1952-2022

Így szeretjük mi Görögországot

Az ügyészek szemében a fővádlott természetesen Beloiannisz volt, aki öntudatosan magára is vállalta ezt a szerepet. Vallomásában szisztematikus bírálatnak vetette alá az egész eljárást. Kezdte a magánzárkák nyomasztó körülményeivel, szóvá téve, hogy még a per ideje alatt is fenntartották ezeket a korlátozásokat. Kiemelte, hogy a tárgyalóterembe rekrutált hallgatóság által teremtett ellenséges légkör több vádlottat is megakadályozott szabad akarata gyakorlásában és gondolatai kifejtésében.[i].

Elli Pappa, Nikosz Beloiannisz és a szegfű

Beloiannisz szóvá tette a per során érzékelhető

„előítélet példátlan légkörét, különösen a vád tanúi és a szakértők részéről, s a vád tanúinak összetételét. A vád tanúi mind, csaknem 25 éve üldözőink, mind a kommunizmus üldözői, s azt gondolhatná valaki, hogy csak azért jöttek ide, hogy rendezzék számláikat, de semmiképpen sem jóhiszemű és őszinte módon.”

Szenvedélyes meggyőződéssel érvelt a per során elhangzott azon állítás ellen, hogy

„minden kommunista kém, hogy a kommunisták nem görögök és hogy a GKP nem görög párt. Úgy vélem, hogy egy párt patriotizmusa nem a szavakon mérhető le …Úgy vélem, hogy egy párt, vagy akár egy személy patriotizmusa akkor mérhető le, amikor veszélyben van Hazánk függetlensége, szabadága és területi sérthetetlensége.”[ii]

Példák sorával illusztrálta, hogy

„Amikor Görögországot a német-olasz-bolgár fasiszták alávetett helyzetbe hozták, akkor mi (értsd a kommunisták) teljes odaadással harcoltunk ez ellen.”[iii]

Akkor is küzdöttek a megszállók ellen, amikor akcióikért halottak százait jelentő bűntetőintézkedésekre kellett számítaniuk.

„Ezen véráldozatok jelzik a mi szolgáltunkat. Így szeretjük mi Görögországot, teljes szívünkből és a vérünket adva”[iv]

Kitért a rádióadók felfedezésekor lefoglalt rádióüzenetekre is. Szerinte ezek akkor sem alapozhatnák meg a kémkedés vádját, ha valamennyit hitelesnek fogadnánk el. Úgy gondolta, hogy a kommunista párt külföldön tartózkodó vezetésével történő ilyetén kapcsolattartás önmagában semmi ilyesmit nem igazol. Állítása szerint, abban az időszakban, amíg szabadon mozgott Athénben, mindössze két katonai vonatkozású rádióüzenet született. Hitet tett amellett, hogy Görögország és a Szovjetunió érdekei nem ellentétesek, míg az Egyesült Államoktól való függése árt Görögországnak és sérti az ország függetlenségét.

Nem tagadta, azért jött Görögországba, hogy megvalósítsa a kommunista párt politikáját.

„Végül is mi fejeztük be, mert befejezni kényszerültünk a polgárháborút és jelentettük be, hogy mostantól minden erőnkkel a kenyéért, a szabadságért, az igazságszolgáltatásért és az általános amnesztiáért fogunk küzdeni.”[v]

Ahogy azt korábban láttuk, a vád tanúinak beszámolóiban viszonylag kevés szó esett Beloianniszról.  A védőügyvédek nem az ő személyére fókuszáltak, s a királyi ügyész záróbeszédében sem ő a főszereplő. És mégis. Egyértelmű politikai kiállása a per központi alakjává emelte. Emberi tartása, a kivégzés reális közelsége melletti kétségtelenül heroikus kiállása sokak szolidaritását váltotta ki Európa szerte. A sor rendkívül hosszú, s messze túlnyúlik a kommunista mozgalom határain. Az európai politikai és kulturális elit képviselői – De Gaulle-tól Charlie Chaplinig – emeltek szót az érdekében.

Szpiridonasz (Σπυρίδωνας) Athén püspöke

Athén püspöke, Szpiridonasz „megrendülve Beloiannisz erkölcsi nagyságától” egyenesen a görög királyhoz folyamodott kegyelemért. Picasso egy sorozat részeként kisalakú skiccet[vi] szentelt a „szegfűs embernek”.

 Nikosz Beloiannisz                                                       A Picasso grafika

 A halál árnyékában

A per során nem mindenki követte Beloiannisz példáját. A később kivégzettek közül Iliasz Argiriadisz és Nikosz Kalumenosz a görög kommunista mozgalom régi megbízható tagjai voltak. Sosem kerültek meghatározó politikai pozíciókba, de bírták a Görög Kommunista Párt vezetőinek, köztük magának a főtitkárnak,Nikosz Zahariadisznak a bizalmát.  Ők bérelték azokat a lakásokat, amelyekben speciálisan kialakított rejtekhelyeken helyezték el a kémkedés vádját megalapozó rádióadókat.

A per során Kalumenosz azt nyilatkozta, hogy azért fogadta el a rádióadó elhelyezését a lakásában, s segédkezett a rejtekhely kialakításában, mert az adásokat lebonyolító, legfelsőbb pártkapcsolatokkal is rendelkező, s a lelepleződésekor öngyilkosságot elkövető Nikosz Vavudisz megfenyegette. Így „tett bűntársává hazánk elárulásában” - mondotta.[vii] Argiriadisz védőbeszédében egyáltalán nem támogatta a GKP-t, elég sok információt adott az illegális szervezet működéséről és szintén Vavudisz nyomásgyakorlásával magyarázta részvételét ezekben. 

Iliasz Argiriadisz (Ηλίας Αργυριάδης)            Nikosz Kalumenosz (Νίκος Καλούμενος)

Dimitrisz Bacisz már védőbeszéde elején kijelentette, hogy

„… nem azzal jöttem ma ide, hogy megtagadjam az engem terhető vádat. Azzal a szándékkal jöttem, hogy elmagyarázzam a dolgokat, s megvilágítsam azokat a gyengeségeket, amelyek mindarra indítottak, amit most elbeszélek.”[viii]

Dimitrisz Bacisz (Δημήτρης Μπάτσης)

Azt állította, hogy a tények magukért beszélnek, s ezek azt mutatták, hogy

„a GKP egyfelől a megbékélés jelszavával – és olajággal – állt elő, amiket én elhittem, maga Plumbidisz mondta ezeket nekem, másfelől titkos rejtekhelyeken dolgozik, s küld üzeneteket az ellenségnek.”[ix]

Bacisz olyan emberként mutatta fel magát, mint aki sok mindenben vett részt, s ezért nem csak maga miatt áll itt a bíróság előtt, hanem hogy hasznos legyen azok számára is, akik még mindig a GKP-t követnék. Figyelmeztetné őket, hogy ne menjenek tovább ezen az úton, mert őt is félrevezették.

Elmondta, hogy pénzt külföldről először egy Párizsba tervezett, de végül kudarcba fulladt tanulmányútra, illetve az Anteosz folyóiratra kapott. Szerinte fokozatosan ebből nőtt ki egyfajta pénzközvetítő, pénzelosztó szerepe. A pénzt Elli Pappának adta át, s ő közvetítette tovább Plumbidisz felé. Arról azonban Bacisznak – saját bevallása szerint – fogalma sem volt, hogy az általa továbbadott pénzek végül is milyen célt szolgáltak. Plumbidisz maga mondta neki, hogy

„valóban megbékélést szeretnének az országban, legyen vége a bebörtönzéseknek és üldöztetésnek, haladjon végre előre az újjáépítés ügye, amit én a megbékélés előfeltételének gondolok. Ezért nem gondoltam, hogy ezzel párhuzamosan kémtevékenységet folytatnak. … Ezekről a célokról semmit sem tudtam.”[x]

„Természetesen nem csak a rádióadóveőkről és a rádióüzenetek szerkesztőiről nem volt tudomásom, hanem a felfedezett kémtevékenységről sem tudtam semmit.”[xi]

Figyelemre méltó, hogy Bacisz lényegében tényként fogadta el, amit Beloiannisz például vitatott, hogy a rádióadók használata már önmagában is kémkedésnek minősülne.

Vallomása végén rátért a bűnbánat kérdésére. Állítása szerint a kihallgatások során sosem kapták azon, hogy hazudott volna. Ezért, ha a bíróság úgy gondolná, hogy van még tere a valamiféle kiengesztelésnek, akkor ő erre hajlandó lenne. Mert nem a haláltól fél, s nem is attól, hogy mit hagy itt. A személyes megaláztatás érzete az, ami ijeszti, hogy kémként megbélyegezve ül a vádlottak padján.

Őszinte megbánása igazolására vallomása zárásaként felajánlotta, hogy önkéntesként szolgálna az első harci küldetésben, amelyben országa fegyveres erői részt vesznek, Koreában.

----------------------------

[i] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 373-374

[ii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 374-375

[iii]Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 375

[iv] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 376

[v] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 378

[vi] Az eredeti egy kisméretű grafika. Része egy sorozatnak, amelyben Picasso mártírokat rajzolt le. Beloiannisz mellett megörökített két baszkot, akiket Franco rezsimje és egy algériait, akit a franciák végeztek ki. Vaszilisz Vaszilikosz görög író az egyetlen tanú, aki az eredeti grafikát, mint mondta Simone Signoret birtokában látta. Azóta valamelyik örökös birtokába kerülhetett, de halála előtt még Beloiannisz fiának sem volt semmilyen információja a hollétéről.

[vii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 222

[viii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 404

[ix] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 405

[x] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 407

[xi] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 408

1952-2022

Rádióüzenetek, rádiótáviratok

A rádióüzenetekkel kapcsolatos legalapvetőbb kérdés nyilván az, hogy hitelesek-e egyáltalán. A GKP egy időben megkérdőjelezte valódiságukat, s védekezésében Beloiannisz is célzott annak lehetőségére, hogy senki sem tudja garantálni valódiságukat.[i] A jegyzőkönyveket kiadó szerkesztő szerint azonban jelentős részük biztosan hiteles. Érvelése számomra igen meggyőző. 

Szakellaropulosz Szpirosz a szerkesztő kiemelte, hogy a per során a királyi ügyész összesen mintegy háromszáz rádióüzenetről beszélt, de ebből csak 148-at vontak be a perbe és hoztak nyilvánosságra a korabeli újságok. Ezek mintegy harmada, egészen pontosan 56 darab rádiótávirat megtalálható a Modern Társadalomtörténeti Archívumok (ASKI – Αρχεία Σύγχρονης Κοινωνικώς Ιστορίας) nevű athéni intézmény GKP archívumának az állambiztonsági szolgálatoktól teljesen függetlenül rendelkezésre álló anyagai között is. Ezen dokumentumok valódiságában ezért nincs okunk kételkedni. A többi rádióüzenet valódiságát pedig éppen az hitelesíti, hogy rendkívül hasonlóak az előbb említettekhez, illetve azokhoz is, amelyek nem voltak bevonva a perbe, de szintén megtalálhatók a GKP archívumban.

Hogy a kémkedés vádja megáll-e, ahhoz fontos lenne tudni, hogy mi a helyzet a katonai jellegű információkat tartalmazó üzenetekkel. Itt merülhet fel leginkább a hatóságok részéről történő kreatív hozzájárulás gyanúja.

Katonai vonatkozású és tartalmú üzeneteket azonban szintén találni az ASKI már említett GKP archívumában. Az alábbiakban illusztratív jelleggel közlünk ezek közül néhányat.[ii]

A fenti példák azonban nem szerepelnek a peranyagban, ezért most áttérünk a perben bemutatott üzenetváltások elemzésére. Az összesen 148 rádióüzenetből 101 irányult külföldre és 47 érkezett befelé. A 101 külföldre irányuló rádiótáviratból összesen 24-nek volt köze bármiféle katonai jellegűnek tekinthető információkhoz. A kérdés az, hogy ez alapján a vádlottak tevékenységét lehet-e sommásan kémtevékenységnek minősíteni., ahogy ezt a vád tanúi vallomásaikban egyhangúlag állították. Ennek megítélése persze nem elsősorban mennyiségi, hanem tartalmi kérdés. Nézzük ezért magukat a táviratokat.

Tudva, hogy Beloiannisz 1950 június 7-én érkezett Athénbe és ugyanezen év december 20-án tartóztatták le, először az ebből az időszakból származó katonai vonatkozású táviratokat kerestük meg. Összesen négyet találtunk.[iii]

Ha bármihez, akkor Beloiannisznak maximum ezekhez a katonai vonatkozású üzenetekhez lehetett valamiféle köze. Bemutatunk azonban egy csokorra való egyéb hasonló profilú katonai jellegű üzenetet:

A kémkedéssel kapcsolatba hozható üzeneteknek ezzel több mint e felét bemutattuk. A többi is ezekhez hasonló jellegű és mélységű. A bármilyen katonai jellegű információt tartalmazó üzentek egyébként 1950 októberében kezdődtek, s a fenti 1951 július másodikán elküldött távirattal véget is értek, miközben az üzenetváltás maga novemberig folytatódik. Elmondhatjuk, hogy a katonai jellegű üzenetek sem darabszámukat, sem időtartamukat tekintve nem meghatározóak. Ami katonai jelentőségüket illeti, annak megítélését, hozzáértés híján, az olvasóra bízom. 

