1952-2022

A Beloiannisz perek kronológiája

Nikosz Beloiannisz, a Görög Kommunista Párt vezetőségének tagja[i] a polgárháborús vereséget követő, mintegy nyolchónapos emigráció után Párizson és Rómán keresztül, ahogy a görög források írják, Ενρίκε Πανιόθ (latin betűkkel talán Enrique Pañoz) névre kiállított hamis argentin útlevéllel 1950 június 7-én repülővel érkezett vissza Görögországba. Feladata az volt, hogy az 1949 októberében a Tiranától 35 kilométerre északkeletre elhelyezkedő néhány ezres albániai kisvárosban, Burrel-ben tartott 6. pártplénum határozatainak megfelelően segítse

• az 1947 óta illegalitásban működő párszervezetek újjáépítését,
• egy legális baloldali párt létrehozását,
• valamint egy politikai napilap megjelentetését.

Alig fogott munkába, amikor 1950 december 20-án kapcsolattartó társának letartóztatása miatt improvizálni kényszerült, s így belesétált az állambiztonsági szolgálatok, mások számára felállított csapdájába. Az őt letartóztató ügynökök kezdetben nem is tudták, hogy ki került a kezükre.

Az első Beloiannisz per hosszas előkészületek után Rendkívüli Katonai Törvényszék előtt, 93 vádlottal 1951 október 19-én kezdődött. A vád alapjául a görögországi polgárháború kiteljesedő szakaszában az 1947 december 27-én elfogadott 509/1947 számú törvény szolgált, amely betiltotta a Görög Kommunista Pártot, és büntetett minden kommunista jellegűnek minősített tevékenységet.

Az ítélethozatalra 1951 november 16-án került sor. A hetven felmentő ítélet mellett tizenkét halálos ítélet született, amelyeket az októberben hivatalba lépett új kormány által kezdeményezett megbékélési intézkedések jegyében életfogytiglanra módosítottak. Már ekkor lehetett azonban sejteni, hogy Beloiannisz és társainak ügye ezzel még korántsem ért véget.

Közvetlenül az ítélethozatal előtt ugyanis november 14-én újságírók körében elterjedt a hír, hogy több kommunista aktivistát letartóztattak, s általuk működtetett rádióadó készülékeket is felfedeztek. A belügyminiszer aznap késő este megerősítette, hogy

„felgöngyölítettek egy illegális szervezetet, amely az állam terhére, az ellenség érdekében folytatott kémtevékenységet.”[ii]

Az úgynevezett második Beloiannisz per 21 férfi és 8 női vádlottal 1952 február 15-én kezdődött. Hatukat, négy férfit és két nőt már az első perben is halálra ítéltek. A vád alapjául ezúttal a Metaxasz diktatúra[iii] idején 1936-ban hozott 375/1936 számú törvény szolgált, amely kémkedés esetén békeidőben is lehetővé tette halálbüntetés kiszabását és az ítélkezést civilek esetében is katonai bíróságokra ruházta. A vádirat szerint a vádlottak

„az ország védelmével és külső biztonságával kapcsolatos titkos katonai, diplomáciai, és gazdasági információkat szereztek és gyűjtöttek be.”[iv] 

Az ítélethirdetésre március 1-én került sor[v].

A kegyelmi kérvények elbírálása csaknem egy hónapig tartott, s miután négyük

Nikosz Beloiannisz, Dimitrisz Bacisz, Nikosz Kaloumenosz, Iliasz Argiriadisz

kérvényét elutasították, a halálos ítéletek végrehajtására éppen hetven éve 1952. március 30. vasárnap hajnalban került sor.

Nagynénémet 10 év szabadságvesztésre ítélték.

Maria Foka, amint éppen a bírósági tárgyalóterembe vezetik

A perek előzményeiről

A Beloiannisz perek kronológiájának fenti vázlatos áttekintéséből is kiderült, hogy a perekkel kapcsolatos közvetlen történések 1950 és 1952 között, tehát az 1946-49-es görögországi polgárháborút közvetlenül követő időszakban zajlottak le. Ezen a ponton ezért érdemes röviden áttekintenünk a polgárháború időszakának elemzésünk szempontjából legfontosabb fejleményeit.

