

a volt népi demokráciáktól.

 

És akkor ezeket elosztották

a Vöröskereszten keresztül

szét

minden ilyen

Romániába, Csehszlovákia

Bulgária, Lengyelország

Szovjetunióba, Taskentbe.

 

A legtöbben oda mentek

meg Romániába, NDK, NDK-ba.

 

Egy darabig együtt voltunk a faluval

négy testvér

és voltak idős emberek

és akkor, akkor ott voltak

később életkor szerint már különválasztottak.

 

Eleinte együtt voltam

különböző intézetekben voltunk

valamint óvodásokként

amikor már nem az egész falu volt velünk

hanem életkor szerint külön.

 

Engem először Fehérvárcsurgóra vittek

utána, amikor együtt voltunk

különböző laktanyákban

Fehérvárcsurgón

utána Balatonlellén

fölső Balatonlellén

nem a Balaton-negyedben

utána a lenti országban

és addig voltunk ott Balatonlellén

amíg jobban rendeződtek a dolgok.

 

És akkor mentem Balatonkenesére.

 

Balatonkenesére a kisebb nővérem is

aki nálam nagyobb.

Én voltam a legkisebb.

 

Ott voltunk együtt

egy évben

amikor én elsős voltam

nem tudom hányadikos volt

ő akkor.

Negyedikes

utána felső tagozatosok Balatonalmádiban voltunk.

 

Én ott

a nővérem Balatonalmásiban.

A másik nővérem meg a bátyám azok nagyobbak voltak.

S elmentek hát mittudomén

ipari tanulónak

egyenruhában is voltak.

 

A nővérem az első generációban

nővérképzős generációban volt

az első ilyen nővérképzős generációban

de abban már magyar gyerekek is voltak

az ilyen szakmai oktatásban.

 

Különben mi, görög gyerekek voltunk az intézetben.

 

Csak görög gyerekek.

Ötszázan, négyszázan, hatszázan. 

 

Amíg a nővérem

az első ilyen nővérképző intézetben volt

addig, hogy mondják az ilyet

apácák voltak a nővérek.

Azért maradt meg a szó.

 

És a bátyám ilyen esztergályosnak tanult.

Akkor még egyenruhában voltak.

És ideiglenesen voltunk

mert nem lehetett tudni

hogy mikor megyünk vissza.

 

Akkor olyan képzésben vettünk részt

hogy mindig ilyen harcos képzésben.

 

Ez tartott négy

negyedik osztályig.

Ott voltunk Balatonkenesén.

Negyedik után

Szekszárd-Hőgyészre mentünk.

Nem tudom, hogy mondják másképp.

Szakály-Hőgyészre.

Ötödik osztályba ott mentünk.

 

Ötszáz-hatszáz tanuló voltunk.

És ott is még görögül ment.

 

Köztünk voltak szláv-makedónok

mi úgy neveztük szláv-makedónok.

Makedónok, de szláv nyelvet beszéltek.

Szláv kisebbség.

 

És azok is tanultak görögül is

magyarul is

meg szláv nyelvet is

ami, ami nem volt tiszta nyelv

mert Tito idejében lett ez a nyelv szinte megalkotva,

 

Korábban

mikor ottomán birodalom volt

nem volt ilyen királyság.

Volt horvát, bosnyák, szerbiai, szlovén, ezek voltak.

De azt a Tito csinálta ezt,

mert addig ottomán birodalom volt.

Nem volt Makedónia.

 

A bolgár háborúk után valahogy tisztázódtak a helyzetek

az első világháború után.

Független attól ezt a szerb írást

vagy bolgár

nem tudom

valamilyen

együtt volt, na azok tanulták ezt is.

 

Mi görögül és magyarul

és azok ezt a szerb-szláv nyelvet.

Együtt voltunk.

 

Én akkor voltam a legjobb tanuló

ötödik osztályban.

 

Ott volt, most is él az egyik tanárom

a Takis Psimmenos

az a kisebb nővéremnek

nem a nagyobb nővéremnek

egyik nővéremnek a tanára is volt.

 

Nem hoztam el azt a könyvet

mert írt egy könyvet

Partizánok a hegyekben.

Grammos hegyek.

Antartes.

 

És akkoriban mentem

a görög Beloiannisz faluba

mert akkor lettek rendezések

a Vöröskereszten keresztül.

