1952-2022

A Beloiannisz perek ideje

Mint láttuk a perek eseménytörténete az 1950-52 közötti évekre esett, ami egybeesik a huszadik századi görög politikatörténet egy sajátos, önálló szakaszával, amely a polgárháborús harcok lezárulása után elvezetett a győztesek hatalmi rendjének megszilárdulásáig. Persze nem minden kacskaringó nélkül.

• Parlementi választások 1950 március 05

A gyorsan változó körülmények közti útkeresés jele, hogy minden évben sor került egy parlamenti választásra. Az elsőre mindjárt 1950 március 5-én, amelynek eredményeként egy tíz párti, erősen széttöredezett parlament állt elő.

 Parlamenti választások Görögországban 1950 március 05

Egyik párt sem ért el 20%-nál jobb eredményt, s különösen feltűnő volt a két világháború közti időszak meghatározó pártjainak a Néppártnak és a Liberális Pártnak a visszaesése. A jobboldal általában is meggyengülve és megosztottkan került ki a megmérettetésből. A parlamentbe bejutott pártjai, ha a politikai tábor határait kiterjesztetten értelmezzük, akkor is csak összesen 38,35 %-t értek el, miközben centrum pártjai 46,97 %-os eredményt mondhattak magukénak.

Bár a pártok versengésében csak a harmadik helyen futott be, a választások igazi győztesének egy alig néhány hónapja, 1950 január 14-én alapított pártot a Nemzeti Haladó Centrum Uniót (EPEK) tartották. A párt új volt, a vezetője azonban Nikolaosz Plasztirasz igazán régi és jól ismert résztvevője a görög közéletnek.

Az egykori katona, a köztársasági érzelmű politikai tábor egyik ikonikus alakja, őrnagyként már az első világháború politikai csatározásaiban is részt vett. 1922-ben az akkor már ezredesi rangú Nikolaosz Plasztirasz vezetésével, valamint Sztilianosz Gonatasz ezredes és Dimitriosz Fokasz tengerészkapitány részvételével döntötték meg a kisázsiai katonai vereségért és mintegy másfélmillió kisázsiai görög meneküléséért felelősnek tartott kormányt. Plasztiraszt 1935-ben – ekkor már tábornokként – megint egy katonai lázadás élén látjuk. Így igyekezett megakadályozni monarchista politikai ellenfelei hatalomra jutását.

Frissen alakult pártja a „megbékélés” és „változás” jelszavával indult a választásokon, hogy az ország meghaladhassa egy „hosszú és kegyelten polgárháború” következményeit. Érdemes felfigyelni arra, hogy a polgárháború terminus használata a hivatalosan elfogadott „banditaháború” helyett a polgárháborúban győztes jobboldal szemében már önmagában is botránynak számított.

Ami a polgárháborús veszteseket képviselő baloldalt illeti, a Demokratikus Tábor nevű formációt, számos baloldali szerveződés koalíciójaként egy hónappal a választások előtt 1950 február 3-án alapították. Emiatt a 39 választási körzetből, csak 26-ban tudtak jelölteket állítani. Alig hat hónappal a polgárháborús harcok lezárulása után az ország legtöbb vidékén még politikai tevékenységet sem folytathattak szabadon. A Demokratikus Tábor éppen ezért legfőbb sikereit a nagyvárosokban érte le. A legnagyobb létszámú választási körzetekben Athénben, Pireuszban és Thesszalonikiben 20-25% közötti eredményével a legerősebb pártnak bizonyult.  

A választások eredményeként kétféleképpen is létrejöhetett kormányzóképes többség. Egyrészt a politikai táborokon átívelő, de 1947 szeptemberétől egyszer már kipróbált Néppárt és a Liberális Párt közötti együttműködéssel, másrészt a centrum pártjainak – Liberális Párt, Papandreu Párt, EPEK – hárompárti koalíciójával.