Görögországban 1947 a polgárháborús szembenállás elmélyülésének és a konfliktusok kiterjedésének éve. A nemzetközi keretek szempontjából az év első felét a Truman doktrína meghirdetése, a görög-amerikai egyezmény aláírása, s ennek nyomán az amerikai gazdasági segítség, az AMAG (American Aid to Greece) intezményesült görögországi megjelenése jellemezte. A Truman kormány számára 1947 februárjában Görögország kitűnő alkalomnak kínálkozott arra, hogy demonstrálja a kommunizmus feltartóztatása iránti elkötelezettségét. Az amerikai kormány kizárta a polgárháború politikai rendezésének lehetőségét, s eltökélte, hogy az élére áll a görög kommunisták katonai legyőzésére irányuló műveleteknek.[vi]

Az elnöki retorika azonban nem korlátozódott a kommunisták katonai megsemmisítésére, célként fogalmazódott meg egy görögországi „önfenntartó demokrácia” megteremtése is. Ennek jegyében írták alá 1947 júniusában a görög-amerikai egyezményt (Agreement for Implementation of the Aid to Greece Program), s hozták létre Görögországban az AMAG (American Aid to Greece) intézményét.

Az egyezmény lényegében az első reakció volt Görögország politikai és gazdasági helyzetét 1947 januártól a helyszínen vizsgáló diplomata, Paul Porter jelentésére[vii].

Paul Porter 1947-ben Görögországban és 1997-ben a Marshall terv ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett konferencián, George Washington University, C-SPAN2

A Porter-jelentés központi gondolata az volt, hogy az USA által nyújtotta gazdasági támogatás alkalmat kell adjon mély politikai és gazdasági reformok végrehajtására Görögországban. Maga Porter már a külügyminisztérium gazdasági ügyekben illetékes államtitkárának írt február 17-i levelében hangsúlyozta, hogy Görögországban

“valójában nem a nyugati értelemben vett állammal van dolgunk. Inkább politikusok – egyik rosszabb, mint a másik – laza szerveződésével, akik annyira elmerülnek saját hatalmi harcaikban, hogy arra már nem marad idejük, ha a képességek meglétét még feltételeznénk is, hogy valamilyen gazdaságpolitikát dolgozzanak ki.”[viii]

Meggyőződése szerint a katonai győzelem önmagában nem lenne elegendő a kommunista veszély jövőbeni újraéledésének megakadályozására. Úgy vélte, hogy a görög politikai-gazdasági rendszer nem életképes, s hogy a kommunista felkelés okait a fennálló politikai-gazdasági status quo-ban kell keresni. Ez utóbbi megállapítása szöges ellentétben állt a görög kormány azon fennen hirdetett álláspontjával, hogy nem is polgárháborúról, hanem kívülről mozgatott lázadásról van szó.

Porter az athéni rezsimet minden szépítés nélkül reakciósnak és autokratának minősítette. A legsötétebb színekkel festette le a közigazgatás helyzetét. Szerinte egy átlag amerikaiban a minisztériumok működési módja csak a legnagyobb csodálkozást válthatná ki. Leírása szerint, a miniszterek irodái előtt sugdolózó beszélgetések közepette várakozó tömeg tolong a folyóson, arra számítva, hogy ügyével az illetékes miniszter színe elé járulhat.[ix] S ha ehhez hozzávesszük, hogy az

„alkalmazottak közötti felelőségkörök teljességgel tisztázatlanok, rájövünk és megérhetjük, hogy miként működhetnek a minisztériumok úgy, hogy közben nem csinálnak semmit”[x].

Bennünk meg az az érzés merül fel, mintha a jelentés megelőlegezte volna a görög adósságválság 2010-12 közötti mélypontján az európai közbeszéd általánossá váló sztereotip paneljeit. Nincs új a nap alatt? Lehetséges. A kérdés csupán az, hogy mi lenne az, ami sosem változik. Görögország maga vagy inkább a megítélésére szolgáló, kívülről nekiszegezett sztereotip kritériumok.  

Az AMAG szervezetének görögországi kiépítése 1947 júniusában kezdődött és hónapokig tartott. Az év végére 295 amerikai és 393 görög alkalmazottat számlált. A kirendeltség kettős céljának megfelelően katonai kérdésekben tanácsadó szerepet játszott, míg gazdasági kérdésekben kiterjedt működtetési jogosítványokkal rendelkezett. Tevékenysége során, szinte szó szerint követve a Porter-jelentés ajánlásait, meghatározó szerepet játszott a pénzügyi és költségvetési politika formálásában. Teljes ellenőrzéssel bírt a külkereskedelem felett, s közvetve vétójoggal rendelkezett a gazdaságpolitika valamennyi területén.

Részlegei lefedték gazdaságirányítás területét a közszférát, a mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet a munkaügyet, a közegészségügyet és az újjáépítés területét. Lényegében egy párhuzamos kormány jött létre. Októberben létrehozták a Külkereskedelmi Igazgatóságot, majd novemberben a Gazdaságpolitikai Bizottságot, a korábban is létezett Pénzügyi Bizottság hatásköreit pedig kiterjesztették a bankrendszer és a központi Bank felügyletére is.

