GÖRÖGORSZÁG 1821 –

Az 1821-es görög forradalom egy új államot teremtett.

Tulajdonképpen a semmiből. S nemcsak fizikai valójában, hanem szellemileg is. Egy görög nemzetállam létrehozására irányuló törekvés ugyanis forradalmian új gondolat volt. Szellemi közegét az Újgörög Felvilágosodás jelentette, amelynek képviselői kezdetben a tudományos racionalizmus és a politikai liberalizmus elterjesztésén munkálkodó gondolkodók voltak.

Újgörög Felvilágosodás

 Az egyik legkidolgozottabb nézetrendszer megalkotása egy Párizsban élő, a Nagy Francia Forradalom hatása alá került kozmopolita gondolkodó Adamantiosz Koraisz (Αδαμάντιος Κοραής) nevéhez fűződik. 1803-ban Párizsban megjelent Mémoire sur l’état actuel de la civilisation dans la Grèce című írásában korának görögjeit az antik görögség leszármazottjaiként írta le. Jelentős fordulatnak számított ez, hisz az Oszmán Birodalom sőt a Bizánci Birodalom görögjei sem tekintették magától értetődőnek, hogy a hellének örökösei lennének. – Ugyan mi közünk lehet ezekhez a bálványimádókhoz! – mondták.  – Mi ρωμιός-ok azaz római görögök, keresztények vagyunk!

Az antikvitáshoz fűződő viszony megváltozása szorosan összefüggött a Nyugat megváltozó megítélésével is. A Bizánci Birodalom hosszútávú sorsára, s az ortodoxoknak a katolikusokkal kialakított viszonyára is kihatott Konstantinápoly 1204-es elfoglalása a negyedik keresztes hadjárat alatt. Az így létrehozott konstantinápolyi központú, római katolikus keresztes állam a Latin Császárság regnálásának mintegy fél évszázada alatt, hűbéres királyságok révén, akárcsak szövetségese a Velencei Köztársaság a Bizánci Birodalom jelentős területeire terjesztette ki hatalmát. Mindez gyanakvássá erősítette az ortodoxoknak a katolikusokkal szembeni idegenkedését, Ezzel egyidejűleg több – például az Epiruszi Despotaság, vagy a Nikaiai Császárság, hogy csak két példát említsünk – a birodalom feltámasztására törekvő utódállam jött létre.

 Forrás: Varana - own work; base map from Natural Earth, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1208641

Ez végül is Nikaiai Császárságnak sikerült, elindítva ezzel a Bizánci Birodalom 14-15. századi utolsó felvirágzását (Tarján M. Tamás) s kiterjesztve az egész Birodalomra azt a latin uralom idején kialakított katolicizmus képet, amely felégetve a pápasághoz fűződő kapcsolatokat gyanússá tett minden nyugatról érkező szellemi terméket (Szegvári Zoltán). A Konstantinápolyi Patriarchátus állandósult gyanakvása a nyugatot szimbolizáló Katolikus Egyházzal szemben, vagy az átlag görög ortodoxok egyszerű idegenkedése a katolikusoktól az oszmán uralom idején is évszázadokra meghatározta ezt a viszonyt.

Az Újgörög Felvilágosodás képviselői viszont az Oszmán Birodalmat jellemző szegénységgel és elmaradottsággal szemben a Nyugat-ban a szabadság és fejlődés példamutató otthonát ismerték fel. Tőlük tanulták, vették át a görög antikvitás iránti rajongást is.  Lassan tudatosították, hogy hatalmas szimbolikus tőke birtokában vannak, s ezt fejezte ki Koraisz mondván, hogy ha a görögök képesek lesznek méltóvá válni ehhez az örökséghez, akkor népből nemzetté válhatnak. Koraisz mindezt döntően az oktatás és művelődés révén megvalósuló felemelkedésként képzelte el.

Jóval radikálisabb társadalmi és politikai aktivizmust képviselt Rigasz Velesztinlisz, aki eljutott egy szabadságharcos felkelés szükségességének gondolatáig. Koncepciójának fontos eleme, hogy döntően nem görög etnikai keretben, hanem Délkelet Európai léptékben gondolkodott, ahogy élete során is ezt a földrajzi teret lakta be.