A külföldre irányuló üzenetek közül a katonai vonatkozásúaknak csaknem kétszeresét tették ki a pártpolitikai témájúak. Ezek túlnyomó többsége pedig egy, a görögországi baloldal számára kritikus pillanatban, az EDA megalapítása idején 1951 nyarán keletkezett. Ezeket olvasva az a benyomásunk támadhat, mintha egy teljesen átlagos parlamenti rendszert éppen kampány üzemmódban figyelnénk meg. Közelegnek a végül is 1951 szeptemberében megtartott választások és dominálnak a

• Melyik jelölt, milyen helyen lesz a listán?
• Kivel, hogyan lehetne megalkudni?
• Kit, mivel lehet megzsarolni? Persze, ha kell.

típusú dilemmák. Az persze már a helyzet különlegességére utal, hogy a táviratok tanúsága szerint hosszan és komolyan találgatták, hogy kik lehetnek a pártban vagy a párt körül besúgók. Komoly konfliktus keletkezett abból is, hogy az éppen bebörtönzött párttagok rajta legyenek-e a pártlistán, vagy taktikai okokból meg kell elégedni azzal, hogy csak a kitelepítetteket jelölik. Ahogy végül is történt. Folyamatosan tájékoztatták a központot ezekről a politikai alkukról, helyezkedésekről, mozgásokról, amely a maga részéről vagy hozzászólt a vitához, vagy további tájékoztatást kért.

És persze a pénz. Ez is a táviratok visszatérő témája. Amely többnyire kevés, hiszen egy illegális szervezet fenntartása különösen kürölményes és költséges, de amely azért több-kevesebb rendszerességgel, de végül is mindig megérkezik.

Végül megemlíthetjük, hogy egy 1951 május 10-i rádiótávirat szól arról, hogy

„Elli Joannidu (azaz Elli Pappa) teherbe esett 21-től (Beloiannisztól). Birtokomban van egy levélféle valamiféle 21 (Beloiannisz) iránt érzett szerelemről. Megmutattam 38-nak (Plumbidisz), s ő az mondta, hogy az ő kézírása. Az állambiztonságiaknál vizeletvizsgálatot végeztetnek vele.” ASKI GKP Archívum 159-es doboz, Dosszié Φ=7/46/185

Tanúvallomások, nyomozati eredmények, értékelések, minősítések s a végén maguk a táviratok. Bemutattuk a teljes vádanyagot, amellyel a vádlottaknak szembesülniük kellett. Itt az ideje, hogy végre megadjuk nekik is a szót.

------------------------------------

[i] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 380

[ii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 225

[iii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 481-483

1952-2022

„Minden kommunista kém”

A vádlottakkal kapcsolatos konkrét nyomozati fejleményeken, az őket érintő személyre szóló vádakon túlmenően a vád által felsorakoztatott vallomások jó része a görög kommunisták általános minősítésével, megítélésével és a nemzetközi kommunista mozgalomban játszott szerepükkel foglalkozott.

Azt még a tanúk sem tagadták, hogy Görögország második világháborús megszállása idején a GKP volt az, amely létrehozta a legnagyobb ellenálló szervezetet a Nemzeti Felszabadítási Frontot (Ε.Α.Μ. – Εθνικό Απελευθερωτικό Μέτωπο). Az őszinte patrióta szándékot azonban elvitatták tőlük. A tanúk szerint a görög kommunistáknak az E.A.M. megszervezésével is csak az volt a céljuk, hogy a görögök nemzeti érzületével visszaélve félrevezessék a görög népet, hiszen a „GKP már megalapítása pillanatától szerves része volt a nemzetközi kommunista mozgalomnak ... sosem volt független.”[i] A mozgalom céljait követve végső soron mindig is egy idegen hatalom érdekeit szolgálta. 

 A felsorakoztatott tanúk egyöntetűen úgy vélték, hogy a per alá vont esetben is a nemzetközi kommunista mozgalom olyan részlegével van dolgunk, amelyik egy idegen hatalom érdekében dolgozik.

„Amikor a banditák, azok után, hogy összezúztuk lázadásukat, kivonultak Görögországból - először Albániába és Bulgáriába mentek, ahonnan tovább vitték őket Romániába, Csehszlovákiába, Lengyelországba. Itt speciális táborokban gyűltek össze, hogy idegen hatalom segítségével egy Görögország elleni ismételt támadás megszervezésére képezzék ki őket.[ii]

Többen is akkurátus részletességgel idézik a GKP Politikai Bizottsága Plénuma 3. Pártértekezletének határozatát, amely szerint

„Meg fogjuk támadni őket megint, a népi demokráciák hadseregeinek támogatásával fogunk lecsapni rájuk.”[iii]

A probléma csak az, hogy a fent említett értekezlet, s annak határozata így sosem létezett. A tanúk feltehetően a GKP 3. Pártértekezletére gondoltak, amelynek határozatában az szerepel, hogy

„Népünk teljes mértékben és határozottan ellenez mindenféle támadást, kalandor háborús akciót Albánia és Bulgária ellen, a Népi Demokráciák országai és a Nagy Haza a Szovjetunió ellen. … És azt a háborút, amelyet az amerikaiak és a monarchofasiszták terveznek, hegyeket és védőbástyákat elfoglalva a mi fegyvereinkkel, a mi harcunkkal a monarchofasizmus és az amerikai uralom sírjává alakítjuk.”[iv]

Ez is kellően karcos, sőt békeharcos szöveg, de mégsem értelmezhető idegen hatalmak segítségére támaszkodó nyílt háborús fenyegetésként.

Hogy a polgárháborúban győztes jobboldal mélyállamának állambiztonsági és bűnüldözö alkalmazottjai a kommunizmusról általában és a görög kommunistáról konkrétan ezen a hangon beszéltek az várható, s tulajdonképpen elvárható volt. A per forgatókönyvírói azonban nem elégedtek meg ennyivel. Egy-egy jelenet erejéig két, foglalkozásukra nézve földművesként említett statisztát is bevontak az előadásba. Mindketten a partizánokkal együtt hagyták el Görögországok. Érintettként ezért nekik kellett hitelesíteniük a kémkedés vádját.

Az egyikük Csehszlovákiában kötött ki. A neki szánt szerepről sokat elárul a királyi ügyész és a tanú közti párbeszéd indítása:

• Ismered tanú, hogy milyen módon zajlik a kémkedés?
• Tudom hogyan szervezik és milyen eszközöket mozgósítanak a Görögországba irányuló missziók érdekében.
• Honnan tudhatod ezeket?
• Amikor a Demokratikus Hadsereg összeomlott, és a banditák visszavonulni kényszerültek … Azokkal voltam, akik Jugoszláviába mentek. Onnan a pártok – a görög és a jugoszláv párt – megegyezése nyomán Csehszlovákiába kerültem.[v]

Figyelemre méltó, hogy az indító kérdésben már benne a válasz. A kémkedés maga nem vitatott tény, csak a kivitelezés módja a kérdés. A tanú alárendelt pozícióját mutatja, hogy a partizánokat, egykori társait banditáknak nevezte. Ezzel behódolt a polgárháborús győztesek szóhasználatának, akik a polgárháborút egészen a hatvanas évek elejéig „kívülről irányított szlavokommunista banditizmusként” emlegették.

Hasonlóan zajlik a királyi ügyész és a másik földművesként emlegetett tanú induló párbeszéde.

• Mit tudsz a kiképzésről és a kémkedésről?
• Bandita voltam, s amikor megsebesültem, Albániába vittek. Onnan a gyógykezelésem végeztével orosz repülővel Budapestre kerültem.[vi]

Itt már a válasz legelején ott van a becsmérlő, tulajdonképpen teljes személyiségét megsemmisítő önértékelés – bandita voltam.

E két tanú státuszát szélesebb társadalmi kontextusba helyezi az a tény, hogy a királyi ügyész őket és csakis őket tegezi a tanúk közül.

Ezek után mindkét tanú beszámolt arról, hogy pártiskolán vettek részt, ahol a politikai ismeretek mellett technikai, egyikük szóhasználata szerint kém kiképzésben – rádióadóvevők használata, fényképezés, hamis papírok készítése, álcázás, szabotázsakciók előkészítése – részesültek.  Amivel le is tudták a perben rájuk kirótt szerepet.

A vád tanúi szerint Beloianniszt éppen azért küldték Görögországba, hogy koordinálja ezt a kémtevékenységet. Az illegális szervezet célja szerintük katonai, politikai, gazdasági jelentőségű információk gyűjtése volt. Arra készültek, hogy ha a helyzet rosszabbodna, a nemzetközi helyzet háborúba fordulna, akkor belföldön zavart idézhessenek elő.

Az információ gyűjtés mindenre kiterjedt. S a szervezet minden egyes tagja pontosan tudta, hogy miről van szó.

A vád tanúinak általános szellemiségét fejezi ki a városi rendőrség belügyminisztériumi főosztályvezetőjének az egyik védővel folytatott párbeszéde.

- védő:   Egy kommunista párt kémpárt?

- tanú:   Nem tud más lenni.

- védő:   Azaz, ahol kommunista pártok vannak, ott kémkednek?

- tanú:   Ezek nem pártok. Álcázott bűnszervezetek, egy címke mögé bújva, hogy a naivokat      megtéveszthessék.

A királyi ügyész, a vád tanúi, de sokszor maga a bíróság elnöke is azt állította, hogy az illegális pártszervezet által külföldre továbbított rádiótáviratok politikai, de elsősorban katonai természetűek voltak. Itt az ideje ezért ezeket a rádióüzeneteket megismernünk.

 -------------------------------

[i] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 263

[ii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 249-p250

[iii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 280

[iv] Ζαχαριάδης Προς την ΙΙΙ. Συνδιάσκεψη του ΚΚΕ. Δέκα χρόνια πάλης 1978 σελίδα 11. idézi Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m.280 lábjegyzet

[v] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 302

[vi] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 304

1952-2022

A vádbeszédek

 A vád tanúja Theodorosz Rakidzisz (Θεόδωρος Ρακιντζής) rendőrfőnök szemtől szembe Nikosz Beloiannisszal

A vád tanúnak többsége részletesen beszámolt a rendőri munka hétköznapjairól. A pireuszi városi csendőrség alapfeladatai közé tartozott a kikötőbeli mozgások megfigyelése. Embereké és pénzeké. A külföldről behozott valutát ugyanis kötelező volt bejelenteni. Akiket csempészésen kaptak rajta, azokat letartóztatták. Többen bevallották, hogy Franciaországból, Marseilleen keresztül rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket kaptak.

A tranzakciók során a küldöncök szerepét többnyire matrózok játszották el. Egyes tanúk konkrét összegekről is beszéltek, amelyeket a hálózatban résztvevőknek jelszó ellenében adhattak tovább. A nyomozók néhány esetben azt is megtudták, hogy kinek. Az egyik előállítottról kiderült, hogy a fia külföldön élő „bandita”, ahogy az egyik tanú nevezte, politikai menekült, mondanánk mi.

Így derült ki lassan, hogy ezek a pénzek Dimitrisz Bacisz ügyvéd, közgazdásznál kötöttek ki. Róla azonban még a pireuszi rendőrségen is tudták, hogy a legfelsőbb görög társadalmi körökben mozog, ezért jelentették az esetet a belügyminisztériumnak.[i] Ott azt tanácsolták, hogy várjanak még a letartóztatással, így megszervezték szoros megfigyelését. Jó féltucatnyi tanú egyhangú leírása szerint az akciót nehezítette, hogy a megfigyeltnek elég pénze volt ahhoz, hogy mindig autóval közlekedjen. Az egyik rendőrjárőr tanú szerint

„Sokfelé járt, mindig autóval. Naponta akár hússzor is autót cserélt. Egyik nap észrevettük, hogy egyik társa autóval folyamatosan követi. Nyilván azt akarták ellenőrizni, hogy nem követi-e valaki. a rendőrség részéről”[ii]

Hosszabb megfigyelés után végül is Athén belvárosában a Szofokleusz utcában tartóztatták le 1951 október 23-án.[iii]

A letartóztatás híre kisebbfajta bombaként robbant. Bacisz édesapja régi, jól ismert monarchista tengernagy volt, aki sokoldalú szolgálatokat tett az udvarnak. Bacisz maga széleskörű társadalmi kapcsolatrendszerrel rendelkező igazi nagyvilági, és a legfelsőbb görög arisztokrata körökbe is bejáratos társasági ember volt.  Első felesége egy néppárti miniszter lánya, míg második felesége, akit alig néhány héttel a letartóztatása előtt vett el, egy gyáros legfiatalabb lánya volt. Az athéni felsőbb körökben nem számítottak arra, hogy bármiféle aktív szerepe lehetne a GKP illegális szervezetében.[iv] Jól ismert marxista meggyőződése és baloldali nézetei ellenére sem.

Bacisz jól ismert közgazdásznak számított. „A nehézipar Görögországban” (Η βαριά βιομηχανία στην Ελλάδα) című 1947-ben megjelent könyve máig számontartott alapmű Görögországban. Kezdetektől főszerkesztője volt a háború utáni újjáépítés kérdéseivel foglalkozó, s előszőr 1945 május 20-án megjelenő Anteosz (Ανταίος – Anteusz) nevű kétheti tudományos folyóiratnak, amelynek 1946-tól[v] az igazgatói tisztségét is ellátta.  A lap hat éven keresztül 1945 és 1951 között jelent meg. 

„A nehézipar Görögországban” és az Anteosz egyik kötetének borítója

Bacisz titkára és pénztárosa volt az 1945 szeptember 3-án alapított ΕΠ-ΑΝ (Επιστήμη – Ανοικοδόμηση, Tudomány – Újjáépítés) nevű értelmiségi szerveződésnek, amely sokak szerint[vi] a legjobbat képviselte, amivel a baloldal a politikai és tudományos gondolkodás terén rendelkezett[vii] Görögországban. Egyik alelnöke Petrosz Kokalisz sebészorvos jól ismert a magyarországi görögök körében is. A görög partizánok által létrehozott Ideiglenes Kormány részéről ő volt a felelőse a polgárháború idején, 1948 folyamán szülői felügyelet nélkül Magyarországra került görög gyermekek részére kialakított oktatási rendszerért.