 

Mert már tisztázódott a helyzet

valahogy itt voltak a szülők már

itt volt az anyám.

Csehszlovákián keresztül

mi meg itt voltunk.

Mivel, hogy mi négyen voltunk testvérek

úgy döntöttek

hogy az anyám jön Magyarországra.

 

 

S még akkoriban volt olyan elrendezés is,

hogy voltak velünk együtt olyan családok

gyerekek

akiket a partizánok

amikor visszavonultak Albánián keresztül

magukkal vittek túszul, túszokként.

 

Egy egész falut.

Hogy ne bombázzák őket.

Ezek akaratlanul mentek

nem maguktól vettek részt.

 

De rákényszerültek

ottragadtak a harcokban

Észak- Görögországban

Ipiroszon.

Főleg az Ipiroszon

ott az albániai határon.

 

Akkoriban építették a görög falut.

 

És amikor 52-ben kivégezték Beloianniszt

 akkor úgy döntöttek, hogy úgy nevezik ezt a falut

hogy Beloiannisz.

 

És akkor elmentek elég sokan a faluból

megüresedtek a házak

s akkor csomóan

anyám is

Csehszlovákiából jött oda.

 

Ott laktak, ott kaptak munkát

volt valamilyen ruha szabó

vagy ruhavarró

munkásruha meg ilyenek.

Ruhaipari szövetkezet.

 

Amit Béke szövetkezetnek neveztek

de anyám nagyon jól be volt rendezkedve

és ő szerette volna, hogy mi menjünk oda.

Mert ott értékelték, becsülték

de úgy döntöttek, hogy ő jöjjön

és mások meg Szovjetunióba mentek

vagy Csehszlovákiába.

 

Volt olyan osztálytársam, aki máshova ment.

Romániába, ahol ott voltak a szülők.

 

54-ben

egyszer csak egy nyáron

mikor megérkezett

elmentem egy kis időre.

És elmondtam ezt a helyzetet

mikor megcsókolt

hogy idegennek éreztem.

 

Nem szoktam meg

mikor mindig gyerekekkel voltunk együtt

valahogy szokatlan volt.

 

Mikor befejeztem az ötödiket, kértem, hogy menjek oda.

Jól éltünk.

Ott rendesen voltunk

ettünk reggelit, délben ebédet és vacsorát.

Megvolt a három étkezés.

 

De nem volt nagyon stabil munkája az anyámnak.

 

Kesztyűkötés meg ilyeneket csináltak

meg valamikor megüresedett hely

akkor pékségben volt ilyen kenyérsütő

gyárban vagy egy ilyen valami.

 

Akkor volt, és akkor volt

hogy vittük a kenyeret

vagy valami.

De ez nem volt túl jó.

Valami bélgörcsödést is kapott.

 

Amikor aztán eljöttek az 56-os események.

 

Akkor a nagyobb nővérem azt mondja

hogy ne jöjjenek oda Budapestre ott dolgozni.

Korábban Tapolcán volt,

utána átment Budapestre

próbálkozott a görög faluban,

ment ide-oda dolgozni, érted

lakni is.

 

Budapesten dolgozni, fárasztó volt

mert négy órakor kellett fölkelni

éjszaka, akkor nem bírta.

 

Nővérem azt mondja

ne fáradjanak ők

segítenek minket

akkor azt mondja

amikor megüresedett.

 

Az ötvenhatos eseményekkel kapcsolatban

elmentek sokan a faluból

meg Budapestről

Budapesten volt kolónia

mert voltak incidensek

Dunaújvárosban voltak.

 

És jött egy hajó

egy szovjet hajó

és a görög faluba is jött egy

a szovjet hadseregnek egy

ilyen mittudomén autója

hogy ne legyenek incidensek.

 

S amikor megüresedtek egyes helyek

akkor a nagyobb nővérem lefoglalt egy

ilyen megüresedett szobát a Dohánygyárban.

 

És akkor összeütközött az ottani ilyen vámosnővel

hogy mit tudom én milyen dolog ez

mégis nem törődött vele

lefoglalta

és akkor elvitte anyámat.

 

Én maradtam egyedül

egy nénivel egy darabig,

és pont hetedikes voltam akkor

és egy hónapot még kellett vona

hogy befejezzem

és akkor elvittek engem is.