Mindkettőt, sőt szinte minden a fenti tiszta modellekből kikeverhető vegyes stratégiát is kipróbáltak. A választások utáni első, néppárti-liberális párti kormány az USA ellenkezése miatt három héttel a megalakulása után megbukott, még a parlamenti bizalmi szavazásig sem jutott el.

Ezt követően alakult meg egy Plasztirasz vezette hárompárti centrista kormány. A Beloiannisz perek politikai-jogi és nemzetközi környezetének megértése szempontjából sokatmondó a kormány sorsa. A kezdetben az USA által is preferált Plasztirasz kormány sorozatos jövőbeni működési zavarait előrevetítette, hogy a koalíció legerősebb pártjának a Liberális Pártnak a vezetője Szofoklész Venizelosz, ígéretével ellentétben nem vett részt a kormányban. Gyógykezelésre hivatkozva külföldre utazott.

A meghirdetett megbékélési politika jegyében a kormány 1950 június 6-án öt törvénytervezetből álló „engedékenységi” intézkedéscsomagot nyújtott be. A tervezett intézkedések egyebek mellett

• megnyitották annak lehetőségét, hogy az elítéltek a Rendkívüli Katonai Bíróságok határozatainak felülbírálatáért folyamodjanak
• megszüntetni rendelték a Makroniszosz szigeten működtetett gyűjtőtábort
• megígérték a korábban ezrével elbocsátott közalkalmazottak ügyének felülvizsgálatát.

Jellemző azonban, hogy még ezen megbékélési gesztusok alkalmából is, a kormányon belüli jobbszárnyat képviselő elnökhelyettes, az éppen külföldön tartózkodó miniszterelnököt előterjesztőként helyettesítő Georgiosz Papandreu,

• a nemzetközi kapcsolatokban hiányzó enyhülésről,
• a Kominform agresszív politikájáról,
• az ötödik hadoszlopként, s a nemzetközi forradalmi hadsereg részlegeként működő Görög Kommunista Pártról

beszélve zárta ki egy általános amnesztia lehetőségét. Úgy vélte azonban, hogy a törvénytervezetetek „egyidejűleg szolgálják a biztonságot, a jogegyenlőséget, az igazságosságot és a humanizmus céljait”[i].

Tovább szaporította a kormány nehézségeit, hogy a koreai háború kitörése éppen ezekben a napokban 1950 június 26-án kezdte radikálisan átrendezni az Egyesült Államoknak a mindenkori görög kormánnyal szembeni elvárásait. Kezdtek más miniszterelnökben, mindeközben egyes görög politikus körök előrehozott választásokban gondolni. 

A kormányon belül további feszültséget okozott az az Athéni Rendkívüli Katonai Bíróság előtt zajló per, amelyben a GKP 61 tagját vádolták meg a polgárháború idején elkövetett szabotázsakciókkal, illetve politikai gyilkosságokkal. A bíróság 1950 augusztus 10-én 12 halálos ítélet hozott. Plasztirasz miniszterelnök szerint egyetlen halálos ítéletet sem kellene végrehajtani, míg Venizelosz a Liberális Párt elnöke ellenezte ezt. Végül a kormány ülésén az a kompromisszumos megoldás született, amit később a második Beloiannisz perben is alkalmaztak, hogy megvárják a kegyelmi Bizottság határozatát. A kormányválságot azonban így is csak nagyon rövid időre sikerült elodázni.

A „engedékenységi” intézkedések ügye továbbra is Damoklész kardjaként lebegett a kormány felett, mert a parlament ugyan már megszavazta a törvényeket, a király még nem írta alá azokat. A kormányon belüli ezzel kapcsolatos bizalmatlanság jele, hogy Venizelosz azért ellenezte a Gazdasági miniszter és a Közrendészeti miniszter egyidejű külföldi útját, mert akkor senki nem marad otthon, aki visszafoghatná a miniszterelnököt a megbékélési politika terén. Az alkalom azonban Plasztirasz megbuktatására így sem sokat késett.

Augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén, amely napjainkban is igen fontos vallási ünnep Görögországban, Plasztirasz miniszterelnök Tinosz szigetének híres zarándokhelyén jelentette be, hogy ha egyszer lehetősége adódna egyedül kormányozni, akkor politikai elítéltek esetében kezdeményezné a halálbüntetés eltörlését.

A koalíciós partner Venizelosz azonnal megvonta támogatását a kormánytól, a miniszerelnök pedig néhány napon belül lemondott. Az esetet a parlamentben utólag értékelve azt mondta,

„bevallom, hogy a kormány működésének négy hónapja alatt nem volt egyetlen nap sem, amikor stabilnak érezhette magát.  A legkisebb személyi kérdés is a bukás lehetőségét hordozta magában … Mindenáron ürügyet kerestek. Arra azonban elismerem, … nem számítottam, hogy … kormányválság keletkezett abból, hogy egy egyházi ünnep kapcsán megismételtem Jézus „béke veletek” köszöntését, ami miatt akkor az írástudók és farizeusok elítélték őt”[ii].

A miniszterelnököt gyorsan meg lehetett buktatni, ebből azonban korántsem következett, hogy egy új kormánytöbbséget ugyanilyen könnyen össze lehetett eszkábálni. A Venizelosz vezette kétpárti Venizelosz-Papandreu kormányt szeptember 9-én le is szavazzák a parlamentben. Ezek után a Néppárt bevonásával alakított hárompárti koalíció szeptember közepén végre elnyerte a parlament többségének támogatását.

Rögtön ki is derült, hogy Plasztirasz bukása és a Néppártnak a kormányzati hatalomba történő visszatérése felbátorította az államapparátust még irányításuk alatt tartó szélsőjobboldali elemeket. Az 509/1947-es törvény alapján több halálos ítélet is született, Plasztirasz híveit pedig atrocitások érték vidéken.

Az új hárompárti formáció sem fog azonban két hónapnál tovább kitartani. Egy októberben napvilágra került és a Néppártot közvetlenül érintő sikkasztási botrány miatt Venizelosz november elején benyújtja lemondását. A király továbbra is őt bízza meg a kormányalakítással, ami azt jelent, hogy alig több mint félévvel a márciusi választások után, már az ötödik kormányalakítási kísérletnél tartunk. Ez a formáció sem tart tovább néhány hónapnál. 1951 februárjában a széteső Néppárt egyik fele áll elő a parlamenten kívüli szakértő kormány javaslatával. Venizelosz ezért visszatért az augusztusban faképnél hagyott Plasztirasszal való együttműködéshez, aki meg is ígérte pártja támogatását, ha a kormány megteszi az előkészületeket új választások kiírására.

• Parlamenti választások 1951 szeptember 09

A végrehajtó hatalmon kívül mozgó politikai erők is az előrehozott választások felé tolták az eseményeket. Augusztus 1-én létrejött az Egyéges Demokratikus Baloldal (EDA), augusztus 6-án pedig a Görög Tömörülés nevű párt. Az előbbi az ezredesek 1967-es katonai diktatúrájáig a görög baloldal stabil parlamenti képviseletét biztosító legális pártként fog majd működni. Létrejöttével tulajdonképpen teljesült Beloiannisz három megbízatásának egyike, természetesen már nélküle, hiszen ő ekkor már több mint egy fél éve letartóztatásban van.

Nem kisebb jelentőségű a Görög Tömörülés létrejötte, amely a görög jobboldalnak elsősorban a polgárháborús törésvonalra építő, személyi állományában is megújuló, új dinamikus politikai formációja. A párt vezetését a kormányerőket a polgárháborúban a hadsereg főparancsnokaként győzelemre vezető Papagosz marsallra bízták, aki már májusban lemondott katonai pozíciójáról, előkészítendő ezzel a politikai arénába történő belépését. Jó ideje hallani lehetett arról, hogy a jobboldal politikai arculatát a kormányerőket győzelemre vezető tábornok kétségtelen népszerűségére építve tervezik megújítani.