A Thesszáliai síkság szélén található Velestino községben született. Feltételezések szerint a közelben található Pilion hegységben tanult és tanított, majd innen települt át Isztambulba a birodalmi központba. Feltehetően ortodox vallású előkelőségek kíséretében jutott el az egykori havasalföldi fejedelemség fővárosába. Bukarestben a fejedelem udvarában láthatott el titkári teendőket.

 Itt ismerkedett meg a Nagy Francia Forradalom képviselte nézetekkel, s itteni támogatók segítségével jutott el Bécsbe, ahol intenzív – többek között az emberi jogokkal, s egy új alkotmányos berendezkedéssel foglalkozó – elméletalkotó, ismereterjesztő publikációs tevékenységbe kezdett. Feltehetően egy frissen kinyomtatott új kiáltványát készült átvenni Triesztben 1797-ben, pont abban az időszakban amikor a Napóleon tábornok vezette francia csapatok és a Habsburgok harcoltak egymással a Velencei Köztársaság feletti ellenőrzés megszerzéséért. Rigaszt a Napóleonhoz fűződő vélelmezett kapcsolatai miatt az osztrák hatóságok letartóztatták, Triesztből Bécsbe szállították, s mivel oszmán alattvaló volt átadták az Oszmán hatóságoknak, akik 1798 közepén Belgrádban kivégezték.  

 A Szabadságharc felé

 A szerveződő görög szabadságharc földrajzi, s egyúttal társadalmi horizontja azonban ennél is tágasabb. 1814-ben három kereskedő Odesszában alapította meg azt a Filiki Eteria (Φιλική Εταιρία – Baráti Társaság) nevű titkos szervezetet, amelynek meghatározó szerepe volt a fegyveres felkelés előkészítésben. A Filiki Eteria fennállásának teljes időtartama alatt kis létszámú szervezet maradt. Még az alapítást követő második évben is mindössze harminc tagja volt. Ezen az is alig változtatott, hogy 1817-ben áttették székhelyüket Isztambulba. Még 1820-ban, a szabadságharc előestéjén is csak ezer tagja volt, joggal merül fel ezért a kérdés, hogy miként tudott egy ilyen kis létszámú szervezett ekkora befolyást gyakorolni a görög szabadságküzdelmekre.

Tán mert képes volt a legkülönfélébb társadalmi hálózatokat összekapcsolni.  – mondanánk, de ehhez tisztáznunk kellene, melyek voltak és miként is működtek ezek a hálózatok.

Ortodox világ az Oszmán Birodalomban

A fanarióták

 A 18. század folyamán az Oszmán Birodalom hatalmi és közigazgatási rendszere fokozatosan átalakult. A szultán egyszemélyi hatalmától eltolódott a nagyvezírek és pasák oligarchikusabb hatalomgyakorlása felé. Politikai családok jöttek létre, amelyek között társadalmi-politikai otthonra leltek az ortodox arisztokráciává formálódó fanarióták is. Nevüket Isztambul Fanari (Világítótorony) nevű negyedéről kapták. 1601-től itt található a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus székhelye is. A fanarióták jól képzett, nagykereskedelemmel foglalkozó ortodox vallású családok voltak, aki az oszmán közigazgatás legfelsőbb csúcsaira is eljutó ortodox arisztokráciát alkottak.

Az Ökumenikus Patriarchátus

A fanarióták sikerében meghatározó szerepe volt az Ökumenikus Patriarchátussal való kapcsolatuknak. Az Ökumenikus Patriarchátus egy az oszmán közigazgatás szerves részét képező birodalmi léptékű igazgatási szervezetté formálódott, amely a 18. század végére kizárólagos fennhatóságra tett szert a Birodalom ortodox vallású alattvalói felett. S nem csak vallási, hanem polgárjogi, például örökösödési kérdésekben is. Meghatározó szerepe volt a görög nyelvű oktatás terén. A 18. század folyamán a patriarcha megválasztása ugyancsak oligarchikus irányba tolódott. A partiarchát a főváros környéki püspökök, a jelentősebb helyi céhek vezetői, s a fanarióta családok választották így a patriarchátus intézménye részben világi befolyás alá került.