 

De hát a helyzetek nem voltak olyan jók a Dohánygyárban.

 

A nyolcadik osztályt

nem

a hetedik osztályból egyik hónapot

a Százados úti iskolában végeztem.

 

De ott görögök is voltak,

meg magyarok voltak.

De görög osztály is volt.

 

Ott tanultak orosz nyelvet,

de mi akkor kezdtük az orosz nyelvet.

Meg tanultunk görögöt.

Valahogy éreztem, hogy nem

nem ment nekem az.

 

És akkor az egyik barátom

aki mondta, hogy ott van

az Ady Endre Nevelőintézetben

ott nincs orosz nyelv.

És elmentem oda

és kisegítettem oda a bátyámat

meg a nővéremet.

Ott volt egy darabig, s a nővérem ment gimnáziumba.

 

Valahogy nem volt jó.

Egy szoba és közös konyha

közös WC

közös izé

nem tudom hányan voltunk.

 

Oda mentem nyolcadik osztályba

amikor nyolcadik osztályban voltunk

volt egy szobrász szakkör

jelentkeztem.

 

Ott öten voltunk görögök az osztályban

a többiek magyarok voltak.

Az ötvenhatos eseményekkel kapcsolatban már sokan voltak, árvák.

Nem voltunk már, hogy egy egész osztályt kitöltsünk.

 

És akkor ketten jelentkeztünk, és nem lett ez a szakkör.

 

Én már eleinte, második osztályos koromban,

én vadász akartam lenni.

Érted mi van?

 

Megkérdezte az egyik nevelő

aki részt vett a polgárháborúban

és sebesült volt

nevelőként alkalmazták őket

hogy valami hasznuk is legyen

megkérdezte, hogy mi akarok lenni.

Hogy ha nagyobbak leszünk

megnövünk.

 

Kérdezték, sorban, mindenkit, eljutott hozzám is, kérdezte mi akarsz lenni?

- Vadász.

Meglepődött.

Miért?

Miért, mert amikor ott voltunk

akkor még voltak nagyobbak is.

A második osztályban még nagyobb gyerekek,

akik tudtak

magyar népdalokat tudtak énekelni.

 

És akkor tavasz volt

és kihajtották őket négyes sorban

a természetbe kirándulni

mert mindig bent voltunk, kerítésen belül intézetben

kihajtottak, és akkor

virág, tavasz, minden

és hát akkor volt az a népdal:

 

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Minden madár… … Hát én immár kit válasszak…

 

Olyan szép tavasz

felmentünk, szaladgáltunk

piros pipacsok, tele volt,

láttunk vadászokat

akik a nyulakat, fácánokat lőtték.

 

Összekapcsoltam a dalt

vadászokat

a természetet.

Érted?

 

A szabadság.

Én akkor akartam vadász lenni.

 

Harmadik osztályban trachomás lettem

mentünk Budapestre

mert ott eleinte

akik nem voltak betegek

átmentek Balatonalmádiba

és akik betegek voltak, átvittek Kenesére.

 

Én eleinte nem voltam trachomás

de a nővérem volt trachomás

és idejöttünk, Kenesére.

 

És akkor csináltak valamit

és akkor ott megint beteg lettem én is.

Átragadt rám.

 

És akkor sokan voltunk

és elvittek Bethesda kórházba

mint trachomást.

Másfél hónapig voltunk ott.

 

És ott láttam

megérkeztünk a Hősök terére

a nagy szobrokat.

Szobrász leszek.

Azóta én akartam szobrász lenni.

 

De nem azt az utat választottam.

Mert nyolcadikos koromban

az Ady Endre Intézetben voltam

kérdezte, hogy mi legyen.

 

A gimnáziumban kellett orosz nyelvet tanulni.

Hát, mi legyen most

nem tudok semmit.

Ez az orosz nyelv mindig követett.

 

És így indult.

Volt egy ilyen szakkör

volt egy munkahelyi óra

ilyen barkácsolás

meg ilyen fa meg ezek.

 

Milyen szakma: kertész meg szabó, asztalos, bútor és akkor azt választottam.

De mindig tovább-tovább jártam szakkörre.

Párhuzamosan.

Végig kísért ez a párhuzamosság.

 

A hivatalos szakma volt

a hivatalos feleség

a másik volt a szerető.

A művészet.

Most csak az a fontos.

Tényleg.