A Görög Tömörülés színre lépése az 1951 szeptember 9-i választásoknak kettős jelleget adott. Egyrészt a jobboldal táboron belüli erőpróba jellegét, a jobboldal kizárólagos parlamenti képviseletéért.  Ezt a vetélkedést a Görög Tömörülés kétségtelenül megnyerte. Az 1920-ban alapított Néppárt a megszűnés szélére került. A másik területen, a jobboldal és a centrum politikai táborai közötti vetélkedésben azonban a Görög Tömörülés csak részsikert ért el. A kiélezett vetélkedés polarizált és az 1950-esnél egyszerűbb parlamenti pártstruktúrát eredményezett.

 Parlamenti választások Görögországban 1951 szeptember 09

Miután Papagosz a Görög Tömörülés élén elutasított mindenfajta kormányzati együttműködést, csak a két centrumpárt koalíciója adhatott kormányzati többséget. 1951 októberében megalakult a centrum pártjainak Plasztirasz vezette koalíciós kormánya, amelyik szöges ellentétben az előző parlamenti ciklus szinte havonként változó kormányaival, 1952 októberéig, tehát lényegében egy évig maradt hatalmon.

Ez persze korántsem jelenti azt, hogy eseménytelen időszakkal lenne dolgunk. Az új kormány egyik első feladata az új alkotmány elfogadása volt. A Görög Tömörülés és az EDA ellentétes állápontja ellenére a kormánytöbbség 1951 novemberében Görögország végleges alkotmányaként fogadta el az 1864/1911-es alkotmány csekély módosításával létrejött szöveget, amely 1952 január elsején életbe is lépett. Az alkotmány működését azonban erősen eltorzította, hogy érvényben tartották a polgárháború alatt megszavazott, s a polgári szabadságjogokat korlátozó rendkívüli intézkedéseket.

Az 1952-es év a NATO belépés februári ratifikálásával indult, amelyet az EDA képviselőinek kivételével mindenki megszavazott a parlamentben. A kormányzati politika kritikus területe ebben a választási ciklusban is a polgárháborús megosztottság utáni megbékélés előmozdítása volt. Az 1952 áprilisában elfogadott 2058/1952 számú törvény alapján minden halálos ítéletet életfogytiglanra változtattak, s az év végéig mintegy 8500 bebörtönzött foglyot bocsátottak szabadon.

A kormányzat megbékélést célzó politikáját azonban szimbolikusan és a lényeget tekintve is helyrehozhatatlanul hiteltelenítették, hogy éppen ebben az időszakban zajlottak a polgárháború utáni évtized legsúlyosabb politikai perei. A már vázlatosan ismertetett Beloiannisz perek mellett ki kell emelnünk az áprilisban nyilvánosságra került úgynevezett légierő pert.  A vád arra a koholmányra épült, hogy a légierőben kommunista beszivárgást lelepleztek le. Az ítélethozatalra szeptember 17-én került sor, s a tizenkét elítélt közül kettőt ugyanúgy a 375/1936-os törvény alapján ítéltek halálra, mint Beloianniszt és társait. 

• Parlamenti választások 1952 november 16

Közben az ország nagy sebességgel rohant az újabb választások felé. A kormány pozícióját jelentősen gyengítette Plasztirasz elhúzódó, súlyos betegsége. Májusban szívrohamot kapott, nyáron félig megbénult, külföldi gyógykezelésre szorult. Emiatt a kormány egyre kevésbé tudott megfelelni a szaporodó politikai kihívásoknak. A Görög Tömörülés dinamikája sem vesztett kezdeti lendületéből. Papagosz a polgárháborús győztes magabiztos antikommunista pozíciójából bírálta a kormányt,

„Kormányunk természetesen nem kommunista, a politikája azonban nagyobb mértékben szolgálja ki a kommunizmust, mint azt maguk a kommunisták remélték.”[iii]

