1952-2022

A vádbeszédek

 A vád tanúja Theodorosz Rakidzisz (Θεόδωρος Ρακιντζής) rendőrfőnök szemtől szembe Nikosz Beloiannisszal

A vád tanúnak többsége részletesen beszámolt a rendőri munka hétköznapjairól. A pireuszi városi csendőrség alapfeladatai közé tartozott a kikötőbeli mozgások megfigyelése. Embereké és pénzeké. A külföldről behozott valutát ugyanis kötelező volt bejelenteni. Akiket csempészésen kaptak rajta, azokat letartóztatták. Többen bevallották, hogy Franciaországból, Marseilleen keresztül rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket kaptak.

A tranzakciók során a küldöncök szerepét többnyire matrózok játszották el. Egyes tanúk konkrét összegekről is beszéltek, amelyeket a hálózatban résztvevőknek jelszó ellenében adhattak tovább. A nyomozók néhány esetben azt is megtudták, hogy kinek. Az egyik előállítottról kiderült, hogy a fia külföldön élő „bandita”, ahogy az egyik tanú nevezte, politikai menekült, mondanánk mi.

Így derült ki lassan, hogy ezek a pénzek Dimitrisz Bacisz ügyvéd, közgazdásznál kötöttek ki. Róla azonban még a pireuszi rendőrségen is tudták, hogy a legfelsőbb görög társadalmi körökben mozog, ezért jelentették az esetet a belügyminisztériumnak.[i] Ott azt tanácsolták, hogy várjanak még a letartóztatással, így megszervezték szoros megfigyelését. Jó féltucatnyi tanú egyhangú leírása szerint az akciót nehezítette, hogy a megfigyeltnek elég pénze volt ahhoz, hogy mindig autóval közlekedjen. Az egyik rendőrjárőr tanú szerint

„Sokfelé járt, mindig autóval. Naponta akár hússzor is autót cserélt. Egyik nap észrevettük, hogy egyik társa autóval folyamatosan követi. Nyilván azt akarták ellenőrizni, hogy nem követi-e valaki. a rendőrség részéről”[ii]

Hosszabb megfigyelés után végül is Athén belvárosában a Szofokleusz utcában tartóztatták le 1951 október 23-án.[iii]

A letartóztatás híre kisebbfajta bombaként robbant. Bacisz édesapja régi, jól ismert monarchista tengernagy volt, aki sokoldalú szolgálatokat tett az udvarnak. Bacisz maga széleskörű társadalmi kapcsolatrendszerrel rendelkező igazi nagyvilági, és a legfelsőbb görög arisztokrata körökbe is bejáratos társasági ember volt.  Első felesége egy néppárti miniszter lánya, míg második felesége, akit alig néhány héttel a letartóztatása előtt vett el, egy gyáros legfiatalabb lánya volt. Az athéni felsőbb körökben nem számítottak arra, hogy bármiféle aktív szerepe lehetne a GKP illegális szervezetében.[iv] Jól ismert marxista meggyőződése és baloldali nézetei ellenére sem.

Bacisz jól ismert közgazdásznak számított. „A nehézipar Görögországban” (Η βαριά βιομηχανία στην Ελλάδα) című 1947-ben megjelent könyve máig számontartott alapmű Görögországban. Kezdetektől főszerkesztője volt a háború utáni újjáépítés kérdéseivel foglalkozó, s előszőr 1945 május 20-án megjelenő Anteosz (Ανταίος – Anteusz) nevű kétheti tudományos folyóiratnak, amelynek 1946-tól[v] az igazgatói tisztségét is ellátta.  A lap hat éven keresztül 1945 és 1951 között jelent meg. 

„A nehézipar Görögországban” és az Anteosz egyik kötetének borítója

Bacisz titkára és pénztárosa volt az 1945 szeptember 3-án alapított ΕΠ-ΑΝ (Επιστήμη – Ανοικοδόμηση, Tudomány – Újjáépítés) nevű értelmiségi szerveződésnek, amely sokak szerint[vi] a legjobbat képviselte, amivel a baloldal a politikai és tudományos gondolkodás terén rendelkezett[vii] Görögországban. Egyik alelnöke Petrosz Kokalisz sebészorvos jól ismert a magyarországi görögök körében is. A görög partizánok által létrehozott Ideiglenes Kormány részéről ő volt a felelőse a polgárháború idején, 1948 folyamán szülői felügyelet nélkül Magyarországra került görög gyermekek részére kialakított oktatási rendszerért.