 

Én grafikával dolgozom

mert ez könnyebb.

Könnyebb.

 

És a grafika az olyan, mint az éjszaka.

A hold.

Érted?

 

A szobrászatot én összekapcsolom a nővel.

Az élettel.

A nappal.

Valahogy nem lehet csak éjszaka.

A szobrászat nem olyan könnyű.

A szobrot nem lehet cipelni ide-oda.

 

És én mindig soha nem voltam hosszabban egy helyen.

 

Az általános iskolát is nem tudom hány intézetben fejeztem be.

Nem tudom hány tanárral, hány nevelővel.

Nem volt egy tanárom, egy nevelőm.

 

Kérdés az

hogy a mikor ipari tanuló voltam

hogy a vége felé már nem volt az első év

akkor még érdekes volt

mert volt kreáció, valami alkotó jellegű dolog.

 

Utána már poliészter meg ilyen

ez nem volt benne alkotás jellegű dolog

és én, én már akkor csak azért jártam szakkörre.

 

De a későbbiekben

amikor találkoztam

Galambos (?) Feri bácsival

megkérdeztem

miért

hogy milyen utat.

 

Azt mondta, két út van.

 

A hivatalos út

amit a főiskolán keresel

a másik

azt önkéntesen keresed.

 

Az egyik az autóút, a másik az ösvény.

Az ösvény a nehezebb, érted?

 

És az ilyen művésztelepen

ahol jártunk

akkor ő a vezetőnk

a művésztelep vezetőnk

és nagyon jó tanító is volt

és jó szobrász is volt

és ő mondott valami olyan dolgot

ami megmaradt bennem.

 

Például azt mondta

hogy tanárnak

az a jó tanár

aki megfigyeli a növendéket.

 

Azt tapasztalja, hogy a növendék nem ismeri az útját

hozzásegíti, hogy megismeri az útját.

 

Ha rájön

azt tapasztalja, hogy ismeri az útját

segíti azon az úton járni.

Nem erőlteti magát.

Az ő útját.

Az ő karakterét.

Érted?

 

És én, úgy éreztem, hogy én az ösvényeknek az embere vagyok.

 

Azért is én

hogy hívják, amikor nem hivatás

hanem

amatőrszerű vagyok.

 

Engem mindig ez ….

a konfliktus a házasságban.

Én feladtam ezt

a mélyhűtőbe raktam

hogy hívják

a művészetet

csak hétköznapi igényekre volt kész.

 

A kiállítására orientálódtam.

És ezt valahogy száműztem.

A másik oldalamat.

Ez viszont féltett oldalam volt.

 

A hétköznapi élet, különösen Görögországban, nagyon nyomasztó.

 

Magyarországon legalább voltak gyárakban

meg üzemekben meg ilyenekben

csoportok

színház- meg focicsapatok.

Itt nincsenek ilyenek.

 

Ez az utóbbi harminc évben

vagy nem tudom mennyi

ezt visszafejlesztették.

 

Egészen más, amikor én voltam Magyarországon.

Lehet, hogy másoknak nem tetszik.

Érted?

 

A hétköznapi életemben, én érzékeny voltam.

 

Mert nem mindegy

hogy kit érintett.

 

Én érzékeny voltam, annál is fogva, mert apámat nem ismertem meg.

 

Vagyis nem volt közvetlen kapcsolatom az apámmal.

Ideálisan nem.

Jóformán nem is éltem családban.

Alig.

Egész családban.

 

Más gyerekekkel éltem együtt nevelőintézetben.

Nagyon sok gyerekkel együtt.

Inkább kollektívabbak voltunk

de nem volt intimitás.

Jó barátságban voltál

de mégis el-el-különváltak az utak.

 

S életemben is barátság

életemben is nem sikerült ez.

Nagyon sok ismerősöm van

de nagyon kevés barátom.

 

Mert hogy tulajdonképpen

én ezt az utat választottam

ezt az ösvényt.

 

Nem vagyok elismert

nehezen tudom elismerjük

és a hétköznapi érték

valahogy nem.n

 

Most itt Görögországban

meglátogatnak egyesek

és kialakítottam ilyen galériás kört.

 

Akkor jött az egyik nő

kettő nő

egyetemi tanárok

a krétai egyetemen.

Két tanár vett tőlem grafikát

rákészültem, hogy akarnak venni

lenyomattam, egyiket-másikat.