Miközben pártja magához édesgetett ismert centrista politikusokat is, folyamatosan előrehozott választásokat követelt, mégpedig többségi választási rendszerben. A remélt kormányzati stabilitás érdekében a többségi választási rendszer mellett tette le a voksát John Peurifoy az Egyesült Államok nagykövete is. A pénzcsapokat ellenőrző gazda magabiztosságával, leplezetlen nyíltsággal jelentette ki, hogy a

„… lehető legyorsabban kell tisztázni azt a kérdést, hogy a görög nép kit szeretne vezetőjének: Papagosz marsallt vagy Plasztirasz tábornokot. S ezt a lehető leggyorsabban kell tisztázni, a többségi rendszerben megtartott választások révén. Az idei gazdasági támogatás is elég lesz az ország szükségleteire, amennyiben erős kormány kerül az élére…”[iv]

A választások, amelyre végül is 1952 november 16-án került sor,a többségi választási rendszer jóvoltából egyfajta népszavazás jellegre tettek szert. Az ország jövőjét alapvetően befolyásoló választásokon azonban, a vetélkedő nagy politikai táborok élén a múlt figurái, két idős katona, a két világháború közti időszak szembenállásainak szimbólumai álltak.

 Alexandrosz Papagosz és Nikolaosz Plasztirasz

A választás tehát valóban a „Papagosz vagy Plasztirasz” kérdésre egyszerűsödött. A legeredetibb választ erre kérdésre a „mit nekünk Plasztirasz, mit nekünk Papagosz” jelszó kiadásával a baloldal adta.

Az EDA vezetőiben

• a Plasztirasz féle megbékélési politika többszöri zátonyra futása,
• a baloldaliak politikai jogaik korlátozása,
• a halálos ítéletekkel járó perek hosszú sora, amelyben a Beloiannisz perek csak a jéghegy csúcsát jelentették

alapozták meg azt a meggyőződést, hogy a két politikus közti különbség a gyakorlatban, ténylegesen nem is olyan nagy.  A felkínált választási kényszernél ezért fontosabbnak tartották a baloldal identitásának felmutatását. Ennyiben az 1951-est közelítő választási eredményt jelentős szimbolikus sikerként könyvelhették el.

 Parlamenti választások Görögországban 1951 szeptember 09

Másfelől elsöprő parlamenti többségének bírtokában a Görög Tömörülés nekiláthatott a jobboldal antikommunista államának kialakításához. A kormány – monarchia – hadsereg szentháromságának többszörösen összefonódó/vetélkedő hatalmi konglomerátuma a többpárti parlamentáris rendszer folyamatos fenntartása mellett is kizárt bármiféle „balesetet”, bármiféle rendszerkritikus alternatíva felbukkanását.

Fenntartották a polgárháború idején megszavazott rendkívüli intézkedéseket, köztük az 1946. június 18-i III. számú parlamenti határozatot, valamint az 509/1947-es számú törvényerejű rendelet. Létrejött egy párhuzamos alkotmány, amely a „nemzeti-nemzetietlen” minősítés révén lehetővé tette a népesség nagy részének autokrata módon alávetett integrációját.  A politikai elítéltek kivégzése csak 1955-ben, a kitelepítések csak 1962-ben értek véget. Az 1967-es katonai diktatúráig fenntartották a politikai megbízhatósági igazolás intézményét, amelynek kiadása előfeltétele volt a közalkalmazotti alkalmazásnak, az egyetemi felvételnek és az útlevél kiadásának. Ezt az 1967-ig fennálló politikai-hatalmi rendszert a görög politológusok a „csenevész demokrácia” metaforájával jellemezték, ma valószínűleg a hibrid rendszerek valamelyikeként írnánk le.

 ---------------------------------------------------

[i] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 132. oldal

[ii] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 146. oldal

[iii] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 483. oldal

[iv] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 493. oldal