A per során Baciszról esett a legtöbb szó.  Több okból is. Egyrészt a per központi figurája, Beloiannisz egy véletlen folyamán már több mint egy éve börtönben volt, az ő megfigyeléséről, nyomon követéséről nem volt mit mondani. Másrészt Bacisz családja külön elbánást járt ki neki. Csakis ezzel magyarázható, hogy 1952 januárjában átvitték a Belügyminisztériumba, ahol maga a miniszter hallgatta ki a legfőbb rendőri vezetők[viii] jelenlétében.

A vád tanúi, köztük a városi csendőrség igazgatója folyamatosan azt hangoztatták, hogy Bacisz kezdetben egyáltalán nem volt együttműködő. Tagadott. Azt is csak több napos vallatás után ismerte el, hogy pénzt kap külföldről az Anteosz folyóiratra és az „ΕΠ-ΑΝ” szervezet részére.

Bacisz ezen vallomása alapján került a rendőrség látóterébe nagynéném is, ez vezetett a letartóztatásához[ix]. Nagynénémtől magától tudom, hogy Párizsból hazajövet egy borítékban pénzt hozott haza. Mivel a pénzátadás elsőre meghiúsult, a borítékot otthon a komódra tette. Néhány órával később már az állambiztonságiak jöttek érte. A borítékért és nagynénémért is.

A hadsereg információs szolgálata igazgatójának[x] vallomása szerint

„A fogvatartottak egyikét Maria Kallergit - nagynénémet, teszem gyorsan hozzá[xi] -, aki a kommunista vezetés megbízható tagja, azért küldték Görögországba, hogy tisztázza a GKP ügynökök körében egy letartoztatás után előállott helyzetet.  … Komolyabb összeget is magához vett, amivel egy lakásbérletet kellett volna fedezni.”[xii]

A tanú vallomásában néhány célzatos torzítást vélek felfedezni. Bár a nagynéném, a bátyjához, azaz édesapámhoz hasonlóan már a harmincas évek közepén csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, soha semmilyen komolyan vehető kapcsolata nem volt a pártvezetéssel. Az is félrevezető, hogy a tanú azt a benyomást kelti, mintha nagynéném külföldön élt volna, s onnan küldték haza konkrét pártfeladattal. Holott ő sosem hagyta el Görögországot, csupán a színészmesterség újabb fortélyait ment néhány hónapra Párizsba megtanulni.

Később, az ügyvédek által feltett kérdésekre válaszolva a tanú egészen váratlanul – nem hittem a szememnek, de – azt állította, hogy Kallergi

„igazi társadalmi és erkölcsi hulla, ahogy erről a kinézete is árulkodik.”[xiii]

Többször is újra olvastam. Tényleg ez állt ott. Ha azt mondanám, hogy nem találok szavakat, akkor azzal igazából nem mondtam semmit. Azt sem gondolom, hogy hét évtized múltán meg kellene most védenem a nagynénémet. Nincs, sosem volt szüksége rá. Egyszerűen megosztok egy fényképet a perben részvevő három fiatalasszonyról.

Köztük van a nagynéném is, de ez nem fontos, nem is árulom el, melyikük az. Nem az a helyzet, hogy ha kinézete alapján bármelyiküket is „erkölcsi hullának” látnánk – ilyen persze nincs, ez nem fordulhat elő, de mégis, tegyük fel – akkor ez szükségképpen a másik kettőre is vonatkozhatna? A vádlottak persze nem voltak abban a helyzetben, hogy tiltakozzanak. Nem is tették meg.

Vajon miféle öntelt (férfi)uralmi pozíció érzete sugallhatta a tanúnak, hogy egy ilyen minősítést megengedhet magának? A peren, azaz a konkrét politikai dimenzión jóval túlmutató társadalmi közállapotokról állít ki riasztó bizonyítványt a tény, hogy a bíróság elnöke sem utasította rendre a saját magabiztosságától eltelt tanút.

Bacisz védői persze stabilabb társadalmi és anyagi háttérrel rendelkező sztárügyvédek voltak. Egy 1952 február 20-i furcsa közjáték is illusztrálja ezt. A pireuszi rendőrség igazgatója[xiv] tanúként válaszában kritizálni merte Bacisz védőügyvédjének[xv] egyik kérdését, aki rögtön az elnököt kérte fel a tanú rendreutasítására. Mivel az elnök ezt nem tette meg, a védőügyvéd arra hivatkozott, hogy

- Nem a magam számára teszek fel kérdéseket. A bíróság érdekében teszem ezt.

- Szerencsére a bíróság tudja, amit kell. – válaszolta az elnök

Amire a védő felindultan jelentette ki, hogy

„Akkor nem fogok kérdezni semmit. Nincs értelme az egész pernek. A kérdések nem a magam kedvéért történnek. Tökéletesen igaz, amit az elnök úr mond. Bizonyos dolgokat még mi is tudunk. A kérdések azonban a bíróság, a közvélemény, a nemzetközi közvélemény tájékoztatása érdekében történnek, akik előtt Görögország éppen vizsgát tesz, felmutatja civilizációs okleveleit.”[xvi]

Ekkor valaki bekiabálta a közönségből, hogy

- Mi már levizsgáztunk Albániában!

Kiderült, hogy a bekiabáló az albániai háborúban megsebesült egykori tiszt volt. A bíró elrendelte az előállítását, majd a védőügyvédek közbenjárására egyszerűen csak kivezettette a teremből. 

A közjáték után a tanú kijelentette, hogy megérti és elfogadja az ügyvéd szakmai etikai elveit, hozzátette azonban, hogy ezeket az elveket talán akkor kellett volna érvényesíteni, amikor a honoráriumáról tárgyaltak.[xvii]

Az elhangzottak után a védők teljes karéjban felállva tiltakoztak. A pontosítást követelő kérdésekre a tanú folyamatos zajongás közepette Bacisz özvegyétől eredő információkra hivatkozott. Megjegyezzük, hogy Bacisz özvegye későbbi visszaemlékezésében maga is kiemelte a kérdéses védőügyvéd anyagiasságát, aki minden egyes látogatásért 10 aranyfontot kért és kapott.[xviii] Az összeg nagyságáról szerencsére maguk a jegyzőkönyvek tájékoztatnak bennünket, mert két oldallal később kiderül, hogy a rádióadóvevők rejtekhelyéül szolgáló Kalithea-i lakás éves(!) bérlete is éppen 10 aranyfont volt.[xix]

Az elnök ezen a ponton kénytelen volt öt percre megszakítani az ülést. Az újrakezdéskor a tanú elnézést kért viselkedéséért, amelyet a

„kommunizmus ellen folytatott heves és folyamatos küzdelméből fakadó feszültség eredményének”[xx]

tulajdonított.

Elképzelném, hogy a Rajk per alatt kerülne sor hasonló incidensre, de csak A tanú című film vonatkozó jelenetéig jutok el.

Bacisz ügyvédei a vádlott őszinte megbánására és a rendőrséggel való együttműködésére építették védelmi taktikájukat. Kérdéseikre azonban több tanú is azt ismételgette, hogy a vádlott nem mutatott kellő megbánást, s kifejezték meggyőződésüket, hogy tud még egy sor dolgot, amiről nem beszél. Nem fogadták el azt sem, hogy Bacisz csupán az Ανταίος és az «ΕΠ-ΑΝ» részére kapott külföldről pénzt. Az «ΕΠ-ΑΝ»-t magát amúgy is a kommunista propaganda leplezésére szolgáló szervezetnek minősítették. Szerintük Bacisz nagyon is jól végezte a dolgát, s csak álcának használta az ügyvédi és újságírói pozíciót. Volt olyan nyomkövető járőr, aki szerint sose ment el az ügyvédi irodájába, és a folyóiratéba sem. Szerinte minden volt, csak az nem, akinek látszott.

A belügyminisztérium városi rendőrségi osztályának vezetője elmondta, hogy Bacisz többször is járt az irodájában, lett volna alkalma beszélni, de nem tette meg. Többen állították, hogy nem tett érdemi vallomást addig, amíg elé nem tárták a megfejtett rádiótáviratok tartalmát. Vagyis csak, amikor felfedezték a rádióadókat, akkor kezdett el igazából beszélni.[xxi]

A rádióadóvevők felfedezése

 A belügyminiszter két nappal az első per ítélethozatala előtt 1951 november 14-én jelentette be, hogy

„felgöngyölítettek egy illegális szervezetet, amely az állam terhére, az ellenség érdekében folytatott kémtevékenységet.”[xxi]

A tanúvallomások szerint az állambiztonságiaknak már 1950 elejétől volt információjuk a rádióadóveők működéséről. A GKP Bukarestből adó „Szabad Görögország” nevű rádióadója ugyanis túlságosan gyorsan, sokszor alig egy-két órával a megtörténtük után reagált a görögországi fejleményekre. A megfigyelésbe bevonták a hadsereg speciális egységeit is. A megfigyelő tanúk úgy tapasztalták, hogy az egyik rádióadóvevő 1950 decemberében abbahagyta az adását. Ezt az értesülést megerősíti a GKP archívumában fellelhető rádiótávirat, amelyet 1950. december 17-én külföldről küldtek a hazai pártszervezeteknek. 

„Ha van rádióadótok Faliró vagy Vula környékén, intézkedjetek azonnal. Veszélybe kerülhet bármely pillanatban.” ΑΣΚΙ

Az állambiztonságiak sok adást fogtak el. Behatároltak két másik rádióadóvevőt is. Az egyiket az Athén környéki tengerparti Glifada településen Ilias Argiriadisz (Ηλίας Αργυριάδης) egy a szomszédjai szerint csendes baromfitenyésztő házában. Hónapokon keresztül rögzítették az adásokat, persze dekódolni akkor még nem tudták, s figyelték az emberek mozgását is. A másik adóverőt Athén Kallithea nevű kerültében észlelték. A rendőri akcióra a két helyszínen egyidőben 1951 november 13-14-én hajnalban került sor.

A másnapi lapok[xxii] arról számoltak be, hogy Glifadaban Argiriadisz felesége fogadta a rendőröket, aki először tagadta, hogy férje otthon lett volna, később azonban megmutatta a rejtekhelyet. A konyha sarkában egy betonasztal állt. Ez alatt egy kerekeken guruló betonajtó volt, amely egy kisebb 3x3,5 méteres szobába vezetett. Ennek átellenes falán egy, az előzőhöz hasonló ajtót találtak, amely egy nagyobb, 4x5 méteres szobába nyílt. Itt találták meg az éppen alvó Ilias Argiriadiszt, két adóvevőt, számos iratot és a rejtjelezésre használt kódokat is. Kiderült például, hogy a 15 Bacisz, 21 Beloiannisz, 38 Plumbidisz kódja volt, míg 47 Athént, 48 Thesszalonikit, a 51 a pártot és 60 a pénzt jelölte.

A Kalitheai helyszínelés több szempontból is drámaibbnak bizonyult. Kezdetben magát az épületet sem sikerült pontosan behatárolniuk. Sokat kutakodtak Nikosz Kalumenosz (Νίκος Καλούμενος) asztalos lakásában.  Kihallgatták az egész családot, a feleséget és a három gyermeket. Külön szobákba elkülönítve, eredménytelenül. November 15-én délben kihívták a hadsereg különleges egységét. Vezetőjük a mosókonyhában egy pótlólagosan odaillesztett, kiegészítő cement keretre figyelt fel, amelyen egy kis lyukat talált. Ezen átdugott egy pálcát, amely érezhetően emberi testbe ütközött. A rendőrök felszólítására, hogy adja meg magát, a bent tartózkodó férfi közölte velük, hogy élve nem hajlandó megadni magát.

Később kiderült, hogy a rejtekhelyen Nikosz Vavudisz (Νίκος Βαβούδης) bújt el. Görög apa és orosz anya gyermekeként Oroszországban született. Kisgyermek volt, amikor a család visszatért Görögországba.  Apja szülőföldjén, Leszbosz szigetén nevelkedett. Már fiatalon kapcsolatba került a GKP-val. Politikai és szakszervezeti tevékenységéért letartóztatták, de a börtönből megszökött. A nemzetközi brigádok oldalán részt a spanyol polgárháborúban. A köztársaságiak veresége után a Szovjetunióba ment, ahonnan 1944-ben a szovjet küldöttség tagjaként tért vissza Görögországba. 

A helyszínelők értesítésére a belügyminiszterrel az élen, szinte a minisztérium teljes vezetése a helyszínre sietett, de ők is eredménytelenül szólították fel a rejtőzködőt a megadásra. Délután 4-kor egyszer csak füst szállt ki a rejtekből. Nyilvánvaló volt, hogy Vavudisz elkezdett dokumentumokat megsemmisíteni. A rendőrök vizet öntöttek be a rejtekhelyre, s nekiláttak feszítővassal kitágítani a lyukat, amikor bentről két lövés hallatszott. Végül is a hatoságoknak csákánnyal sikerült betörniük a bejáratot és bejutniuk rejtekhelyre. A sebesült Vavudiszt kihozzák, a kórházban megműtötték de másnapra meghalt.

fiatalkori kép                                                    a spanyol polgárháborúban

Nikosz Vavudisz (Νίκος Βαβούδης) 1906-1951

A rádióadóvevők felfedezésével a per ihletői úgy érezhették, hogy a díszlet legfontosabb eleme is a helyére került, a színpad készen áll, s a "Mmiden kommunista kém" című darabot színre lehet vinni.