 

És azt mondja a másik

látom, hogy skitzo, vázlat.

Meztelen nők, meg ilyen.

 

Pózoltak.

Volt egy olasz meg egy másik.

 

Thesszaloniki

aki pózolt a főiskolán

aki meg aztán ő is főiskolai hallgató lett

ugyanott Thesszalonikiben.

 

És azt mondja én is szeretnék

azt mondja hogy modellt üljek.

 

Afroditinek nevezték

de egyáltalán nem volt semmi köze az Afroditéhez.

 

Mondja a görög

Όνομα και πράγμα/nomen est omen.

Όνομα και όχι πράγμα.

Vonakodtam.

És akkor mentegetőztem

hogy nincs eszközöm

nincs ez, nincs az.

 

Nem sértődött meg, de nem vett.

A többiek vettek.

És egyszer az egyik tanár

aki most egyetemi tanár

geológus, háza van Gavdoszon.

 

Elment valamiért

s elhívott minket is megmérni

amit egy radiológus csinált.

 

S akkor ott volt ő is.

Az a nő.

 

És akkor amíg ő vizsgált

ilyen paleontológiai csontokat

meg ilyeneket

azt mondja üljünk le.

Themis üljünk le, és beszéljünk.

 

És azt mondja: az emberek

amikor barlangban laktak

mondom én még mindig ott lakom

A nők

csak azoknak a vadászoknak

adták magukat

akik hoztak zsákmányt.

 

Ha nem hoztak zsákmányt

nem feküdtek le nekik.

Akkor azoknak

akik hoztak zsákmányt,

a helyébe mentek

ahol nem volt a tűznek fénye

és átadták maguk.

 

És azóta a nőknek kialakult egy szerv

mindig azokat válasszák, akik élelmet szereznek.

Meg hogy biztosítva legyen az utód.

 

Most is két típusú ember van.

Most, ebben a korszakban.

 

Az egyik típus a Bill Gates.

A Bill Gates, akinek a Microsoft van a tulajdonában,

mittudom hogy van,

és a másik a Cross Air

aki a New York-i metróban alszik

gyékényen.

 

És meg kell mondanom őszintén,

Te közelebb vagy a Cross Air-hoz

aki a New York-i metróban alszik

és nem nagyon van reményed

hogy nőhöz jussál.

 

Merhogy elváltam már akkor.

Két gyerekem volt

egyedül vagyok.

Már nem lehetett semmi

munkát találni itt

és visszamentem Krétára.

 

Befejeztem

nem volt munka

s ott maradtam Gavdoson.

 

Nem volt már pénzem se

elfogyott

s akkor itt-ott-amott dolgoztam.

Ami volt.

 

Kecskéket

valakinek kecskét tenyésztettem

birkákat, teheneket, disznót

mittudomén.

Kikötőnél zsákokat

meg ilyen, építkezésnél, de így.

Épp, hogy.

 

Az utóbbi 12 év

egy nap nem volt érvényes

egy nap egy ilyen sem.

 

És akkor öt évig voltam

folyamatosan éjjel nappal

még egy napot sem hiányoztam

a barlangból Gavdos szigetén.

 

Utána fölkerestem valamit

hogy legyen valami itt Athénben

hogy legyen valami munkán

Athénben

valami télen.

 

Mert már nem volt annyi fám

hogy tüzeljek

mert már el kellett volna menjek

nagyon messzire

hogy tüzeljek.

Mert más, hogyha főzöl.

 

És nagyon nagyok voltak az éjszakák

kicsik voltak a napok

és nem bírtam már.

 

És most azóta eljövök télen.

 

Most különösen

nyugdíjas vagyok

amióta nyugdíjas vagyok

azóta nem akarom eladni a munkám.

 

Mondják: nem akarsz eladni?

Nem akarom.

Érted?

 

Nem akarom

mert így is eladtam skiccet

meg ilyen számozott példányt

és eladtam ilyeneket és sajnálom.

Nem tudom újrateremteni

nincsenek inspirációim mindenhol.

A hétköznapi élet annyira ledegradál

hogy nem tudom…

érted?

 

Én a megélhetésért hajtom magam,

a minimálisért

és valahogy úgyis hajtom magammint a hernyó

mint a selyemhernyó.