A per során Baciszról esett a legtöbb szó.  Több okból is. Egyrészt a per központi figurája, Beloiannisz egy véletlen folyamán már több mint egy éve börtönben volt, az ő megfigyeléséről, nyomon követéséről nem volt mit mondani. Másrészt Bacisz családja külön elbánást járt ki neki. Csakis ezzel magyarázható, hogy 1952 januárjában átvitték a Belügyminisztériumba, ahol maga a miniszter hallgatta ki a legfőbb rendőri vezetők[viii] jelenlétében.

A vád tanúi, köztük a városi csendőrség igazgatója folyamatosan azt hangoztatták, hogy Bacisz kezdetben egyáltalán nem volt együttműködő. Tagadott. Azt is csak több napos vallatás után ismerte el, hogy pénzt kap külföldről az Anteosz folyóiratra és az „ΕΠ-ΑΝ” szervezet részére.

Bacisz ezen vallomása alapján került a rendőrség látóterébe nagynéném is, ez vezetett a letartóztatásához[ix]. Nagynénémtől magától tudom, hogy Párizsból hazajövet egy borítékban pénzt hozott haza. Mivel a pénzátadás elsőre meghiúsult, a borítékot otthon a komódra tette. Néhány órával később már az állambiztonságiak jöttek érte. A borítékért és nagynénémért is.

A hadsereg információs szolgálata igazgatójának[x] vallomása szerint

„A fogvatartottak egyikét Maria Kallergit - nagynénémet, teszem gyorsan hozzá[xi] -, aki a kommunista vezetés megbízható tagja, azért küldték Görögországba, hogy tisztázza a GKP ügynökök körében egy letartoztatás után előállott helyzetet.  … Komolyabb összeget is magához vett, amivel egy lakásbérletet kellett volna fedezni.”[xii]

A tanú vallomásában néhány célzatos torzítást vélek felfedezni. Bár a nagynéném, a bátyjához, azaz édesapámhoz hasonlóan már a harmincas évek közepén csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, soha semmilyen komolyan vehető kapcsolata nem volt a pártvezetéssel. Az is félrevezető, hogy a tanú azt a benyomást kelti, mintha nagynéném külföldön élt volna, s onnan küldték haza konkrét pártfeladattal. Holott ő sosem hagyta el Görögországot, csupán a színészmesterség újabb fortélyait ment néhány hónapra Párizsba megtanulni.

Később, az ügyvédek által feltett kérdésekre válaszolva a tanú egészen váratlanul – nem hittem a szememnek, de – azt állította, hogy Kallergi

„igazi társadalmi és erkölcsi hulla, ahogy erről a kinézete is árulkodik.”[xiii]

Többször is újra olvastam. Tényleg ez állt ott. Ha azt mondanám, hogy nem találok szavakat, akkor azzal igazából nem mondtam semmit. Azt sem gondolom, hogy hét évtized múltán meg kellene most védenem a nagynénémet. Nincs, sosem volt szüksége rá. Egyszerűen megosztok egy fényképet a perben részvevő három fiatalasszonyról.

Köztük van a nagynéném is, de ez nem fontos, nem is árulom el, melyikük az. Nem az a helyzet, hogy ha kinézete alapján bármelyiküket is „erkölcsi hullának” látnánk – ilyen persze nincs, ez nem fordulhat elő, de mégis, tegyük fel – akkor ez szükségképpen a másik kettőre is vonatkozhatna? A vádlottak persze nem voltak abban a helyzetben, hogy tiltakozzanak. Nem is tették meg.

Vajon miféle öntelt (férfi)uralmi pozíció érzete sugallhatta a tanúnak, hogy egy ilyen minősítést megengedhet magának? A peren, azaz a konkrét politikai dimenzión jóval túlmutató társadalmi közállapotokról állít ki riasztó bizonyítványt a tény, hogy a bíróság elnöke sem utasította rendre a saját magabiztosságától eltelt tanút.