Ezzel hosszú évekre intézményesült Görögországnak az Egyesült Államoktól való függése[xi], amely az ország belügyeibe történő folyamatos és nyílt beavatkozásokban is testet öltött.  A Truman kormány maga is gyorsan élt ezzel az eszköztárral, amikor 1947 szeptemberében rávette a vezető politikai erőket a koalíciós kormányzásra. Ennek szükségessége már a Porter-jelentésben felmerült, s a kormányátalakítást már július elején az AMAG vezetője is sürgető feladatnak minősítette.

Tudvalevő, hogy a két világháború közti időszak két meghatározó jellegű pártja, a Liberális Párt és a Néppárt közül ez utóbbi által vezetett pártszövetség a 354-ből 206 képviselői helyet szerezve elsöprő győzelmet aratott az 1946 március 31-i választásokon. Ennek legfőbb oka, hogy a Görög Kommunista Párt a választások bojkottja mellett döntött. A megszerzett parlamenti többség birtokában a Néppárt nem látott okot semmilyen koalíciós együttműködésre, a Liberális Párt pedig nem kívánt díszletként segédkezni egy szélsőjobboldali politikához.

Az AMAG vezetője, az USA nagykövete, s az amerikai külügyminisztérium Közel-keleti és Afrikai irodájának szeptemberben éppen Athénben tárgyaló igazgatója összehangolt akciókkal igyekeztek rávenni a két történelmi pártot az együttműködésre. Ez utóbbi még az amerikai gazdasági segítség felfüggesztését is bevetette arra az esetre, ha a pártvezetők nem tudnának megegyezni.

Hosszas tárgyalások után végül is a 87 éves liberális politikus, Themisztoklész Szofoulisz vezetésével megalakult koalíciós kormányra hárult a polgárháború lezárásának akkor még nem sok sikerrel kecsegtető feladata. Egy rövid ideig tartó és sikertelennek minősített amnesztia próbálkozás után a kormány szigorúbb rendészeti intézkedéseket vezetett be. Baloldaliak tömeges letartóztatására került sor és ekkor döntöttek három, a későbbiekben hírhedté váló gyűjtőtábor létrehozása mellett is. Makroniszosz szigetére telepítették ki a hadseregben szolgáló baloldaliakat, Trikeri táborába, azokat, akiket a polgárháború miatt kiürítendő területeken tartóztattak le, míg Jároszra küldték a bíróságok által már elitélt baloldaliakat. Ami a polgárháborús hadműveleteket illeti, a partizánerők 1947-ben számos sikert értek el. Az év végén megalakították az Ideiglenes Demokratikus Kormányt, amire válaszul a kormány kiadta az 509-es számú törvény erejű rendeletet, amely betiltotta a Görög Kommunista Párt működését.

Ezzel teljessé vált az állam jogi felkészülése, mintegy felfegyverkezése a polgárháborús helyzetre. A polgárháború alatt számos olyan joganyag született, amely új, a polgárháborúhoz igazodó büntető ügyeket vezetett be, de mind közül kiemelkedett a

• „közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről” elfogadott 1946. június 18-i III. számú parlamenti határozat

valamint

• „az állam, az államforma és a társadalom biztonságával és a polgárok szabadságának védelmével kapcsolatos intézkedésekről” szóló 509/1947-es törvényerejű rendelet.

Ez a két határozat az államnak a polgárháború kihívására adott válaszainak két eltérő szakaszát szimbolizálja. Az első szakaszban a III. számú parlamenti határozat formálisan megtartja a Görög Kommunista Párt jogi elismerését, miközben üldözi hívei tevékenységét.

Ezzel szemben a revansista szellemiségű 509/1947-es rendelet törvényen kívül helyezte a GKP-t, minden vele kapcsolatban álló szervezetet és büntetett mindenféle kommunista jellegű tevékenységet.

Ez az a törvény, amely évtizedekre meghatározta az ország közéletét. S nem is elsősorban azért, mert büntette az államforma erőszakos megváltoztatására irányuló törekvéseket, vagy mert rendkívüli katonai bíróságok egész sorát hozta létre, hanem sokkal inkább alkalmazásának módja miatt.