 

Eszik-eszik-eszik élelmet

az első, az alapösztön

ugye a megélhetés

és csinálja a gubót.

 

A barlang nekem a gubóm.

 A Themisz, hernyó

Themisz metamorfosis.

 

Nem tudom hány munkahelyet váltottam.

Magyarországon hány munkahelyet váltottam.

Mert nem volt alkotói jellege.

 

Már ott lehetett látni

már 64-ben

21 éves koromban tudtam

hogy itt valami nem megy.

 

Mondtam: forradalom

a forradalomban kell

ezt mondta Gorbacsov is.

Én azért voltam gorbacsovista.

 

De aztán végül nem lett forradalom

a forradalomban.

Forradalom a forradalommal szemben.

Nem fegyveresen.

 

A feleségemmel a munkahelyemen.

Munkatársak voltunk ott a Műemlékfelügyelőségnél.

Úgy jött frissen a Képzőművészeti

ilyen Iparművészeti Középiskolából.

 

Frissen, én meg akkoriban már ott voltam.

És hát lett valami

nem mondok részleteket.

 

Először én másvalakit csipegettem.

De ez annyira volt közöttünk valami

hogy nem akartam

mert hát együtt élt valakivel

de mosolyszünet volt

és akkor lett valami.

 

Nem, végre megjött nekem

abbahagytam én ezt a munkát

mert el akartam menni

már beadtam a kérvényt a repatriálásra

már legalizálódott a kommunista párt

és minket is elfogadtak.

 

És én ebbe beadtam a kérvényt a követségen, hogy repatriálok.

 

A bátyám korábban,

ő már korábban

 én már mikor akartam, beadtam,

én először akartam, mint turista menni.

Nem volt annyim.

 

Anyukám ott maradt.

Megvolt a lakótelepi lakás,

azt mondta, ő még ott van

ha még megbánom, oda megyek

de ott volt a kisebb nővérem a férjével.

 

A Szofi. Ott volt és én cseréltünk

és én, a Baross utcában volt nekik valami

 de nem házasodtak.

 

Hát, mert mindig volt ez a nosztalgia Görögország felé.

Minden újévkor,

hogy mondják, Szilveszterkor koccintottunk.

Jövőre Görögországban!

Jövőre Görögországban!

 

És múltak az évek.

Egymás között ott voltak ünnepek

táncok ugye

de valahogy

több közünk volt már Magyarországhoz.

 

Újságot nem nagyon olvastam már,

csak magyarokat.

Kezdve a hétköznapi élettel

barátok, meg mind

már ezek több volt kapcsolatom

már a magyar társakkal mint a görögökkel.

 

Anyám főzött vagy valami

de én eleinte nem szerettem

bizonyos ételeket

amikor intézetekben voltunk

különösen tökfőzeléket nem szerettem

de különösen a magyar ételeket

az erdélyi ételeket azokat szerettem.

 

Ettem bisztróban

amikor már itt voltunk

gyors- hogy mondják

0nkiszolgálló, igen, önkiszolgálló.

Mentem a diszkosszal, a tálcával

és akkor választottam.

 

És amikor egyszer voltam,

nyertem egy dalt egy televíziós vetélkedőn

ott én lettem a második.

Nem amikor a görög csoport nyert.

 

Második helyet nyertem

mivel, hogy az első helyen a balettos

nem fogadta a díjat, hogy hét nap Zakopane

meg minden

és engem, én vettem át a helyét.

 

És én mentem hét napra Zakopánéba.

Olyan jó minden, ettünk, ittunk.

Magyaroknak nem tetszettek a lengyel ételek

mert ketten voltunk, ketten voltunk férfiak

és a legtöbben nem ették meg

mi meg megettünk majdnem mindent.

 

Nem voltak olyan jók, mint a magyarok

de mikor visszamentem az önkiszolgálóba

nem tudtam választani.

Most, ahogy visszamentem, nem láttam egy ilyen önkiszolgálót sem.

 

Csak kínai valamik vannak,

szóval úgy érzem drágák a dolgok

aszerint, hogy mit keresel.

Akkor ez nem volt olyan drága

meg az üzemekben is étkeztek.

 

Üzemekben is étkeztünk, és az jó volt

Szofi meg az izé, ők pedagógusok voltak

ők vitték, hozták másoknak is az izét is, haza is.

 

Az én koromban már nem annyira egzisztenciális, hanem létbeli.