Bacisz védői persze stabilabb társadalmi és anyagi háttérrel rendelkező sztárügyvédek voltak. Egy 1952 február 20-i furcsa közjáték is illusztrálja ezt. A pireuszi rendőrség igazgatója[xiv] tanúként válaszában kritizálni merte Bacisz védőügyvédjének[xv] egyik kérdését, aki rögtön az elnököt kérte fel a tanú rendreutasítására. Mivel az elnök ezt nem tette meg, a védőügyvéd arra hivatkozott, hogy

- Nem a magam számára teszek fel kérdéseket. A bíróság érdekében teszem ezt.

- Szerencsére a bíróság tudja, amit kell. – válaszolta az elnök

Amire a védő felindultan jelentette ki, hogy

„Akkor nem fogok kérdezni semmit. Nincs értelme az egész pernek. A kérdések nem a magam kedvéért történnek. Tökéletesen igaz, amit az elnök úr mond. Bizonyos dolgokat még mi is tudunk. A kérdések azonban a bíróság, a közvélemény, a nemzetközi közvélemény tájékoztatása érdekében történnek, akik előtt Görögország éppen vizsgát tesz, felmutatja civilizációs okleveleit.”[xvi]

Ekkor valaki bekiabálta a közönségből, hogy

- Mi már levizsgáztunk Albániában!

Kiderült, hogy a bekiabáló az albániai háborúban megsebesült egykori tiszt volt. A bíró elrendelte az előállítását, majd a védőügyvédek közbenjárására egyszerűen csak kivezettette a teremből. 

A közjáték után a tanú kijelentette, hogy megérti és elfogadja az ügyvéd szakmai etikai elveit, hozzátette azonban, hogy ezeket az elveket talán akkor kellett volna érvényesíteni, amikor a honoráriumáról tárgyaltak.[xvii]

Az elhangzottak után a védők teljes karéjban felállva tiltakoztak. A pontosítást követelő kérdésekre a tanú folyamatos zajongás közepette Bacisz özvegyétől eredő információkra hivatkozott. Megjegyezzük, hogy Bacisz özvegye későbbi visszaemlékezésében maga is kiemelte a kérdéses védőügyvéd anyagiasságát, aki minden egyes látogatásért 10 aranyfontot kért és kapott.[xviii] Az összeg nagyságáról szerencsére maguk a jegyzőkönyvek tájékoztatnak bennünket, mert két oldallal később kiderül, hogy a rádióadóvevők rejtekhelyéül szolgáló Kalithea-i lakás éves(!) bérlete is éppen 10 aranyfont volt.[xix]

Az elnök ezen a ponton kénytelen volt öt percre megszakítani az ülést. Az újrakezdéskor a tanú elnézést kért viselkedéséért, amelyet a

„kommunizmus ellen folytatott heves és folyamatos küzdelméből fakadó feszültség eredményének”[xx]

tulajdonított.

Elképzelném, hogy a Rajk per alatt kerülne sor hasonló incidensre, de csak A tanú című film vonatkozó jelenetéig jutok el.

Bacisz ügyvédei a vádlott őszinte megbánására és a rendőrséggel való együttműködésére építették védelmi taktikájukat. Kérdéseikre azonban több tanú is azt ismételgette, hogy a vádlott nem mutatott kellő megbánást, s kifejezték meggyőződésüket, hogy tud még egy sor dolgot, amiről nem beszél. Nem fogadták el azt sem, hogy Bacisz csupán az Ανταίος és az «ΕΠ-ΑΝ» részére kapott külföldről pénzt. Az «ΕΠ-ΑΝ»-t magát amúgy is a kommunista propaganda leplezésére szolgáló szervezetnek minősítették. Szerintük Bacisz nagyon is jól végezte a dolgát, s csak álcának használta az ügyvédi és újságírói pozíciót. Volt olyan nyomkövető járőr, aki szerint sose ment el az ügyvédi irodájába, és a folyóiratéba sem. Szerinte minden volt, csak az nem, akinek látszott.