------------------------------------------------

[i] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m 288

[ii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 304

[iii] A vád tanúi eltérő dátumokat adtak meg: október 22, 23, 25, és 28 egyaránt előfordult, a kutatók október 23-át tartják a legvalószínűbbnek

[iv] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 324. oldal, Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 216-217

[v] az első igazgató Haralambosz Theodoridisz az Arisztotelész Egyetem filozófia professzorának visszavonulása után

[vi] Ηλίας Νικολακόπουλος Ηλίας Ηλιού, Ίδρυμα της Βουλής των Ελλήνων, Αθήνα, 2017 σςλ. 260 (Nikolakopulosz, Iliasz Iliasz Iliu, 260)

[vii] Elnöke Dimitrisz Kavvadasz a Thesszalonikiben működő Arisztotelész Egyetem botanológus professzora, egyik alelnöke Petrosz Kokkalisz, az Orvosi Kar egyetemi tanára az Athéni Egyetemen, Nikosz Kicikisz a Műszaki Egyetem volt rektora, Haralambosz Theodoridisz az Arisztotelész Egyetem filozófia professzora, Aggelosz Aggelopulosz közgazdász, az Athéni Egyetem volt tanára

[viii] többek között Liapomatisz (Λιαρομάτης) és Rakidzisz (Ρακιτζής)

[ix] Rakidzisz (Ρακιντζής) rendőrfőnök in Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 243

[x] Πέτρος Νικολόπουλος – Nikolopulosz Petrosz

[xi] nagynéném akkori férje nyomán ezen a néven szerepelt a perben

[xii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 254

[xiii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 259

[xiv] A pireuszi rendőrség igazgatója Liaromatisz (Λιαρομάτης) in Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 319-320

[xv] Papakiriakopulosz (Παπακυριακόπουλος)

[xvi] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 320

[xvii] Bacisz özvegye későbbi visszaemlékezésében maga is kiemelte a kérdéses védőügyvéd anyagiasságát, aki minden egyes látogatásért 10 aranyfontot kért és kapott. lásd Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i.m. 320. Az összeg nagyságáról szerencsére maguk jegyzőkönyvek tájékoztatnak bennünket, mert két oldallal később kiderül, hogy a rádióadóvevők rejtekhelyéül szolgáló Kalithea-i lakás éves(!) bérlete is éppen 10 aranyfont volt. i.m. 322.

[xviii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i.m. 320.

[xix] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i.m. 322.

[xx] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 321

[xxi] Σπύρος Λιναρδάτος Από τον Εμφύλιο στη Χούντα, τόμος Α’ 1949-1952, εκδόσεις Παπαζήση σελίδα 322 (Linardatosz, Szpirosz A polgárháborútól a Huntáig 1949-1952, Papaziszisz kiadó 322)

[xxii] Például a To Vima nevű politikai napilap írt az esetről 1951 november 15-én

1952-2022

Maguk a Beloiannisz perek

A Beloiannisz perek részletesebb elemzését az teszi lehetővé, hogy 2016-ban megjelent a perek teljes jegyzőkönyvi anyaga[i]. 

Igaz, a Görög Kommunista Párt már 1951 végén kiadott egy Beloianniszról szóló könyvet, amelyet a Kelet-Európában élő görög politikai menekültek között terjesztettek,[ii] de ez a kiadvány mára már gyakorlatilag hozzáférhetetlenné vált.  Ráadásul csak ez első perről szólhatott és a jegyzőkönyvekből lényegében csak azokat a részleteket válogatták ki, amelyek a vádlottak hősies magatartását emelték ki.

Taszosz Vurnasz történész a perekkel foglalkozó, „A Beloiannisz ügy” című könyvének alcímében[iii] a teljes jegyzőkönyveket ígéri ugyan, de ő maga is felhívja a figyelmet arra, hogy ezek inkább csak emlékeztető jellegű összefoglalók, ráadásul tele vannak pontatlanságokkal.

A 2016-ban megjelent kiadás alapjául Grigorisz Szakellaropulosz személyes érdeklődésből fakadó évtizedes gyűjtő- és kutatómunkája szolgált, aki vállalkozását betegség miatt nem tudta befejezni. Az összeállított anyagot halála után végül is fia, Szpirosz Szakellarooulosz egyetemi docens, politológus szerkesztette kiadható formára. 

A könyv borítólapja

• Az első per

Az első per előkészülete, következésképp Beloiannisz vizsgálati fogsága tíz hónapig tartott. Ezen időszakról a perben szintén vádlottként szereplő Elli Pappa[iv] beszámolója alapján[v] ismerhetünk meg bizonyos részleteket. Az ekkor 31 éves fiatalasszony a GKP illegális pártszervezetében tevékenykedett, s őt jelölték ki Beloiannisz pártösszekötőjévé. Kapcsolatuk ebből a hivatalos viszonyból fejlődött, igen gyorsan mély szerelemmé.  

Elli Pappa számolt be arról, hogy 1,70 x 1,50-es magánzárkákkan tartották fogva őket. Beloianniszt tíz hónapig egy úgynevezett „fehér zárkában”, amelyben éjjel-nappal égett a villany. Elli Pappa-é „fekete zárka” volt, amelyben nem volt lámpa, csak a folyosóról beszüremkedő fényre hagyatkozhatott. Ö „csak” hét és fél hónapot töltött itt, mert ekkor átvitték egy másik börtönbe, hogy megszülhesse Beloiannisszal közös gyermeküket. A vizsgálati fogság idején egymás melletti cellákba kerültek. Ez lehetővé tette, hogy leveleket csempésszenek át egymásnak. A dohányzó Elli Pappa az elhasznált gyufák elszenesedett részét használta íróeszközként, s a trükköt átvéve, az amúgy nem dohányzó Beloiannisz is „rászokott” a cigarettázásra. Fogvatartói ezt úgy értékelték, hogy a gyanúsított kezd végre megtörni.

Maga az első per az 509/1947-es törvény alapján addig is lebonyolított perek túlnyomó többségéhez hasonlóan nagy létszámú, 93 vádlottat érintő per volt. Lebonyolítását, de kimenetelét is meghatározta, hogy alig nyolc nappal a per kezdete után, 1951 október 27-én lépett hivatalba a polgárháború utáni megbékélést zászlajára tűző Plasztirasz kormány. A tervezett megbékélési intézkedések persze eleve korlátozott hatókörűek voltak, mindenesetre magukba foglalták a 509-es számú törvény alapján hozott halálos ítéletek végrehajtásának tilalmát. A kormány kísérletet tett a per félbeszakítására is, ez azonban megbukott a bíróság elnökének ellenállásán.

Az első perben meghozott ítéletek alapján az a benyomásunk támadhat, hogy az ítélethozatal egy igen egyszerű, előre elfogadott forgatókönyv, mondhatjuk hüvelykujjszabály alapján zajlott. Aki megtagadta a GKP-t, az felmentésben bízhatott, aki viszont kitartott politikai meggyőződése mellett, vagy korábbi vallomását rendőri erőszakra hivatkozva vonta vissza, az súlyos büntetésre – 12 esetben halálos ítéletet hoztak – számíthatott. Mintha a per elsődleges célja nem is annyira a büntetés, mint annak demonstrálása lett volna, hogy a GKP-t saját egykori hívei hagyják el.

• Javított kiadás[vi]

A második per az elsőnél is súlyosabb légkörben, politikai-ideológiai szempontból kettős erőtérben és célokért zajlott. Egyrészt illeszkedett a kommunizmus elleni általános hidegháborús küzdelembe, amelyet a koreai háború csaknem forróvá hevített. Másrészt látványos kifejeződése volt a Görög Kommunista Pártot az ország többi politikai erejétől hermetikusan elzárni szándékozó hatalmi akaratnak. A vád ehhez a színpadhoz igazította a vádlottaknak szánt szerepeket, akik a maguk részéről szintén ennek megfelelően alakították ki a maguk védekezési stratégiáit.

A kezdetektől látszott, hogy a per kizárólagos célja végrehajtható, sőt végrehajtandó halálos ítéletek kimondása. A rádióadók, a külföldre küldött rádióüzenetek, a titkos rejtekhelyek, a GKP által külföldről küldött pénzek mind csak szükséges kellékként, valójában ürügyül szolgáltak ahhoz, hogy a per ténylegesen végrehajtandó halálos ítéletekkel záruljon. A halálos ítéletek végrehajtásának elmaradását az első perben ugyanis, a polgárháborús győztesek, a görög mélyállam képviselői olyan kisiklásnak tekintették, amelyet mihamarabb korrigálni kellett.

Az előkészületek ezért mindössze három hónapig tartottak. A vádlottak száma jóval kevesebb volt, mint az első perben, a nyolc női és huszonegy férfi vádlottat azonban a kémkedés sokkal súlyosabb vádja terhelte. A királyi ügyész azzal vádolta őket, hogy

„Athénben és másutt … a GKP főtitkárától, N. Zahariadisztól kapott utasításoknak megfelelve, kémkedés céljából szervezkedtek, hírközlő és továbbító eszközöket használtak, ugyanott kémközpontot alapítottak, gondoskodtak a Kalithea-i és Glifada-i lakásokban felfedezett adóvevők elhelyezéséről, amelyeken keresztül  kémkedés céljából … olyan titkos katonai, politikai, diplomáciai és gazdasági jelentőségű információkat szolgáltattak ki, amelyek kapcsolatban álltak az ország védelmével és külső biztonságával.”[vii]

A jegyzőkönyvi görög eredeti még cirkalmasabbnak hat, mert nem a mindennapokban beszélt dimotiki nyelven, hanem a ma már nem használatos, de egykor hivatalos állami nyelven, katharevuszában[viii] hangzott el. A lényeg azonban, hogy az ügyész szerint a vádlottak,

„olyan titkos katonai, politikai, diplomáciai és gazdasági jelentőségű információkat szolgáltattak ki, amelyek kapcsolatban álltak az ország védelmével és külső biztonságával”.

A továbbiakban ezért megvizsgáljuk, hogy a per során az ügyésznek és tanúinak mennyiben sikerült megalapozniuk ezt a vádat.

 --------------------------------------

[i] Σπύρος Σακελλαρόπουλος (επιμέλεια), Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος (έρευνα): Έτσι αγαπάμε εμείς την Ελλάδα, Εκδόσεις Τόπος, 2016

[ii] Μπελογιάννης – Η δίκη της Αλήθειας, 1951, Εκδοτικό Νέα Ελλάδα (Beloiannisz – az Igazság pere, 1951 Új Görögország Kiadó 1951)

[iii] Τάσος Βουρνάς, Υπόθεση Μπελογιάννη, Αθήνα 1984, εκδόσεις Τολίδη (Vurnasz, Taszosz A Beloiannisz ügy, Tolidi kiadó)

[iv] A perben, az akkor emigrációban élő férje után még Elli Joannidu néven szerepelt.

[v] Elli Pappa 2009-ben bekövetkezett haláláig számos, életrajzi elemet tartalmazó interjút adott. Önéletrajza, végakaratának megfelelően, halálát követően jelent meg: Έλλη Παππά Μαρτυρίες μιας διαδρομής, Βιβλιοθήκη του Μουσείου Μπενάκη: Μαρτυρίες, 2010, (Elli Pappa Egy életpálya tanúságtételei)

[vi] Tudatában vagyok annak, hogy az alfejezet címe megegyezik Esterházy Péter Javított Kiadás, Magvető, Budapest, 2002, című regényének címével, de sajnos nem találtam jobb címet a két per viszonyának jellemzésére.

[vii] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 236-237

[viii] «Οι εκ των κατηγορουμένων … κατηγορούνται ότι εν Αθήναις και αλλαχού … οργάνωσαν επί σκοπώ κατασκοπίας και εχρησιμοποίησαν μέσα ανταποκρίσεως και διαβιβάσεων, ήτοι λαβόντες εντολής του γενικού γραμματέως του ΚΚΕ Ν. Ζαχαριάδη, ιδρύσαν ενταύθα κέντρον κατασκοπείας και εμερίμνησαν διά την εγκατάστασιν των αποκαλυφθέντων, εν ταις εν Καλλιθέα και Γλυφάδα οικίας, ασυρμάτων, δι’ων μετεβιβάζoντο, επί σκοπώ κατασκοπείας … μυστικαί πληροφορίαι στρατιωτικής, πολιτικής, διπλωματικής και οικονομικής σημασίας, ενδιαφέρουσαι την άμυναν και την εξωτερικήν ασφάλειαν της χώρας»  in. Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 236-237

1952-2022

A Beloiannisz perek ideje

Mint láttuk a perek eseménytörténete az 1950-52 közötti évekre esett, ami egybeesik a huszadik századi görög politikatörténet egy sajátos, önálló szakaszával, amely a polgárháborús harcok lezárulása után elvezetett a győztesek hatalmi rendjének megszilárdulásáig. Persze nem minden kacskaringó nélkül.

• Parlementi választások 1950 március 05

A gyorsan változó körülmények közti útkeresés jele, hogy minden évben sor került egy parlamenti választásra. Az elsőre mindjárt 1950 március 5-én, amelynek eredményeként egy tíz párti, erősen széttöredezett parlament állt elő.

 Parlamenti választások Görögországban 1950 március 05

Egyik párt sem ért el 20%-nál jobb eredményt, s különösen feltűnő volt a két világháború közti időszak meghatározó pártjainak a Néppártnak és a Liberális Pártnak a visszaesése. A jobboldal általában is meggyengülve és megosztottkan került ki a megmérettetésből. A parlamentbe bejutott pártjai, ha a politikai tábor határait kiterjesztetten értelmezzük, akkor is csak összesen 38,35 %-t értek el, miközben centrum pártjai 46,97 %-os eredményt mondhattak magukénak.

Bár a pártok versengésében csak a harmadik helyen futott be, a választások igazi győztesének egy alig néhány hónapja, 1950 január 14-én alapított pártot a Nemzeti Haladó Centrum Uniót (EPEK) tartották. A párt új volt, a vezetője azonban Nikolaosz Plasztirasz igazán régi és jól ismert résztvevője a görög közéletnek.