Lényeg- és létbeli dolog.

Megszűntek a lényegek.

A dologban nem látom a lényeget.

 

És az, ami előttünk van, az nem járható út.

Csak nagyon keveseknek.

És valahogy téves, téveszme.

Téveszme volt, de, de ezek a dolgok megtévesztők.

 

Megvan a lehetőség

lottó a főnyereménnyel

de erre nem építhetsz.

 

Én látom, ahogy megyek, a metróban

hogy játszik, a lottó, meg a totó meg ilyenek

állandóan a nyereményjáték ott van

és akkor nyerje meg, nyerje meg

semmi mást nem beszélnek.

 

Mindig a fociról meg ez meg az.

Legalább én Magyarországon voltam, fociztunk.

Voltam csapatban is.

Üzemi csapatban is.

Hogy mondják, nem hivatalosan, hogy mondják.

Nem a hivatásos, hanem a másik.

Amatőr.

 

És volt.

Ott volt ugye kollektivitás.

Fejleszteni kellett volna azt az országot.

 

És én azért ütközők össze a

még Fokasszal is

nekünk nézetkülönbségünk van.

 

Én nem örököltem szakmát

hivatást apáról fiúra, mint sokan.

 

Én harcosságot örököltem

énnekem a legtöbb harcos ideám

mindig olyan volt, mint apámé.

 

És látom, hogy most

mindig csak

a pénz pénz és üres.

 

Rendeltetésszerűen barlangba kerültem volna

jutottam volna

nem lehetett más.

 

A görögországi hétköznapi élet nincs perspektíva

mert megszűnt minden

ott, ott volt egy valami

most nincs és ebben én nem tudom, hogy nyúljak hozzá

hogy folytassam az életemet.

 

Mert mindig csak csökkentik.

Amíg ott voltak ezek az országok

volt valami

rákészültek

itt mindent elhordanak.

 

Az volt a baj, hogy nem

nem jöttem turistaként

mert ha én turistaként mentem volna elősz.ör

megláttam volna.

 

Azt hittem, hogy én hat hónap alatt alkalmazkodom, és

annyi ideig vártam, hogy munkához jussak.

Nagyon sokáig, és megint megint mentem, megint mentem

és szerettem volna dolgozni

hogy ne legyek így.

 

Közben jöttek a gyerekek, egyik, másik gyerek.

 

A repatriáltak különböző területekre mentek.

És az élet felemésztette őket.

És valakinek lehet

hogy jobb körülményei voltak

mittudomén örökölt valamit

és akkor már önmagáról gondoskodott.

 

Én részt vettem végig az ilyen mozgalmi dolgokban.

 

Például mondom, hogy tíz évig dolgoztam

egy ilyen gyárban

busszal mentünk ide-oda

és volt, amikor csak én voltam

aki részt vettem a sztrájkban.

Tíz éven keresztül csak én voltam.

Ugyanilyen munkát végeztünk.

Ezért van probléma.

 

Úgy tűnik egy kerék a négy helyett nem megy.

Hogy az első bal vagy jobb

vagy a második bal vagy a jobb menjen az nem lehet.

És amint megszereled a második kereket

addig elmegy az első,

s amint megszereled a harmadikat…

 

Nekem én most a művészet

nem a megjelenítési ösztönöm épül

hanem a párzási ösztönöm

újratervezés

nem a selyemhernyó, hanem a lepke,

amikor már újratermeli önmagát.

 

Na és erre épül.

Vagyis én lehet, hogy rékényszerülök eladni

csak abból segítsen

hogy tudjam csinálni.

 

Mert bizonyos ideáim jönnek

de nem tudom megvalósítani.

Nem elég.

Megélni meg tudok élni

gombát szedek

ezt-azt

sót párolok, tengervizet,

de ez, ez csak a megélhetés.

 

A volt feleségem

mondhatom azt

hogy jobban tud görögül, mint én.

Jobban tud, mondták neki.

 

Magyarországról

Pálinkát: szilva, barackpálinkát, meg ilyeneket.

Paprikát, ilyen szalámit, azt, hát a többi nem érdemes.

 

Barátok hiányoznak. Voltak barátaim.

Nem nagyon lesznek barátaim.

Lehet, hogy lesznek elvtársaid,

elvi rokonságban valakivel

de barátságok.