A belügyminisztérium városi rendőrségi osztályának vezetője elmondta, hogy Bacisz többször is járt az irodájában, lett volna alkalma beszélni, de nem tette meg. Többen állították, hogy nem tett érdemi vallomást addig, amíg elé nem tárták a megfejtett rádiótáviratok tartalmát. Vagyis csak, amikor felfedezték a rádióadókat, akkor kezdett el igazából beszélni.[xxi]

A rádióadóvevők felfedezése

 A belügyminiszter két nappal az első per ítélethozatala előtt 1951 november 14-én jelentette be, hogy

„felgöngyölítettek egy illegális szervezetet, amely az állam terhére, az ellenség érdekében folytatott kémtevékenységet.”[xxi]

A tanúvallomások szerint az állambiztonságiaknak már 1950 elejétől volt információjuk a rádióadóveők működéséről. A GKP Bukarestből adó „Szabad Görögország” nevű rádióadója ugyanis túlságosan gyorsan, sokszor alig egy-két órával a megtörténtük után reagált a görögországi fejleményekre. A megfigyelésbe bevonták a hadsereg speciális egységeit is. A megfigyelő tanúk úgy tapasztalták, hogy az egyik rádióadóvevő 1950 decemberében abbahagyta az adását. Ezt az értesülést megerősíti a GKP archívumában fellelhető rádiótávirat, amelyet 1950. december 17-én külföldről küldtek a hazai pártszervezeteknek. 

„Ha van rádióadótok Faliró vagy Vula környékén, intézkedjetek azonnal. Veszélybe kerülhet bármely pillanatban.” ΑΣΚΙ

Az állambiztonságiak sok adást fogtak el. Behatároltak két másik rádióadóvevőt is. Az egyiket az Athén környéki tengerparti Glifada településen Ilias Argiriadisz (Ηλίας Αργυριάδης) egy a szomszédjai szerint csendes baromfitenyésztő házában. Hónapokon keresztül rögzítették az adásokat, persze dekódolni akkor még nem tudták, s figyelték az emberek mozgását is. A másik adóverőt Athén Kallithea nevű kerültében észlelték. A rendőri akcióra a két helyszínen egyidőben 1951 november 13-14-én hajnalban került sor.

A másnapi lapok[xxii] arról számoltak be, hogy Glifadaban Argiriadisz felesége fogadta a rendőröket, aki először tagadta, hogy férje otthon lett volna, később azonban megmutatta a rejtekhelyet. A konyha sarkában egy betonasztal állt. Ez alatt egy kerekeken guruló betonajtó volt, amely egy kisebb 3x3,5 méteres szobába vezetett. Ennek átellenes falán egy, az előzőhöz hasonló ajtót találtak, amely egy nagyobb, 4x5 méteres szobába nyílt. Itt találták meg az éppen alvó Ilias Argiriadiszt, két adóvevőt, számos iratot és a rejtjelezésre használt kódokat is. Kiderült például, hogy a 15 Bacisz, 21 Beloiannisz, 38 Plumbidisz kódja volt, míg 47 Athént, 48 Thesszalonikit, a 51 a pártot és 60 a pénzt jelölte.

A Kalitheai helyszínelés több szempontból is drámaibbnak bizonyult. Kezdetben magát az épületet sem sikerült pontosan behatárolniuk. Sokat kutakodtak Nikosz Kalumenosz (Νίκος Καλούμενος) asztalos lakásában.  Kihallgatták az egész családot, a feleséget és a három gyermeket. Külön szobákba elkülönítve, eredménytelenül. November 15-én délben kihívták a hadsereg különleges egységét. Vezetőjük a mosókonyhában egy pótlólagosan odaillesztett, kiegészítő cement keretre figyelt fel, amelyen egy kis lyukat talált. Ezen átdugott egy pálcát, amely érezhetően emberi testbe ütközött. A rendőrök felszólítására, hogy adja meg magát, a bent tartózkodó férfi közölte velük, hogy élve nem hajlandó megadni magát.

Később kiderült, hogy a rejtekhelyen Nikosz Vavudisz (Νίκος Βαβούδης) bújt el. Görög apa és orosz anya gyermekeként Oroszországban született. Kisgyermek volt, amikor a család visszatért Görögországba.  Apja szülőföldjén, Leszbosz szigetén nevelkedett. Már fiatalon kapcsolatba került a GKP-val. Politikai és szakszervezeti tevékenységéért letartóztatták, de a börtönből megszökött. A nemzetközi brigádok oldalán részt a spanyol polgárháborúban. A köztársaságiak veresége után a Szovjetunióba ment, ahonnan 1944-ben a szovjet küldöttség tagjaként tért vissza Görögországba. 