Az egykori katona, a köztársasági érzelmű politikai tábor egyik ikonikus alakja, őrnagyként már az első világháború politikai csatározásaiban is részt vett. 1922-ben az akkor már ezredesi rangú Nikolaosz Plasztirasz vezetésével, valamint Sztilianosz Gonatasz ezredes és Dimitriosz Fokasz tengerészkapitány részvételével döntötték meg a kisázsiai katonai vereségért és mintegy másfélmillió kisázsiai görög meneküléséért felelősnek tartott kormányt. Plasztiraszt 1935-ben – ekkor már tábornokként – megint egy katonai lázadás élén látjuk. Így igyekezett megakadályozni monarchista politikai ellenfelei hatalomra jutását.

Frissen alakult pártja a „megbékélés” és „változás” jelszavával indult a választásokon, hogy az ország meghaladhassa egy „hosszú és kegyelten polgárháború” következményeit. Érdemes felfigyelni arra, hogy a polgárháború terminus használata a hivatalosan elfogadott „banditaháború” helyett a polgárháborúban győztes jobboldal szemében már önmagában is botránynak számított.

Ami a polgárháborús veszteseket képviselő baloldalt illeti, a Demokratikus Tábor nevű formációt, számos baloldali szerveződés koalíciójaként egy hónappal a választások előtt 1950 február 3-án alapították. Emiatt a 39 választási körzetből, csak 26-ban tudtak jelölteket állítani. Alig hat hónappal a polgárháborús harcok lezárulása után az ország legtöbb vidékén még politikai tevékenységet sem folytathattak szabadon. A Demokratikus Tábor éppen ezért legfőbb sikereit a nagyvárosokban érte le. A legnagyobb létszámú választási körzetekben Athénben, Pireuszban és Thesszalonikiben 20-25% közötti eredményével a legerősebb pártnak bizonyult.  

A választások eredményeként kétféleképpen is létrejöhetett kormányzóképes többség. Egyrészt a politikai táborokon átívelő, de 1947 szeptemberétől egyszer már kipróbált Néppárt és a Liberális Párt közötti együttműködéssel, másrészt a centrum pártjainak – Liberális Párt, Papandreu Párt, EPEK – hárompárti koalíciójával.

Mindkettőt, sőt szinte minden a fenti tiszta modellekből kikeverhető vegyes stratégiát is kipróbáltak. A választások utáni első, néppárti-liberális párti kormány az USA ellenkezése miatt három héttel a megalakulása után megbukott, még a parlamenti bizalmi szavazásig sem jutott el.

Ezt követően alakult meg egy Plasztirasz vezette hárompárti centrista kormány. A Beloiannisz perek politikai-jogi és nemzetközi környezetének megértése szempontjából sokatmondó a kormány sorsa. A kezdetben az USA által is preferált Plasztirasz kormány sorozatos jövőbeni működési zavarait előrevetítette, hogy a koalíció legerősebb pártjának a Liberális Pártnak a vezetője Szofoklész Venizelosz, ígéretével ellentétben nem vett részt a kormányban. Gyógykezelésre hivatkozva külföldre utazott.

A meghirdetett megbékélési politika jegyében a kormány 1950 június 6-án öt törvénytervezetből álló „engedékenységi” intézkedéscsomagot nyújtott be. A tervezett intézkedések egyebek mellett

• megnyitották annak lehetőségét, hogy az elítéltek a Rendkívüli Katonai Bíróságok határozatainak felülbírálatáért folyamodjanak
• megszüntetni rendelték a Makroniszosz szigeten működtetett gyűjtőtábort
• megígérték a korábban ezrével elbocsátott közalkalmazottak ügyének felülvizsgálatát.

Jellemző azonban, hogy még ezen megbékélési gesztusok alkalmából is, a kormányon belüli jobbszárnyat képviselő elnökhelyettes, az éppen külföldön tartózkodó miniszterelnököt előterjesztőként helyettesítő Georgiosz Papandreu,

• a nemzetközi kapcsolatokban hiányzó enyhülésről,
• a Kominform agresszív politikájáról,
• az ötödik hadoszlopként, s a nemzetközi forradalmi hadsereg részlegeként működő Görög Kommunista Pártról

beszélve zárta ki egy általános amnesztia lehetőségét. Úgy vélte azonban, hogy a törvénytervezetetek „egyidejűleg szolgálják a biztonságot, a jogegyenlőséget, az igazságosságot és a humanizmus céljait”[i].

Tovább szaporította a kormány nehézségeit, hogy a koreai háború kitörése éppen ezekben a napokban 1950 június 26-án kezdte radikálisan átrendezni az Egyesült Államoknak a mindenkori görög kormánnyal szembeni elvárásait. Kezdtek más miniszterelnökben, mindeközben egyes görög politikus körök előrehozott választásokban gondolni. 

A kormányon belül további feszültséget okozott az az Athéni Rendkívüli Katonai Bíróság előtt zajló per, amelyben a GKP 61 tagját vádolták meg a polgárháború idején elkövetett szabotázsakciókkal, illetve politikai gyilkosságokkal. A bíróság 1950 augusztus 10-én 12 halálos ítélet hozott. Plasztirasz miniszterelnök szerint egyetlen halálos ítéletet sem kellene végrehajtani, míg Venizelosz a Liberális Párt elnöke ellenezte ezt. Végül a kormány ülésén az a kompromisszumos megoldás született, amit később a második Beloiannisz perben is alkalmaztak, hogy megvárják a kegyelmi Bizottság határozatát. A kormányválságot azonban így is csak nagyon rövid időre sikerült elodázni.

A „engedékenységi” intézkedések ügye továbbra is Damoklész kardjaként lebegett a kormány felett, mert a parlament ugyan már megszavazta a törvényeket, a király még nem írta alá azokat. A kormányon belüli ezzel kapcsolatos bizalmatlanság jele, hogy Venizelosz azért ellenezte a Gazdasági miniszter és a Közrendészeti miniszter egyidejű külföldi útját, mert akkor senki nem marad otthon, aki visszafoghatná a miniszterelnököt a megbékélési politika terén. Az alkalom azonban Plasztirasz megbuktatására így sem sokat késett.

Augusztus 15-én Nagyboldogasszony ünnepén, amely napjainkban is igen fontos vallási ünnep Görögországban, Plasztirasz miniszterelnök Tinosz szigetének híres zarándokhelyén jelentette be, hogy ha egyszer lehetősége adódna egyedül kormányozni, akkor politikai elítéltek esetében kezdeményezné a halálbüntetés eltörlését.

A koalíciós partner Venizelosz azonnal megvonta támogatását a kormánytól, a miniszerelnök pedig néhány napon belül lemondott. Az esetet a parlamentben utólag értékelve azt mondta,

„bevallom, hogy a kormány működésének négy hónapja alatt nem volt egyetlen nap sem, amikor stabilnak érezhette magát.  A legkisebb személyi kérdés is a bukás lehetőségét hordozta magában … Mindenáron ürügyet kerestek. Arra azonban elismerem, … nem számítottam, hogy … kormányválság keletkezett abból, hogy egy egyházi ünnep kapcsán megismételtem Jézus „béke veletek” köszöntését, ami miatt akkor az írástudók és farizeusok elítélték őt”[ii].

A miniszterelnököt gyorsan meg lehetett buktatni, ebből azonban korántsem következett, hogy egy új kormánytöbbséget ugyanilyen könnyen össze lehetett eszkábálni. A Venizelosz vezette kétpárti Venizelosz-Papandreu kormányt szeptember 9-én le is szavazzák a parlamentben. Ezek után a Néppárt bevonásával alakított hárompárti koalíció szeptember közepén végre elnyerte a parlament többségének támogatását.

Rögtön ki is derült, hogy Plasztirasz bukása és a Néppártnak a kormányzati hatalomba történő visszatérése felbátorította az államapparátust még irányításuk alatt tartó szélsőjobboldali elemeket. Az 509/1947-es törvény alapján több halálos ítélet is született, Plasztirasz híveit pedig atrocitások érték vidéken.

Az új hárompárti formáció sem fog azonban két hónapnál tovább kitartani. Egy októberben napvilágra került és a Néppártot közvetlenül érintő sikkasztási botrány miatt Venizelosz november elején benyújtja lemondását. A király továbbra is őt bízza meg a kormányalakítással, ami azt jelent, hogy alig több mint félévvel a márciusi választások után, már az ötödik kormányalakítási kísérletnél tartunk. Ez a formáció sem tart tovább néhány hónapnál. 1951 februárjában a széteső Néppárt egyik fele áll elő a parlamenten kívüli szakértő kormány javaslatával. Venizelosz ezért visszatért az augusztusban faképnél hagyott Plasztirasszal való együttműködéshez, aki meg is ígérte pártja támogatását, ha a kormány megteszi az előkészületeket új választások kiírására.

• Parlamenti választások 1951 szeptember 09

A végrehajtó hatalmon kívül mozgó politikai erők is az előrehozott választások felé tolták az eseményeket. Augusztus 1-én létrejött az Egyéges Demokratikus Baloldal (EDA), augusztus 6-án pedig a Görög Tömörülés nevű párt. Az előbbi az ezredesek 1967-es katonai diktatúrájáig a görög baloldal stabil parlamenti képviseletét biztosító legális pártként fog majd működni. Létrejöttével tulajdonképpen teljesült Beloiannisz három megbízatásának egyike, természetesen már nélküle, hiszen ő ekkor már több mint egy fél éve letartóztatásban van.

Nem kisebb jelentőségű a Görög Tömörülés létrejötte, amely a görög jobboldalnak elsősorban a polgárháborús törésvonalra építő, személyi állományában is megújuló, új dinamikus politikai formációja. A párt vezetését a kormányerőket a polgárháborúban a hadsereg főparancsnokaként győzelemre vezető Papagosz marsallra bízták, aki már májusban lemondott katonai pozíciójáról, előkészítendő ezzel a politikai arénába történő belépését. Jó ideje hallani lehetett arról, hogy a jobboldal politikai arculatát a kormányerőket győzelemre vezető tábornok kétségtelen népszerűségére építve tervezik megújítani.

A Görög Tömörülés színre lépése az 1951 szeptember 9-i választásoknak kettős jelleget adott. Egyrészt a jobboldal táboron belüli erőpróba jellegét, a jobboldal kizárólagos parlamenti képviseletéért.  Ezt a vetélkedést a Görög Tömörülés kétségtelenül megnyerte. Az 1920-ban alapított Néppárt a megszűnés szélére került. A másik területen, a jobboldal és a centrum politikai táborai közötti vetélkedésben azonban a Görög Tömörülés csak részsikert ért el. A kiélezett vetélkedés polarizált és az 1950-esnél egyszerűbb parlamenti pártstruktúrát eredményezett.

 Parlamenti választások Görögországban 1951 szeptember 09

Miután Papagosz a Görög Tömörülés élén elutasított mindenfajta kormányzati együttműködést, csak a két centrumpárt koalíciója adhatott kormányzati többséget. 1951 októberében megalakult a centrum pártjainak Plasztirasz vezette koalíciós kormánya, amelyik szöges ellentétben az előző parlamenti ciklus szinte havonként változó kormányaival, 1952 októberéig, tehát lényegében egy évig maradt hatalmon.

Ez persze korántsem jelenti azt, hogy eseménytelen időszakkal lenne dolgunk. Az új kormány egyik első feladata az új alkotmány elfogadása volt. A Görög Tömörülés és az EDA ellentétes állápontja ellenére a kormánytöbbség 1951 novemberében Görögország végleges alkotmányaként fogadta el az 1864/1911-es alkotmány csekély módosításával létrejött szöveget, amely 1952 január elsején életbe is lépett. Az alkotmány működését azonban erősen eltorzította, hogy érvényben tartották a polgárháború alatt megszavazott, s a polgári szabadságjogokat korlátozó rendkívüli intézkedéseket.

Az 1952-es év a NATO belépés februári ratifikálásával indult, amelyet az EDA képviselőinek kivételével mindenki megszavazott a parlamentben. A kormányzati politika kritikus területe ebben a választási ciklusban is a polgárháborús megosztottság utáni megbékélés előmozdítása volt. Az 1952 áprilisában elfogadott 2058/1952 számú törvény alapján minden halálos ítéletet életfogytiglanra változtattak, s az év végéig mintegy 8500 bebörtönzött foglyot bocsátottak szabadon.

A kormányzat megbékélést célzó politikáját azonban szimbolikusan és a lényeget tekintve is helyrehozhatatlanul hiteltelenítették, hogy éppen ebben az időszakban zajlottak a polgárháború utáni évtized legsúlyosabb politikai perei. A már vázlatosan ismertetett Beloiannisz perek mellett ki kell emelnünk az áprilisban nyilvánosságra került úgynevezett légierő pert.  A vád arra a koholmányra épült, hogy a légierőben kommunista beszivárgást lelepleztek le. Az ítélethozatalra szeptember 17-én került sor, s a tizenkét elítélt közül kettőt ugyanúgy a 375/1936-os törvény alapján ítéltek halálra, mint Beloianniszt és társait. 