 

Nekem az a véleményem

a legjobboldali jobboldali

a volt szocializmusban

még nem volt tökéletes

jobbnak kellett volna lennie.

 

Én azon a véleményen vagyok

hogy fejleszteni kellett volna, nem lerombolni

mert ez a lerombolás

egy nagyon tudatosan

hogy mondjam

a legjobboldali akarva akaratlanul kapott valamit.

 

Jöttek valami magyarok

oda Gavdos szigetre

és volt valaki, aki bérelte a tavernát.

 

Érezte a másik, hogy egészen más ember vagyok.

Nem lehetett eltitkolni.

Valami, mikor tudod, hogy nem, kevés volt az

de tudtad azt nyújtani.

 

Amikor ott voltál a szakadék szélén

de tudtad, hogy lesz folytatás.

De itt nem tudod mi lesz.

 

A Fokasz mondta valamilyen vizsgálatban

vagy valamilyen kutatásban valami alapján

hogy a legoptimistább nép a görög nép volt

valamikor 20 évvel ezelőtt.

Nem tudom mikor mondta ezt.

A Fokasz Nikosz mondta ezt.

Most nem nagyon, mert elég sokan öngyilkosok lesznek.

Ez nem volt jellemző.

 

Volt valami, hogy mondják

együttes

hagyományos dolog

amikor odamentünk a szomszédba

telefonálni, dinnyéért.

Görögdinnye volt a hűtőben.

 

Beszélgettünk telefonon, mert ott hívtak, mert nem volt telefon.

És még a magyar nem érezte, hogy magyar.

De ugyanakkor a magyarok örököltek korábban problémákat.

Még a szocializmusban is.

 

Tovább éltek azok a korábbiak

tudod a közép-európai és északi-európaiak

a klíma meg ez és isznak mittudomén

 

vodkákat meg ilyeneket,

ezt örökölték korábbról.

 

Ez megmaradt, úgy értem, hogy még a szocializmusból megmaradt.

Nem tudtak.

 

Nálunk nézd meg

a zenénk táncunk is olyan

kollektíva van igen.

 

Én azért szeretem és jöttek is magyarok táncház

a görög táncházba

mert kollektíva van.

Akármikor bemész, táncolsz a többiekkel.

Nem kell felkérned és nem jön

utána látod a másikkal megy.

Odamész és táncolsz.

 

Szeretem.

Ezeket.

 

Énnekem az a véleményem

hogy látom

hogy egészen más az érdem

hogy a patriotizmus internacionalizmus nélkül nacionalizmus.

És szélső oldala a fasizmus.

 

Hazafiság internacionalizmus nélkül nacionalizmus.

Szélsőséges formája a fasizmus.

Internacionalizmus hazafiság nélkül kozmopolitizmus.

 

Azok a tőkések viszik oda a pénzüket

ahol jól van, hajótulajdonos meg ezek.

És a másik oldal nem valódi internacionalizmus.

Amikor nem valódi.

A valódiság a nemzeti együtt van.

 

Minden népnek megvan a joga, hogy táplálja a kultúráját

a nyelvét, a hagyományait

nem más nép kárára.

 

A népeknek kötelességei

és jogai, hogy ezeket tegyék.

 

Nem kell összeütközzön az internacionalizmus, hanem egyirányba,

 

Változtatás az életben nem hiszem, hogy ez rajtam múlna.

Nagyon sajnálom, hogy nem ismertem az édesapám.

De ahogy Váci Mihály mondta a

Mindenséggel vesd össze magadat.

 

Te magadat fejleszted.

Valaki többet örökölt

valaki kevesebbet

de magához viszonyítva kell.

 

Utólagosan, mondtam a Szofinak is

hogy meg kellett volna tartanom a munkát

ahol voltam, mert az utóbbi két évben késett az engedélyem

nem engedélyeztek, hogy hazamenjek Görögországba.

 

Két évig voltam fúrósegéd egy talajvizsgáló társaságnál.

Nagyon jó volt egy hétig dolgoztunk,

másig hétig nem.

 

Korábban is voltam így.

 

Nekem, ha megtartottam volna azt a munkát,

és kijöttem volna turistaként időnként

meglátom

és valahogy úgy

és amikor biztos lett volna valami

mert ezen nagyon sok évet elvesztettem,

nagyon sok közbülső évet.