A helyi elöljárók

A patriarchátus központi igazgatási apparátusa, valamint a fanarióták személyes kapcsolathálózata a helyi elöljárók révén jutott el a társadalom alsóbb rétegéig. A helyi elöljárók kiemelkedését az tette lehetővé, hogy más helyi családok számára, egyfajta állampótló szerepben, hétköznapi védőernyőt biztosítottak. Szerepüket és befolyásukat tovább növelte az adószedés árverés útján történt bérbeadásának intézménye. Ez közvetlen anyagi gazdagodást jelentett, másrészt a terményben beszolgáltatott adók egy részét családi kereskedelmi vállalkozásokban hasznosították.

Az Ökumenikus Patriarchátus, a fanarióták és a Peloponnészosz helyi elöljáróinak többszörösen összefonódó hálózatát a görög nyelvű kereskedők egész Délkelet Európát átfogó, s az Oszmán Birodalom határain jóval túlmutató hálózata egészítette ki. Ez a társadalmi csoport meghatározó szerepet játszott a görög szabadságharc társadalmi bázisának formálódásában.

Görög kereskedők – nemzetközi környezet

A görög nyelvű kereskedőtársadalom 18. században megfigyelhető látványos felfutása egy eddig nem említett, de a görög szabadságharc ügyében is meghatározó jelentőségű tényezőre a nemzetközi környezet és ezen belül a nagyhatalmak szerepére világít rá.

A 18. században a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti 1718-as pozsareváci béke, valamint az Orosz és az Oszmán Birodalom közötti 1774-es Kücsük Kajnandzsa-i béke keretezi ezt a szerepet.

Kelet-Közép-Európában valójában kétféle görög kereskedő diaszpóráról is beszélhetünk. Az első és nagyobb létszámú Erdélyben és Magyarország keleti vidékein jelent meg a 16. században, amikor ezek a területek még oszmán igazgatás alatt álltak. Döntően Makedónia és Trákia hegyvidéki településeinek lakosairól van szó, akik a vándorkereskedelem útvonalait követve terjesztették ki tevékenységüket északabbra. Erdélyben a 17. század elején, Magyarországon a 17. és 18. század fordulóján tapasztaljuk tömeges letelepedésüket. Elsősorban olyan vidékeken találjuk meg őket, ahol már valamilyen helyi piacra támaszkodhattak, például agárkereskedelmi központokban, mint Nagyvárad vagy Kecskemét, illetve a bortermelés szempontjából meghatározó Gyöngyös, Eger, Miskolc és Tokaj környékén.

Ők jelentették a pesti görög kereskedő diaszpóra első forrását is. Áttelepülésük, illetve az újonnan jöttek letelepedése Pesten szorosan összefüggött azzal, hogy a 18. század közepétől tanúi vagyunk a második görög kereskedő diaszpóra fejlődésének, a pozsareváci szerződés nyújtotta vámelőny jóvoltából. Esetükben döntően nagykereskedelmi tevékenységről volt szó, amelynek kereteit nem a helyi hatóságokkal kötött szerződések, hanem birodalmi egyezmények határozták meg. A vámelőny 1772-ben megszűnt, 1774-től pedig csak azok folytathattak kereskedelmet, akik hűségesküt tettek és letelepedtek a Habsburg Birodalomban. Ezzel együtt a pesti görög közösség kereskedelmi és rokoni kapcsolatai révén a 18. század végén még állandó összeköttetésben volt az Oszmán Birodalomban maradottakkal. Pesten is megalakult a titkos Baráti Társaság, amely szoros kapcsolatban állt Rigasz Velesztinlisz bécsi híveinek mozgalmával.

Említést érdemel még Trieszt 1719-től érvényes vámszabad területi státusza, ahol a város életében meghatározó szerepet játszó görög kereskedő közösség jön létre. Egy részük innen települt tovább Bécsbe, akik természetszerű módon szoros kapcsolatban álltak a pesti görög kereskedőkkel.