• Parlamenti választások 1952 november 16

Közben az ország nagy sebességgel rohant az újabb választások felé. A kormány pozícióját jelentősen gyengítette Plasztirasz elhúzódó, súlyos betegsége. Májusban szívrohamot kapott, nyáron félig megbénult, külföldi gyógykezelésre szorult. Emiatt a kormány egyre kevésbé tudott megfelelni a szaporodó politikai kihívásoknak. A Görög Tömörülés dinamikája sem vesztett kezdeti lendületéből. Papagosz a polgárháborús győztes magabiztos antikommunista pozíciójából bírálta a kormányt,

„Kormányunk természetesen nem kommunista, a politikája azonban nagyobb mértékben szolgálja ki a kommunizmust, mint azt maguk a kommunisták remélték.”[iii]

Miközben pártja magához édesgetett ismert centrista politikusokat is, folyamatosan előrehozott választásokat követelt, mégpedig többségi választási rendszerben. A remélt kormányzati stabilitás érdekében a többségi választási rendszer mellett tette le a voksát John Peurifoy az Egyesült Államok nagykövete is. A pénzcsapokat ellenőrző gazda magabiztosságával, leplezetlen nyíltsággal jelentette ki, hogy a

„… lehető legyorsabban kell tisztázni azt a kérdést, hogy a görög nép kit szeretne vezetőjének: Papagosz marsallt vagy Plasztirasz tábornokot. S ezt a lehető leggyorsabban kell tisztázni, a többségi rendszerben megtartott választások révén. Az idei gazdasági támogatás is elég lesz az ország szükségleteire, amennyiben erős kormány kerül az élére…”[iv]

A választások, amelyre végül is 1952 november 16-án került sor,a többségi választási rendszer jóvoltából egyfajta népszavazás jellegre tettek szert. Az ország jövőjét alapvetően befolyásoló választásokon azonban, a vetélkedő nagy politikai táborok élén a múlt figurái, két idős katona, a két világháború közti időszak szembenállásainak szimbólumai álltak.

 Alexandrosz Papagosz és Nikolaosz Plasztirasz

A választás tehát valóban a „Papagosz vagy Plasztirasz” kérdésre egyszerűsödött. A legeredetibb választ erre kérdésre a „mit nekünk Plasztirasz, mit nekünk Papagosz” jelszó kiadásával a baloldal adta.

Az EDA vezetőiben

• a Plasztirasz féle megbékélési politika többszöri zátonyra futása,
• a baloldaliak politikai jogaik korlátozása,
• a halálos ítéletekkel járó perek hosszú sora, amelyben a Beloiannisz perek csak a jéghegy csúcsát jelentették

alapozták meg azt a meggyőződést, hogy a két politikus közti különbség a gyakorlatban, ténylegesen nem is olyan nagy.  A felkínált választási kényszernél ezért fontosabbnak tartották a baloldal identitásának felmutatását. Ennyiben az 1951-est közelítő választási eredményt jelentős szimbolikus sikerként könyvelhették el.

 Parlamenti választások Görögországban 1951 szeptember 09

Másfelől elsöprő parlamenti többségének bírtokában a Görög Tömörülés nekiláthatott a jobboldal antikommunista államának kialakításához. A kormány – monarchia – hadsereg szentháromságának többszörösen összefonódó/vetélkedő hatalmi konglomerátuma a többpárti parlamentáris rendszer folyamatos fenntartása mellett is kizárt bármiféle „balesetet”, bármiféle rendszerkritikus alternatíva felbukkanását.

Fenntartották a polgárháború idején megszavazott rendkívüli intézkedéseket, köztük az 1946. június 18-i III. számú parlamenti határozatot, valamint az 509/1947-es számú törvényerejű rendelet. Létrejött egy párhuzamos alkotmány, amely a „nemzeti-nemzetietlen” minősítés révén lehetővé tette a népesség nagy részének autokrata módon alávetett integrációját.  A politikai elítéltek kivégzése csak 1955-ben, a kitelepítések csak 1962-ben értek véget. Az 1967-es katonai diktatúráig fenntartották a politikai megbízhatósági igazolás intézményét, amelynek kiadása előfeltétele volt a közalkalmazotti alkalmazásnak, az egyetemi felvételnek és az útlevél kiadásának. Ezt az 1967-ig fennálló politikai-hatalmi rendszert a görög politológusok a „csenevész demokrácia” metaforájával jellemezték, ma valószínűleg a hibrid rendszerek valamelyikeként írnánk le.

 ---------------------------------------------------

[i] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 132. oldal

[ii] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 146. oldal

[iii] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 483. oldal

[iv] Σπύρος Λιναρδάτος i. m. 493. oldal

1952-2022

A Beloiannisz perek kronológiája

Nikosz Beloiannisz, a Görög Kommunista Párt vezetőségének tagja[i] a polgárháborús vereséget követő, mintegy nyolchónapos emigráció után Párizson és Rómán keresztül, ahogy a görög források írják, Ενρίκε Πανιόθ (latin betűkkel talán Enrique Pañoz) névre kiállított hamis argentin útlevéllel 1950 június 7-én repülővel érkezett vissza Görögországba. Feladata az volt, hogy az 1949 októberében a Tiranától 35 kilométerre északkeletre elhelyezkedő néhány ezres albániai kisvárosban, Burrel-ben tartott 6. pártplénum határozatainak megfelelően segítse

• az 1947 óta illegalitásban működő párszervezetek újjáépítését,
• egy legális baloldali párt létrehozását,
• valamint egy politikai napilap megjelentetését.

Alig fogott munkába, amikor 1950 december 20-án kapcsolattartó társának letartóztatása miatt improvizálni kényszerült, s így belesétált az állambiztonsági szolgálatok, mások számára felállított csapdájába. Az őt letartóztató ügynökök kezdetben nem is tudták, hogy ki került a kezükre.

Az első Beloiannisz per hosszas előkészületek után Rendkívüli Katonai Törvényszék előtt, 93 vádlottal 1951 október 19-én kezdődött. A vád alapjául a görögországi polgárháború kiteljesedő szakaszában az 1947 december 27-én elfogadott 509/1947 számú törvény szolgált, amely betiltotta a Görög Kommunista Pártot, és büntetett minden kommunista jellegűnek minősített tevékenységet.

Az ítélethozatalra 1951 november 16-án került sor. A hetven felmentő ítélet mellett tizenkét halálos ítélet született, amelyeket az októberben hivatalba lépett új kormány által kezdeményezett megbékélési intézkedések jegyében életfogytiglanra módosítottak. Már ekkor lehetett azonban sejteni, hogy Beloiannisz és társainak ügye ezzel még korántsem ért véget.

Közvetlenül az ítélethozatal előtt ugyanis november 14-én újságírók körében elterjedt a hír, hogy több kommunista aktivistát letartóztattak, s általuk működtetett rádióadó készülékeket is felfedeztek. A belügyminiszer aznap késő este megerősítette, hogy

„felgöngyölítettek egy illegális szervezetet, amely az állam terhére, az ellenség érdekében folytatott kémtevékenységet.”[ii]

Az úgynevezett második Beloiannisz per 21 férfi és 8 női vádlottal 1952 február 15-én kezdődött. Hatukat, négy férfit és két nőt már az első perben is halálra ítéltek. A vád alapjául ezúttal a Metaxasz diktatúra[iii] idején 1936-ban hozott 375/1936 számú törvény szolgált, amely kémkedés esetén békeidőben is lehetővé tette halálbüntetés kiszabását és az ítélkezést civilek esetében is katonai bíróságokra ruházta. A vádirat szerint a vádlottak

„az ország védelmével és külső biztonságával kapcsolatos titkos katonai, diplomáciai, és gazdasági információkat szereztek és gyűjtöttek be.”[iv] 

Az ítélethirdetésre március 1-én került sor[v].

A kegyelmi kérvények elbírálása csaknem egy hónapig tartott, s miután négyük

Nikosz Beloiannisz, Dimitrisz Bacisz, Nikosz Kaloumenosz, Iliasz Argiriadisz

kérvényét elutasították, a halálos ítéletek végrehajtására éppen hetven éve 1952. március 30. vasárnap hajnalban került sor.

Nagynénémet 10 év szabadságvesztésre ítélték.

Maria Foka, amint éppen a bírósági tárgyalóterembe vezetik

A perek előzményeiről

A Beloiannisz perek kronológiájának fenti vázlatos áttekintéséből is kiderült, hogy a perekkel kapcsolatos közvetlen történések 1950 és 1952 között, tehát az 1946-49-es görögországi polgárháborút közvetlenül követő időszakban zajlottak le. Ezen a ponton ezért érdemes röviden áttekintenünk a polgárháború időszakának elemzésünk szempontjából legfontosabb fejleményeit.

Görögországban 1947 a polgárháborús szembenállás elmélyülésének és a konfliktusok kiterjedésének éve. A nemzetközi keretek szempontjából az év első felét a Truman doktrína meghirdetése, a görög-amerikai egyezmény aláírása, s ennek nyomán az amerikai gazdasági segítség, az AMAG (American Aid to Greece) intezményesült görögországi megjelenése jellemezte. A Truman kormány számára 1947 februárjában Görögország kitűnő alkalomnak kínálkozott arra, hogy demonstrálja a kommunizmus feltartóztatása iránti elkötelezettségét. Az amerikai kormány kizárta a polgárháború politikai rendezésének lehetőségét, s eltökélte, hogy az élére áll a görög kommunisták katonai legyőzésére irányuló műveleteknek.[vi]

Az elnöki retorika azonban nem korlátozódott a kommunisták katonai megsemmisítésére, célként fogalmazódott meg egy görögországi „önfenntartó demokrácia” megteremtése is. Ennek jegyében írták alá 1947 júniusában a görög-amerikai egyezményt (Agreement for Implementation of the Aid to Greece Program), s hozták létre Görögországban az AMAG (American Aid to Greece) intézményét.

Az egyezmény lényegében az első reakció volt Görögország politikai és gazdasági helyzetét 1947 januártól a helyszínen vizsgáló diplomata, Paul Porter jelentésére[vii].

Paul Porter 1947-ben Görögországban és 1997-ben a Marshall terv ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett konferencián, George Washington University, C-SPAN2

A Porter-jelentés központi gondolata az volt, hogy az USA által nyújtotta gazdasági támogatás alkalmat kell adjon mély politikai és gazdasági reformok végrehajtására Görögországban. Maga Porter már a külügyminisztérium gazdasági ügyekben illetékes államtitkárának írt február 17-i levelében hangsúlyozta, hogy Görögországban

“valójában nem a nyugati értelemben vett állammal van dolgunk. Inkább politikusok – egyik rosszabb, mint a másik – laza szerveződésével, akik annyira elmerülnek saját hatalmi harcaikban, hogy arra már nem marad idejük, ha a képességek meglétét még feltételeznénk is, hogy valamilyen gazdaságpolitikát dolgozzanak ki.”[viii]

Meggyőződése szerint a katonai győzelem önmagában nem lenne elegendő a kommunista veszély jövőbeni újraéledésének megakadályozására. Úgy vélte, hogy a görög politikai-gazdasági rendszer nem életképes, s hogy a kommunista felkelés okait a fennálló politikai-gazdasági status quo-ban kell keresni. Ez utóbbi megállapítása szöges ellentétben állt a görög kormány azon fennen hirdetett álláspontjával, hogy nem is polgárháborúról, hanem kívülről mozgatott lázadásról van szó.

Porter az athéni rezsimet minden szépítés nélkül reakciósnak és autokratának minősítette. A legsötétebb színekkel festette le a közigazgatás helyzetét. Szerinte egy átlag amerikaiban a minisztériumok működési módja csak a legnagyobb csodálkozást válthatná ki. Leírása szerint, a miniszterek irodái előtt sugdolózó beszélgetések közepette várakozó tömeg tolong a folyóson, arra számítva, hogy ügyével az illetékes miniszter színe elé járulhat.[ix] S ha ehhez hozzávesszük, hogy az

„alkalmazottak közötti felelőségkörök teljességgel tisztázatlanok, rájövünk és megérhetjük, hogy miként működhetnek a minisztériumok úgy, hogy közben nem csinálnak semmit”[x].

Bennünk meg az az érzés merül fel, mintha a jelentés megelőlegezte volna a görög adósságválság 2010-12 közötti mélypontján az európai közbeszéd általánossá váló sztereotip paneljeit. Nincs új a nap alatt? Lehetséges. A kérdés csupán az, hogy mi lenne az, ami sosem változik. Görögország maga vagy inkább a megítélésére szolgáló, kívülről nekiszegezett sztereotip kritériumok.  

Az AMAG szervezetének görögországi kiépítése 1947 júniusában kezdődött és hónapokig tartott. Az év végére 295 amerikai és 393 görög alkalmazottat számlált. A kirendeltség kettős céljának megfelelően katonai kérdésekben tanácsadó szerepet játszott, míg gazdasági kérdésekben kiterjedt működtetési jogosítványokkal rendelkezett. Tevékenysége során, szinte szó szerint követve a Porter-jelentés ajánlásait, meghatározó szerepet játszott a pénzügyi és költségvetési politika formálásában. Teljes ellenőrzéssel bírt a külkereskedelem felett, s közvetve vétójoggal rendelkezett a gazdaságpolitika valamennyi területén.

Részlegei lefedték gazdaságirányítás területét a közszférát, a mezőgazdaságot, az ipart, a kereskedelmet a munkaügyet, a közegészségügyet és az újjáépítés területét. Lényegében egy párhuzamos kormány jött létre. Októberben létrehozták a Külkereskedelmi Igazgatóságot, majd novemberben a Gazdaságpolitikai Bizottságot, a korábban is létezett Pénzügyi Bizottság hatásköreit pedig kiterjesztették a bankrendszer és a központi Bank felügyletére is.

Ezzel hosszú évekre intézményesült Görögországnak az Egyesült Államoktól való függése[xi], amely az ország belügyeibe történő folyamatos és nyílt beavatkozásokban is testet öltött.  A Truman kormány maga is gyorsan élt ezzel az eszköztárral, amikor 1947 szeptemberében rávette a vezető politikai erőket a koalíciós kormányzásra. Ennek szükségessége már a Porter-jelentésben felmerült, s a kormányátalakítást már július elején az AMAG vezetője is sürgető feladatnak minősítette.