A törvény végrehajtása a Rendkívüli Katonai Bíróságok hatáskörébe került, és az ítélkezés többségében gyorsított eljárásban zajlott. A határozatok későbbi elemzései kimutatták, hogy elsősorban vidéken perek paródiáival van dolgunk. Egy egykori védőügyvéd, Iliasz Iliu[xii] későbbi beszámolója szerint

„A perek nagy vádlott csoportokban zajlanak, akiket közösen nagyszámú bűntettel gyanúsítanak anélkül, hogy a legkisebb kapcsolatban állnának egymással, s a legkisebb törekvés sem mutatkozott a tetteknek az egyes személyekkel történő összekapcsolására. Ennek eredményeként minden vádlottat lenyűgözően nagyszámú bűntettben ítéltek el, miközben ugyanazoknak a bűntetteknek az elkövetését egyszerre több vádlottcsoportnak tulajdonítottak.  … Minden csoportból főgyanúsítottként kiemeltek bizonyos vádlottakat (szinte kizárólag politikai kritériumok alapján). Őket rendre halálra ítélték.”[xiii]

A 509/1947-es törvénnyel kapcsolatos büntetőgyakorlat legfigyelemre méltóbb újítása, az az – 1947-49, majd a polgárháború utáni 1950-51 közötti időszakban kibontakozó – ítélkezési tendencia, amely nem annyira a gyakorlatot, mint az indítékot, a szándékot igyekszik üldözni. Általánosságban elmondható, hogy a bűnüldözés fontos sajátosságává vált, elsősorban a szándékot számba venni, s kevésbé magát a tettet. Eszméket ítéltek meg, nem a tetteket. Ennek a gyakorlatnak az eredményeként 1951 októberében, azaz az első Beloiannisz per idején körülbelül 14.000 politikai fogoly volt Görögországban, akik közül 2000-t halálra 5000-t pedig életfogytiglanra ítéltek. Mindezt a Beloiannisz kivégzését közvetlenül követő időszakban 1952 áprilisában elfogadott, s a megbékélést szolgáló törvényjavaslat indoklásából tudhatjuk, amivel visszaérkeztünk a Beloiannisz perek időszakához.

 --------------------------------------------

 [i] A GKP Központi Bizottságának 1950 május 14 és 18 között Bukarestben tartott 7. Plénuma a Központi Bizottság póttagjává választotta.

[ii] Σπύρος Λιναρδάτος Από τον Εμφύλιο στη Χούντα, τόμος Α’ 1949-1952, εκδόσεις Παπαζήση σελίδα 322 (Linardatosz, Szpirosz A polgárháborútól a Huntáig 1949-1952, Papaziszisz kiadó 322)

[iii] Ioannisz Metaxasz (1871-1941) katona és politikus. Az első világháború kezdetétől aktív részese volt a görög belpolitikának 1936 augusztus 4-én II. György király támogatásával fasisztoid jellegű diktatúrát vezetett be. Rezsimjének az 1941 áprilisi német támadás vetett véget.

[iv] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος Έτσι αγαπάμε εμείς την Ελλάδα, Εκδόσεις Τόπος, 2016 σελίδα 229 (Szakellaropulosz, Szpirosz – Szakellaropulosz, Grigorisz Így szeretjük mi Görögországot 229)

[v] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 228. oldal

[vi] John O. Iatrides a görög polgárháború nemzetközi háttere in Iliasz Nikolakopoulos, Alkisz Rigosz, Grigorisz Pszalidasz (szerk.) A görög polgárháború Új Mandátum Kiadó Budapest 2006 37. oldal

[[vii] Tentative Report of American Mission to Greece 25 April 1947, Summary and Recommendation of American Economic Mission to Greece 30 April 1947 (Porter Commission)

[viii] Foreign Relations of United States, 1947, The near East and Africa, Volume V, 868.50/2–1747, The Chief of the American Economic Mission to Greece (Porter) to the Under Secretary of State for Economic Affairs (Clayton), top secret

[ix] Egy közeli barátom teljesen hasonló jelenetről számolt be, amikor személyes ügyben egy minisztertől kért közbenjárást 1988-ban!

[x] Idézi Γιώργος Σταθάκης Το Δόγμα Τρούμαν & Το Σχέδια Μαρσαλ εκδόσεις ΒΙΒΛΙΟΡΑΜΑ 2004 σελίδα 150 (Sztathakisz, Georgiosz A Truman dogma és a Marshall terv BIBLIORAMA KIADÓ, 2004 150)

[xi] Γιώργος Σταθάκης i. m. 145

[xii] Iliasz Iliou (1904-1985) ügyvéd, a nemzeti ellenállás résztvevője, kitelepített, utána éveken keresztül parlamenti képviselő, az EDA parlamenti frakcióvezetője

[xiii] Νίκος Αλιβιζάτος Οι Πολιτικοί Θεσμοί σε Κρίση (1922-1974), Θεμέλιο,  1980 σελίδα 516 (Alivizatosz, Nikosz Politikai intézmények válságban, Themelio kiadó 1980, 516)