A kereskedelem fejlődése szempontjából meghatározó szerepe volt az Orosz és az Oszmán birodalmak közötti háborút lezáró 1774-es Kücsük Kajnandzsa-i békeszerződésnek is. Ez orosz védnökséget biztosított Havasalföld és Moldva ortodox lakosságának, s lehetővé tette, hogy a görög kereskedelmi hajók orosz zászló alatt hajózzanak. Az így nyújtott biztonság kiegészülve a Nagy Francia Forradalom és a napóleoni háborúk miatt megugró francia búza kereslettel, lehetővé tette a görög hajósoknak, hogy a Fekete tengeri kikötőkben berakodott búzát Franciaországba szállítsák. Néhány a Peloponnészoszhoz közeli sziget, köztük a görög szabadságharcban, majd anyagi és személyi erőforrásokkal is jelentős szerepet játszó Hydra és Szpecesz hajósai is élni tudtak ezzel a konjunktúra nyújtotta lehetőséggel.

Hydra a 19. században

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy ez az egyszeri alkalom szülte lehetőség milyen tartós struktúra létrejöttét segítette elő. A 20. század elején, a balkáni háborúk előtti időszakig még mindig élt a görög hajósok által használt Odessza – Marseille búza-kereskedelmi útvonal.

Felkelés és szabadságharc

A görög szabadságharc előkészítése szempontjából a kereskedők messzire nyúló hálózatának jelentőségét az adta, hogy ez a társadalmi csoport tette ki a Filiki Eteria tagjainak 54 százalékát. A felkelés sikere, kimenetele szempontjából azonban talán ennél meghatározóbbnak bizonyult, hogy a tagok 12 százalékát a peloponnészoszi elöljárók tették ki.

Mert a felkelés sikere egyáltalán nem volt adott. Az egész meglehetősen kockázatos, becsvágyó, sőt talán kalandor vállalkozásnak tűnhetett. Ezt a benyomást látszik erősíteni, hogy a felkelés első fészkében 1821 február végén Moldvában a vállalkozás gyors és súlyos kudarccal végződött. A kezdeményezők tulajdonképpen egyetlen számítása sem jött be. Nem kapták meg az orosz cár nagyon remélt támogatását, s nem érezte magáénak a „görög” ügyet a helyi lakosság sem.

Hasonlóan meglepő volt azonban az alig néhány héttel később 1821 márciusában kezdődött felkelés sikere a Peloponnészoszon. Persze a pillanatnyi helyzet is kedvezőnek bizonyult. A Porta számára a Janinai Ali pasa felkelése ekkor még nagyobb kihívásnak tűnt, annak felszámolására fókuszált. A kezdeti katonai sikerek összefüggtek a fegyverviseléshez értő kleftiszek és armatoloszok (tulajdonképpen betyárok és hajdúk) aktív részvételével a felkelésben. A két fegyveres csoport, amelyek között a határvonal oda vissza átjárható volt, olyan társadalmon kívüliekből állt, akik éltek a „hegyek adta szabadság” lehetőségével. (Fernand Braudel)

Polgárháború

A Peloponnészoszon a fegyveres csoportok a helyi elöljárók fennhatósága alá tartoztak. Ez meghatározta, hogy a katonai akciók döntően lokális jellegűek maradtak. A szabadságharc helyi ütközetek, lesből történő támadás, helyi erődítmények vagy városok ostromának sajátos kombinációjából állt. Egységes irányítás, stratégiai tervezés alig volt, ez is magyarázza a harcok több évre történő elhúzódását.

Ez a lokalitás az igazgatás terén is megnyilvánult. Minden régió igyekezett autonóm módon megszervezni magát. S hiába hívtak össze három nemzetgyűlést is, s fogadott el az első egy liberális alkotmányt, a görög felkelők már a második nemzetgyűlés idején két regionálisan szerveződő ellenséges táborra szakadtak.

Szimbolikusnak tekinthetjük, hogy a peloponnészoszi elöljárók, valamint Hydra, Szpecesz és Rumélia képviselőinek fokozatosan polgárháborúvá mélyülő konfliktusa oda vezetett, hogy a ma nemzeti hősként tisztelt katonai vezető, Theodorosz Kolokotronisz, aki már 1818-tól a Filiki Eteria tagjaként készítette elő a felkelést, 1825 első felében több hónapra börtönbe került.