Tudvalevő, hogy a két világháború közti időszak két meghatározó jellegű pártja, a Liberális Párt és a Néppárt közül ez utóbbi által vezetett pártszövetség a 354-ből 206 képviselői helyet szerezve elsöprő győzelmet aratott az 1946 március 31-i választásokon. Ennek legfőbb oka, hogy a Görög Kommunista Párt a választások bojkottja mellett döntött. A megszerzett parlamenti többség birtokában a Néppárt nem látott okot semmilyen koalíciós együttműködésre, a Liberális Párt pedig nem kívánt díszletként segédkezni egy szélsőjobboldali politikához.

Az AMAG vezetője, az USA nagykövete, s az amerikai külügyminisztérium Közel-keleti és Afrikai irodájának szeptemberben éppen Athénben tárgyaló igazgatója összehangolt akciókkal igyekeztek rávenni a két történelmi pártot az együttműködésre. Ez utóbbi még az amerikai gazdasági segítség felfüggesztését is bevetette arra az esetre, ha a pártvezetők nem tudnának megegyezni.

Hosszas tárgyalások után végül is a 87 éves liberális politikus, Themisztoklész Szofoulisz vezetésével megalakult koalíciós kormányra hárult a polgárháború lezárásának akkor még nem sok sikerrel kecsegtető feladata. Egy rövid ideig tartó és sikertelennek minősített amnesztia próbálkozás után a kormány szigorúbb rendészeti intézkedéseket vezetett be. Baloldaliak tömeges letartóztatására került sor és ekkor döntöttek három, a későbbiekben hírhedté váló gyűjtőtábor létrehozása mellett is. Makroniszosz szigetére telepítették ki a hadseregben szolgáló baloldaliakat, Trikeri táborába, azokat, akiket a polgárháború miatt kiürítendő területeken tartóztattak le, míg Jároszra küldték a bíróságok által már elitélt baloldaliakat. Ami a polgárháborús hadműveleteket illeti, a partizánerők 1947-ben számos sikert értek el. Az év végén megalakították az Ideiglenes Demokratikus Kormányt, amire válaszul a kormány kiadta az 509-es számú törvény erejű rendeletet, amely betiltotta a Görög Kommunista Párt működését.

Ezzel teljessé vált az állam jogi felkészülése, mintegy felfegyverkezése a polgárháborús helyzetre. A polgárháború alatt számos olyan joganyag született, amely új, a polgárháborúhoz igazodó büntető ügyeket vezetett be, de mind közül kiemelkedett a

• „közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről” elfogadott 1946. június 18-i III. számú parlamenti határozat

valamint

• „az állam, az államforma és a társadalom biztonságával és a polgárok szabadságának védelmével kapcsolatos intézkedésekről” szóló 509/1947-es törvényerejű rendelet.

Ez a két határozat az államnak a polgárháború kihívására adott válaszainak két eltérő szakaszát szimbolizálja. Az első szakaszban a III. számú parlamenti határozat formálisan megtartja a Görög Kommunista Párt jogi elismerését, miközben üldözi hívei tevékenységét.

Ezzel szemben a revansista szellemiségű 509/1947-es rendelet törvényen kívül helyezte a GKP-t, minden vele kapcsolatban álló szervezetet és büntetett mindenféle kommunista jellegű tevékenységet.

Ez az a törvény, amely évtizedekre meghatározta az ország közéletét. S nem is elsősorban azért, mert büntette az államforma erőszakos megváltoztatására irányuló törekvéseket, vagy mert rendkívüli katonai bíróságok egész sorát hozta létre, hanem sokkal inkább alkalmazásának módja miatt.

A törvény végrehajtása a Rendkívüli Katonai Bíróságok hatáskörébe került, és az ítélkezés többségében gyorsított eljárásban zajlott. A határozatok későbbi elemzései kimutatták, hogy elsősorban vidéken perek paródiáival van dolgunk. Egy egykori védőügyvéd, Iliasz Iliu[xii] későbbi beszámolója szerint

„A perek nagy vádlott csoportokban zajlanak, akiket közösen nagyszámú bűntettel gyanúsítanak anélkül, hogy a legkisebb kapcsolatban állnának egymással, s a legkisebb törekvés sem mutatkozott a tetteknek az egyes személyekkel történő összekapcsolására. Ennek eredményeként minden vádlottat lenyűgözően nagyszámú bűntettben ítéltek el, miközben ugyanazoknak a bűntetteknek az elkövetését egyszerre több vádlottcsoportnak tulajdonítottak.  … Minden csoportból főgyanúsítottként kiemeltek bizonyos vádlottakat (szinte kizárólag politikai kritériumok alapján). Őket rendre halálra ítélték.”[xiii]

A 509/1947-es törvénnyel kapcsolatos büntetőgyakorlat legfigyelemre méltóbb újítása, az az – 1947-49, majd a polgárháború utáni 1950-51 közötti időszakban kibontakozó – ítélkezési tendencia, amely nem annyira a gyakorlatot, mint az indítékot, a szándékot igyekszik üldözni. Általánosságban elmondható, hogy a bűnüldözés fontos sajátosságává vált, elsősorban a szándékot számba venni, s kevésbé magát a tettet. Eszméket ítéltek meg, nem a tetteket. Ennek a gyakorlatnak az eredményeként 1951 októberében, azaz az első Beloiannisz per idején körülbelül 14.000 politikai fogoly volt Görögországban, akik közül 2000-t halálra 5000-t pedig életfogytiglanra ítéltek. Mindezt a Beloiannisz kivégzését közvetlenül követő időszakban 1952 áprilisában elfogadott, s a megbékélést szolgáló törvényjavaslat indoklásából tudhatjuk, amivel visszaérkeztünk a Beloiannisz perek időszakához.

 --------------------------------------------

 [i] A GKP Központi Bizottságának 1950 május 14 és 18 között Bukarestben tartott 7. Plénuma a Központi Bizottság póttagjává választotta.

[ii] Σπύρος Λιναρδάτος Από τον Εμφύλιο στη Χούντα, τόμος Α’ 1949-1952, εκδόσεις Παπαζήση σελίδα 322 (Linardatosz, Szpirosz A polgárháborútól a Huntáig 1949-1952, Papaziszisz kiadó 322)

[iii] Ioannisz Metaxasz (1871-1941) katona és politikus. Az első világháború kezdetétől aktív részese volt a görög belpolitikának 1936 augusztus 4-én II. György király támogatásával fasisztoid jellegű diktatúrát vezetett be. Rezsimjének az 1941 áprilisi német támadás vetett véget.

[iv] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος Έτσι αγαπάμε εμείς την Ελλάδα, Εκδόσεις Τόπος, 2016 σελίδα 229 (Szakellaropulosz, Szpirosz – Szakellaropulosz, Grigorisz Így szeretjük mi Görögországot 229)

[v] Σπύρος Σακελλαρόπουλος – Γρηγόρης Σακελλαρόπουλος i. m. 228. oldal

[vi] John O. Iatrides a görög polgárháború nemzetközi háttere in Iliasz Nikolakopoulos, Alkisz Rigosz, Grigorisz Pszalidasz (szerk.) A görög polgárháború Új Mandátum Kiadó Budapest 2006 37. oldal

[[vii] Tentative Report of American Mission to Greece 25 April 1947, Summary and Recommendation of American Economic Mission to Greece 30 April 1947 (Porter Commission)

[viii] Foreign Relations of United States, 1947, The near East and Africa, Volume V, 868.50/2–1747, The Chief of the American Economic Mission to Greece (Porter) to the Under Secretary of State for Economic Affairs (Clayton), top secret

[ix] Egy közeli barátom teljesen hasonló jelenetről számolt be, amikor személyes ügyben egy minisztertől kért közbenjárást 1988-ban!

[x] Idézi Γιώργος Σταθάκης Το Δόγμα Τρούμαν & Το Σχέδια Μαρσαλ εκδόσεις ΒΙΒΛΙΟΡΑΜΑ 2004 σελίδα 150 (Sztathakisz, Georgiosz A Truman dogma és a Marshall terv BIBLIORAMA KIADÓ, 2004 150)

[xi] Γιώργος Σταθάκης i. m. 145

[xii] Iliasz Iliou (1904-1985) ügyvéd, a nemzeti ellenállás résztvevője, kitelepített, utána éveken keresztül parlamenti képviselő, az EDA parlamenti frakcióvezetője

[xiii] Νίκος Αλιβιζάτος Οι Πολιτικοί Θεσμοί σε Κρίση (1922-1974), Θεμέλιο,  1980 σελίδα 516 (Alivizatosz, Nikosz Politikai intézmények válságban, Themelio kiadó 1980, 516)

1952-2022

Mikrótörténetek – makró keretekben

1985 június 2.  Athén

Kellemes, napsütötte vasárnap délelőtt. Nagynénémmel, Maria Foka-val (Μαρία Φωκά) Athén Zografu nevű negyedében sétálunk. Választani megyünk. Frissen, 1983-ban szerzett görög állampolgárságom

1983 szeptember 21-én kiállított, s ma is érvényes görög személyi igazolványom

és választási igazolványom

birtokában életemben először veszek részt többpárti parlamenti választásokon. 

 Mivel a szavazókörök Athénben parókiák szerint szerveződtek, akkori helyismeretem messze nem lett volna elegendő ahhoz, hogy a magaméhoz egyedül is odataláljak. Látva készülődés közbeni tanakodásomat, nagynéném felajánlotta, hogy megmutatja az utat. Ő is választani indult, de a nők és a férfiak akkor még különböző szavazókörökben adták le a voksukat, így a kedvemért tett egy kis kitérőt.

Mária nagynéném – 68 éves idős asszony, két évvel fiatalabb akkor, mint én most – az idők folyamán legbizalmasabb athéni rokonommá vált. Ha Athénben jártam, nála laktam. 1983-as első athéni tartózkodásom idején mindjárt egy fél évet. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, szokásunkká vált sokat, mélyen és bizalmasan beszélgetni. A szavazókör felé haladva, most csak fecsegünk.

• Neked már nagy rutinod van ebben – mondtam a helyzet újdonságától kissé feldobva.
• Ne gondold! – válaszolta. A nőknek csak az 1952-ben életbelépett alkotmány adott választási jogot. Ténylegesen először az 1956-os parlamenti választásokon szavazhattak, én azonban akkor már börtönben voltam.

Tudhattam volna!

Sőt, tudtam is. A második Beloiannisz per huszonegy vádlottja egyikeként 1952 március elsején tíz év börtönre ítélték és megfosztották a politikai jogaitól is. Ha ehhez hozzávesszük az 1967-74 közti katonai diktatúra időszakát, akkor csakugyan nem sok alkalma lehetett a választással kapcsolatos alkotmányos joga gyakorlásának. 

Athén 1952 február. Nikosz Beloiannisz és nagynéném Maria Foka a tárgyalóteremben

2022 május 09 Iraklion, Kréta

2022 május első napjaiban helyszíni terepkutatás céljából az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatóival Krétán töltöttünk néhány napot. A 2017-ben beindított terepmunka keretében ezúttal már negyedik alkalommal indult kutatócsoport Krétára. A terepmunka célja, hogy a krétai egyetem oktatóival és hallgatóival együttműködve dolgozzuk fel a Krétára az elmúlt években érkezett menekültek, illetve az évek óta ott élő bevándorlók befogadásával, berendezkedésével, illetve beilleszkedésével kapcsolatos folyamatokat.

A jelen utazást az tette különleges fontosságúvá, hogy a covid 19 pandémia miatt bekövetkezett hároméves kényszerű szünet után sikerült újra felvennünk az együttműködés többéves fonalát. Szállásunk és bázisunk a Krétai Egyetem rethimnoni campusán volt.

Május 9-én Iraklionba látogattunk. Először a szigetre érkezett menekültek krétai befogadásának és integrációjának ottani felelőseivel és munkatársaival volt egy munkamegbeszélésünk.

A ELTE TáTK hallgatói a menekültekkel foglalkozó iraklioni szervezet illetékeseivel. A képen baloldalt rethimnoni vendéglátónk Arisz Cantiropulosz (Άρης Τσαντηρόπουλος) kolléga, a krétai egyetem docense látható.

 Ezt követően Georgiosz Nikolakakisz (Γιώργος Νικολακάκης) kollégával találkoztunk, akivel Arisz Cantiropulosszal hármasban 2019 óta folytatunk az egykor gyermekként, szülői felügyelet nélkül Magyarországra érkezett görög menekültekkel kapcsolatos kutatást. 2019 decemberében Budapesten és a Beloiannisz faluban interjúztunk, majd a covid 19 pandémia okozta kényszerszünetet követően 2021 októberében Athénben, Epiruszban és Thesszalonikiben találkoztunk és beszélgettünk a Magyarországról visszatelepült görögökkel. Most a kutatás további részleteit készültünk megbeszélni. Nikolakakisz kolléga azt javasolta, hogy a megbeszélést munkaebéddel kapcsoljuk össze, mert így eljuthatunk egy olyan iraklioni étterembe, amelyet számos, a görög polgárháborúval és a görög kommunista mozgalommal kapcsolatos relikvia és fénykép tett különösen érdekessé.  

Az étterem tulajdonosa amint megtudta, hogy Magyarországról érkeztünk, rögtön a Beloiannisz faluról kezdett beszélni nekünk, mondván, hogy biztos nem sokat tudunk a történetéről. Miután biztosítottam arról, hogy valamit tudunk a faluról is, és a nagynéném révén még a Beloiannisz perhez is közöm van, rögtön a nevét kérdezte. Válaszom után áthívott az étterem másik termébe, amelynek fényképekkel teli falán nagynéném Beloiannisszal közös fényképére bukkantam.

Az étterem tulajdonosával nagynéném fényképe mellett. A kép jobb alsó sarkában annak a Nikosz Plumbidisznek a fényképe látható, akire 1954-ben tragikus szerepet osztottak a görög kommunista mozgalomban

Ez a váratlan találkozó, a 2001-ben az angliai Bournemouthban elhunyt nagynénémmel, mélyen megérintett. Annál is inkább mert egy iraklioni étteremben ugyanazzal a fényképpel találtam szembe magam, amelyet egy hónappal korábban a jelen blog céljaira már magam is kiválasztottam.