A helyszínelők értesítésére a belügyminiszterrel az élen, szinte a minisztérium teljes vezetése a helyszínre sietett, de ők is eredménytelenül szólították fel a rejtőzködőt a megadásra. Délután 4-kor egyszer csak füst szállt ki a rejtekből. Nyilvánvaló volt, hogy Vavudisz elkezdett dokumentumokat megsemmisíteni. A rendőrök vizet öntöttek be a rejtekhelyre, s nekiláttak feszítővassal kitágítani a lyukat, amikor bentről két lövés hallatszott. Végül is a hatoságoknak csákánnyal sikerült betörniük a bejáratot és bejutniuk rejtekhelyre. A sebesült Vavudiszt kihozzák, a kórházban megműtötték de másnapra meghalt.

fiatalkori kép                                                    a spanyol polgárháborúban

Nikosz Vavudisz (Νίκος Βαβούδης) 1906-1951

A rádióadóvevők felfedezésével a per ihletői úgy érezhették, hogy a díszlet legfontosabb eleme is a helyére került, a színpad készen áll, s a "Mmiden kommunista kém" című darabot színre lehet vinni.

------------------------------------------------

[i] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 288

[ii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 304

[iii] A vád tanúi eltérő dátumokat adtak meg: október 22, 23, 25, és 28 egyaránt előfordult, a kutatók október 23-át tartják a legvalószínűbbnek

[iv] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 324. oldal, Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 216-217

[v] az első igazgató Haralambosz Theodoridisz az Arisztotelész Egyetem filozófia professzorának visszavonulása után

[vi] Ηλίας Νικολακόπουλος Ηλίας Ηλιού, Ίδρυμα της Βουλής των Ελλήνων, Αθήνα, 2017 σςλ. 260 (Nikolakopulosz, Iliasz Iliasz Iliu, 260)

[vii] Elnöke Dimitrisz Kavvadasz a Thesszalonikiben működő Arisztotelész Egyetem botanológus professzora, egyik alelnöke Petrosz Kokkalisz, az Orvosi Kar egyetemi tanára az Athéni Egyetemen, Nikosz Kicikisz a Műszaki Egyetem volt rektora, Haralambosz Theodoridisz az Arisztotelész Egyetem filozófia professzora, Aggelosz Aggelopulosz közgazdász, az Athéni Egyetem volt tanára

[viii] többek között Liapomatisz (Λιαρομάτης) és Rakidzisz (Ρακιτζής)

[ix] Rakidzisz (Ρακιντζής) rendőrfőnök in Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 243

[x] Πέτρος Νικολόπουλος – Nikolopulosz Petrosz

[xi] nagynéném akkori férje nyomán ezen a néven szerepelt a perben

[xii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 254

[xiii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 259

[xiv] A pireuszi rendőrség igazgatója Liaromatisz (Λιαρομάτης) in Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 319-320

[xv] Papakiriakopulosz (Παπακυριακόπουλος)

[xvi] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 320

[xvii] Bacisz özvegye későbbi visszaemlékezésében maga is kiemelte a kérdéses védőügyvéd anyagiasságát, aki minden egyes látogatásért 10 aranyfontot kért és kapott. lásd Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i.m. 320. Az összeg nagyságáról szerencsére maguk jegyzőkönyvek tájékoztatnak bennünket, mert két oldallal később kiderül, hogy a rádióadóvevők rejtekhelyéül szolgáló Kalithea-i lakás éves(!) bérlete is éppen 10 aranyfont volt. i.m. 322.

[xviii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i.m. 320.

[xix] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i.m. 322.

[xx] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 321

[xxi] Σπύρος Λιναρδάτος Από τον Εμφύλιο στη Χούντα, τόμος Α’ 1949-1952, εκδόσεις Παπαζήση σελίδα 322 (Linardatosz, Szpirosz A polgárháborútól a Huntáig 1949-1952, Papaziszisz kiadó 322)

[xxii] Például a To Vima nevű politikai napilap írt az esetről 1951 november 15-én