Válság és nagyhatalmak

A forradalom ügye ugyanekkor a hadszintéren is válságos helyzetbe került. Az egyiptomi pasa ugyanis kisegítve a szultánt, a Peloponnészoszra küldte Ibrahim pasát, aki elkezdte szisztematikusan felszámolni az ottani görög ellenállást. S ezen a ponton vált döntővé az egymás közötti egyensúlyra is kényesen ügyelő nagyhatalmak szerepe.

Katonai téren radikális fordulatot hozott, hogy Anglia, Oroszország és Franciaország egyesült tengeri erői 1827. októberében a Peloponnészosz-félsziget délnyugati részén található navarinói öbölben megsemmisítették az egyiptomi-török flottát. Ennek a beavatkozásnak az eredményeként 1828-ban kivonták az egyiptomi katonai erőket a Peloponnészoszról.  

Diplomáciai téren 1825-től 1830-ig szinte minden évre jutott legalább egy közös angol-orosz-francia rendezési terv. Ezekben a szultán hűbéreseként működő, de saját választott vezetőkkel rendelkező Görögország tervétől 1830-ra angol kezdeményezésre Londonban végül is eljutottak egy független görög állam elismeréséhez.

A felkelés úgy tűnt minden közbülső nehézség ellenére, nagyhatalmi segítséggel ugyan, de mégiscsak elérte célját.  

Csakhogy a szabadságharc eseményei nem zárultak le az 1830-as londoni döntéssel. A görög belpolitikai eseményeket ugyanis saját dinamikájuk vitte tovább. A harmadik Nemzetgyűlés által 1827-ben kormányzóvá választott Kapodisztriaszt a legerősebb peloponnészoszi elöljáró családok egyikének – a felkelésben oroszlánrészt vállaló – Mani-ból származó Mavromichalisz (Μαυρομιχάλης) család tagjai 1831-ben meggyilkolják.

A kormány megint a nagyhatalmaktól kért és remélt megoldást, akik maguk részéről a még kiskorú, 17 éves Ottó bajor hercegben találták meg Görögország uralkodóját. A filhellén Ottó bajor tanácsadókkal és katonai kísérettel 1832-ben érkezik Görögország akkori fővárosába Nafplionba.

S ha valaki azt gondolná, hogy a felkelés most aztán tényleg elérte célját, az ugyancsak tévedne. A Peloponnészosz helyi elöljárói és katonai vezetői ugyanis elégedetlenek voltak a nagyhatalmak által nyújtott megoldással. Ők nem azért lázadtak fel az oszmán uralom ellen, hogy cserébe egy bajor abszolút monarchiát, oszmán helyett bajoruralmat kapjanak. Kétszer is, 1843-ban és 1863-ban is fellázadtak a rezsim ellen. Ez utóbbi egyben trónfosztással, s egy új, ezúttal dán dinasztia megérkezésével is járt. A lázadások legtartósabb eleme azonban a férfiakra vonatkozó általános választójog bevezetése volt, amely a görög politikai kultúra számos metamorfózison átment, de változó formáiban máig is jelenlévő elemének a politikai klientúrának intézményesített meghonosítását jelentette.

S aki azt gondolná, hogy ezzel egy olyan amilyen, de mégiscsak a görögök szájíze szerinti Görögország jött létre, azt óvatosan azokra a vetélkedő Görögország koncepciókra emlékeztetném, amelyek a huszadik század polgárháborúiban az első világháború idején formálódott, úgynevezett „Nemzeti Kettészakadásban”, illetve a negyvenes évek polgárháborújában manifesztálódtak.

Görögország újkori formálódása véget nem érő vállalkozás

Görögország jóval azelőtt megszületett, hogy konkrét történelmi formát ölthetett volna. Elképzelt ideaként. A saját történelmi gyökereit kereső Nyugat – kiemelve a történelmi feledés homályából – saját szükségleteire alkotta meg az univerzális, történelem feletti, örök Görögország eszméjét. Mire az újgörög nemzet ténylegesen is megjelent a történelem horizontján, addigra az örök Görögország eszméje már alakot öltött normaként és elvárásként volt jelen. Azok tehát akik görögként kellett szerepeljenek a történelem színpadán, kettős elvárának kellett megfelelniük. Saját empirikus, partikuláris, közösségi sorsuknak, másrészt egy történelem feletti, rajtuk jócskán túl nővő, örök univerzalitásnak. Az elvárásként jelen lévő örök eszme és a kisszerűségében fojtogató valóság közti feszültség feloldásának vágya állandósult hajtóerőként működött. Ez az ország életének első évszázadában a periodikusan kezdeményezett területszerző hadjáratokban öltött testet, amelyeknek végül is az 1922-es Kisázsiai Katasztrófa vetett véget.  

Görögország területi növekedése Map Greece expansion 1832-1947-fr.svg

Ezt követően a különböző modernizációs programok kínáltak kiugrási lehetőséget. Legutóbb a múlt század kilencvenes éveinek közepén indult ambiciózus modernizációs projekt. Ennek során az euró bevezetésével, valamint az 2004-es athéni olimpia sikeres megrendezésével nemzetközi visszaigazolást is nyert, hogy napjaink görögjei végre nem csak antik elődjeikre, hanem saját eredményeikre is büszkék lehetnek. A kezdeti sikerek azonban, akárcsak a szabadságharc idején katasztrófába – ezúttal a 2010-es adósságválságba – torkolltak, amin, akárcsak a szabadságharc idején, megint csak nagyhatalmi segítséggel sikerült úrrá lenni.

Egyes történészek szerint a görög állam 200 éves történetében vagy féltucatszor periodikusan visszatérő zsákutcás fejlődési sémával van dolgunk.

• A görög közösség a társadalom, az állam, a nemzet, a politikai intézmények és a gazdaság terén belevág valamilyen ambiciózus, sok szempontból valószerűtlenül becsvágyó projektbe.
• A sokak által nem is várt kezdeti sikerek végül is mindig zsákutcába vezetnek.
• A katasztrófát, az addig elért eredmények teljes elvesztését pedig csak a nagyhatalmak beavatkozásával lehet elkerülni.

• A vállalkozás görög elindítói szerint azonban a nagyhatalmi érdekek túlságosan is nyomot hagytak a rendezésen. Az ebből fakadó frusztrált elégedetlenség pedig a séma egy következő láncszemének kiindulópontja lehetett.

Ez lenne a zsákutcás fejlődés, görög módra? Vajon mikor jön és milyen lesz a következő láncszem? 

Felhasznált irodalom

Δερτιλής, Γιώργος Β. (2018) Ιστορία της νεότερης και σύγχρονης Ελλάδας 1750-2015, Πανεπιστημιακές Εκδόσεις Κρήτης, 2018

Καλύβας, Στάθης Ν.: Καταστροφές και θρίαμβοι, Αθήνα, Εκδόσεις Παπαδόπουλος

Κωστής, Κώστας: (2013)„ Τα κακομαθημένα παιδιά της Ιστορίας”, Αθήνα, Εκδόσεις ΠΟΛΙΣ

Τσουκαλάς, Κωνσταντίνος (2013), Ελλάδα της λήθης και της αλήθειας, Αθήνα, Θεμέλιο,

Bácskai Vera (2006), A görög kereskedők szerepe a főváros polgárosodásában, Budapesti Negyed, 2006. tél 54. szám. 9-20. oldal

Balogh Ádám (2013), Fejezetek Görögország újkori történetéből, Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete, Csongrád Megyei helyi csoport, Szeged

Politisz, Jánisz (1966), Az újkori Görögország története, Studium Könyvek 54. Budapest, Gondolat Kiadó

Seirinidou, Vasso (2006), Görög diaszpóra a Habsburg Monarchiában (17-19. század) Budapesti Negyed, 2006. tél 54. szám. 63-74. oldal

Szegvári Zoltán (2019), Róma romjain: A Bizánci Birodalom utódállamai a negyedik keresztes hadjárat után ÚJKOR.HU 2019-10-20

Tarján M. Tamás, Konstantinápoly ismét görög kézre kerül, Rubicon Online

--------------------------------------

2021. december 11. A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által a Magyar Tudományos Akadémián a Görög Szabadságharc évfordulója alakalmából megrendezésre került Bicentenáriumi Emlékév zárórendezvényén elhangzott előadás szerkesztett és bővített változata