Az iraklioni étterem falán. A képaláírás: Nikosz Beloiannisz – Maria Foka (színész)

"A Nyugathoz tartoz(z)unk!"

Jelentette ki ellentmondást nem tűrő határozottsággal 1976-ban a parlamentben Konsztantinosz Karamanlisz görög miniszterelnök, országának az Európai Gazdasági Közösségbe való belépése mellett érvelve. Ugyanez a helyzetleírásként tálalt remény volt a magyarországi rendszerváltozás egyik legfőbb motívuma is.

Egy 2016/17 fordulóján Magyarországon és Görögországban egyidejűleg lebonyolított internetes kérdőíves kutatás[1] azonban ennél árnyaltabb képet mutatott.

A felmérésben a megkérdezetteknek az alábbi táblázatban látható 6 vizsgált nemzet esetében, a táblázatban felsorolt 16 tulajdonságból kellett kiválasztani azt a hármat, amelyet a legjellemzőbbnek tartottak az adott nemzetre nézve.

A megkérdezettek választásai alapján a nemzetek és a hozzájuk közelállónak tartott tulajdonságok mindkét minta esetében három kategóriát rajzoltak ki.

A görög mintában szereplők válaszai alapján közös kategóriába kerültek az amerikaiak és németek.

Α nemzetek és sztereotípiák kapcsolata a görög mintában szereplők válaszai alapján

Ez a társadalom- és kultúrtörténeti értelemben nyugatiasnak tekinthető blokk mindkét mintában megjelenik, s jelenléte ennyiben a szerkezeti állandóságot képviseli. A csoporthoz tartozó attribútumok azonban a mintákban jelentősen eltérnek egymástól.

A görög válaszadók az amerikaiakat és németeket a kompetencia-jellegű – „gyakorlatias”, „szorgalmas”, „fegyelmezett” – tulajdonságok mellett alapvetően negatív, eltávolító jellegű uralmi tulajdonságok – „beképzelt”. „uralkodó” – alapján sorolták közös csoportba, Ezzel szemben a magyar megkérdezettek a nemzeteknek ugyanehhez az együtteséhez egy alapjában véve pozitív tulajdonság-együttessel – „praktikus”, „nem széthúzó”, „nem maradi – egyfajta modernizmussal összefüggésbe hozható képet társítottak. 

A görögök – miniszterelnökük politikai program-kijelentésével ellentéteben – saját magukat az oroszokkal és arabokkal sorolták egy keleties jellegűnek tekinthető közös csoportba. A csoport általános arculatát a nagyrészt pozitív, erősen érzelmi alapú görög önértékelések dominálták.  Kiemelkednek ezek közül az „intelligens” és „nagylelkű” attribútumok, de ezek mellett a „szenvedélyes” és „bátor” tulajdonságok is az érzelemmel átitatott önértékelő hangsúlyt erősítik. Ilyen típusú attitűdök kapcsolták a görögöket a csoport másik két tagjához is. A “szenvedélyes” és a “kedélyes” az arabokhoz, ez utóbbi pedig a “bátor”-al kiegészülve az oroszokhoz.

Figyelemre méltó, hogy a görög megkérdezettek szerint a magyarokat – egyfelől a „fegyelmezett”, „szorgalmas” másfelől a „széthúzó” és „maradi” tulajdonságokkal felruházva – egy önálló, a keleties, illetve nyugatias csoporttal is kapcsolatban álló köztes – kompország!? –  csoportba sorolták.

A magyar minta alapján kirajzolódó kognitív hálózat legfontosabb újdonsága, hogy a görögök az olyan, érzelemιleg átfűtött attribútumok révén, mint a „nem uralkodó”, “nagylelkű”, “nem kegyetlen” átkerültek a magyarokkal közös csoportba.

Α nemzetek és sztereotípiák kapcsolata a magyar mintában szereplők válaszai alapján

Ezek a tulajdonságok együttesen egy nem domináns helyzetben lévő, a félperiférián elhelyezkedő, mégis pozitív vonásokkal rendelkező országcsoport képét rajzolja elénk.

A magyar önértékelésekben az érzelmi és a kompetencia jellegű tulajdonságok többé-kevésbé kiegyenlítetten fordulnak elő.  A kompetencia jellegű képzetek jelentős része, mint az „intelligens”, „praktikus”, „szorgalmas” a németekhez és az amerikaiakhoz kapcsolódnak, míg a negatív érzelmi vonatkozások, mint a „kegyetlen” vagy „ravasz” nagyrészt a kognitív térképeken keletebbre helyet foglaló oroszokhoz és arabokhoz.

Úgy tűnik, hogy a 2016-os görög kognitív térkép az európai vagy általában a nagyhatalmi centrummal való szembenállást fejezi ki, míg a magyarokban élő kognitív térkép egy inkább Dél-Kelet felé elhatárolódó a nyugat felé viszont nyitott, a vágyott modernizációt pozitív attribútumokkal társító pozíciót mutat.

 * A Magyar Hang 2021 karácsonyi számában megjelent írás bővített változata.

[1] Nikos Fokas, Gábor Jelenfi, Robert Tardos: Mapping cultural distances in a catnet approach: How Greeks and Hungarians see themselves and others, Comparative Sociology 2022, megjelenésre elfogadva

GÖRÖGORSZÁG 1821 –

Az 1821-es görög forradalom egy új államot teremtett.

Tulajdonképpen a semmiből. S nemcsak fizikai valójában, hanem szellemileg is. Egy görög nemzetállam létrehozására irányuló törekvés ugyanis forradalmian új gondolat volt. Szellemi közegét az Újgörög Felvilágosodás jelentette, amelynek képviselői kezdetben a tudományos racionalizmus és a politikai liberalizmus elterjesztésén munkálkodó gondolkodók voltak.

Újgörög Felvilágosodás

 Az egyik legkidolgozottabb nézetrendszer megalkotása egy Párizsban élő, a Nagy Francia Forradalom hatása alá került kozmopolita gondolkodó Adamantiosz Koraisz (Αδαμάντιος Κοραής) nevéhez fűződik. 1803-ban Párizsban megjelent Mémoire sur l’état actuel de la civilisation dans la Grèce című írásában korának görögjeit az antik görögség leszármazottjaiként írta le. Jelentős fordulatnak számított ez, hisz az Oszmán Birodalom sőt a Bizánci Birodalom görögjei sem tekintették magától értetődőnek, hogy a hellének örökösei lennének. – Ugyan mi közünk lehet ezekhez a bálványimádókhoz! – mondták.  – Mi ρωμιός-ok azaz római görögök, keresztények vagyunk!

Az antikvitáshoz fűződő viszony megváltozása szorosan összefüggött a Nyugat megváltozó megítélésével is. A Bizánci Birodalom hosszútávú sorsára, s az ortodoxoknak a katolikusokkal kialakított viszonyára is kihatott Konstantinápoly 1204-es elfoglalása a negyedik keresztes hadjárat alatt. Az így létrehozott konstantinápolyi központú, római katolikus keresztes állam a Latin Császárság regnálásának mintegy fél évszázada alatt, hűbéres királyságok révén, akárcsak szövetségese a Velencei Köztársaság a Bizánci Birodalom jelentős területeire terjesztette ki hatalmát. Mindez gyanakvássá erősítette az ortodoxoknak a katolikusokkal szembeni idegenkedését, Ezzel egyidejűleg több – például az Epiruszi Despotaság, vagy a Nikaiai Császárság, hogy csak két példát említsünk – a birodalom feltámasztására törekvő utódállam jött létre.

 Forrás: Varana - own work; base map from Natural Earth, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1208641

Ez végül is Nikaiai Császárságnak sikerült, elindítva ezzel a Bizánci Birodalom 14-15. századi utolsó felvirágzását (Tarján M. Tamás) s kiterjesztve az egész Birodalomra azt a latin uralom idején kialakított katolicizmus képet, amely felégetve a pápasághoz fűződő kapcsolatokat gyanússá tett minden nyugatról érkező szellemi terméket (Szegvári Zoltán). A Konstantinápolyi Patriarchátus állandósult gyanakvása a nyugatot szimbolizáló Katolikus Egyházzal szemben, vagy az átlag görög ortodoxok egyszerű idegenkedése a katolikusoktól az oszmán uralom idején is évszázadokra meghatározta ezt a viszonyt.

Az Újgörög Felvilágosodás képviselői viszont az Oszmán Birodalmat jellemző szegénységgel és elmaradottsággal szemben a Nyugat-ban a szabadság és fejlődés példamutató otthonát ismerték fel. Tőlük tanulták, vették át a görög antikvitás iránti rajongást is.  Lassan tudatosították, hogy hatalmas szimbolikus tőke birtokában vannak, s ezt fejezte ki Koraisz mondván, hogy ha a görögök képesek lesznek méltóvá válni ehhez az örökséghez, akkor népből nemzetté válhatnak. Koraisz mindezt döntően az oktatás és művelődés révén megvalósuló felemelkedésként képzelte el.

Jóval radikálisabb társadalmi és politikai aktivizmust képviselt Rigasz Velesztinlisz, aki eljutott egy szabadságharcos felkelés szükségességének gondolatáig. Koncepciójának fontos eleme, hogy döntően nem görög etnikai keretben, hanem Délkelet Európai léptékben gondolkodott, ahogy élete során is ezt a földrajzi teret lakta be.

A Thesszáliai síkság szélén található Velestino községben született. Feltételezések szerint a közelben található Pilion hegységben tanult és tanított, majd innen települt át Isztambulba a birodalmi központba. Feltehetően ortodox vallású előkelőségek kíséretében jutott el az egykori havasalföldi fejedelemség fővárosába. Bukarestben a fejedelem udvarában láthatott el titkári teendőket.

 Itt ismerkedett meg a Nagy Francia Forradalom képviselte nézetekkel, s itteni támogatók segítségével jutott el Bécsbe, ahol intenzív – többek között az emberi jogokkal, s egy új alkotmányos berendezkedéssel foglalkozó – elméletalkotó, ismereterjesztő publikációs tevékenységbe kezdett. Feltehetően egy frissen kinyomtatott új kiáltványát készült átvenni Triesztben 1797-ben, pont abban az időszakban amikor a Napóleon tábornok vezette francia csapatok és a Habsburgok harcoltak egymással a Velencei Köztársaság feletti ellenőrzés megszerzéséért. Rigaszt a Napóleonhoz fűződő vélelmezett kapcsolatai miatt az osztrák hatóságok letartóztatták, Triesztből Bécsbe szállították, s mivel oszmán alattvaló volt átadták az Oszmán hatóságoknak, akik 1798 közepén Belgrádban kivégezték.  

 A Szabadságharc felé

 A szerveződő görög szabadságharc földrajzi, s egyúttal társadalmi horizontja azonban ennél is tágasabb. 1814-ben három kereskedő Odesszában alapította meg azt a Filiki Eteria (Φιλική Εταιρία – Baráti Társaság) nevű titkos szervezetet, amelynek meghatározó szerepe volt a fegyveres felkelés előkészítésben. A Filiki Eteria fennállásának teljes időtartama alatt kis létszámú szervezet maradt. Még az alapítást követő második évben is mindössze harminc tagja volt. Ezen az is alig változtatott, hogy 1817-ben áttették székhelyüket Isztambulba. Még 1820-ban, a szabadságharc előestéjén is csak ezer tagja volt, joggal merül fel ezért a kérdés, hogy miként tudott egy ilyen kis létszámú szervezett ekkora befolyást gyakorolni a görög szabadságküzdelmekre.

Tán mert képes volt a legkülönfélébb társadalmi hálózatokat összekapcsolni.  – mondanánk, de ehhez tisztáznunk kellene, melyek voltak és miként is működtek ezek a hálózatok.

Ortodox világ az Oszmán Birodalomban

A fanarióták

 A 18. század folyamán az Oszmán Birodalom hatalmi és közigazgatási rendszere fokozatosan átalakult. A szultán egyszemélyi hatalmától eltolódott a nagyvezírek és pasák oligarchikusabb hatalomgyakorlása felé. Politikai családok jöttek létre, amelyek között társadalmi-politikai otthonra leltek az ortodox arisztokráciává formálódó fanarióták is. Nevüket Isztambul Fanari (Világítótorony) nevű negyedéről kapták. 1601-től itt található a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus székhelye is. A fanarióták jól képzett, nagykereskedelemmel foglalkozó ortodox vallású családok voltak, aki az oszmán közigazgatás legfelsőbb csúcsaira is eljutó ortodox arisztokráciát alkottak.

Az Ökumenikus Patriarchátus

A fanarióták sikerében meghatározó szerepe volt az Ökumenikus Patriarchátussal való kapcsolatuknak. Az Ökumenikus Patriarchátus egy az oszmán közigazgatás szerves részét képező birodalmi léptékű igazgatási szervezetté formálódott, amely a 18. század végére kizárólagos fennhatóságra tett szert a Birodalom ortodox vallású alattvalói felett. S nem csak vallási, hanem polgárjogi, például örökösödési kérdésekben is. Meghatározó szerepe volt a görög nyelvű oktatás terén. A 18. század folyamán a patriarcha megválasztása ugyancsak oligarchikus irányba tolódott. A partiarchát a főváros környéki püspökök, a jelentősebb helyi céhek vezetői, s a fanarióta családok választották így a patriarchátus intézménye részben világi befolyás alá került.

A helyi elöljárók

A patriarchátus központi igazgatási apparátusa, valamint a fanarióták személyes kapcsolathálózata a helyi elöljárók révén jutott el a társadalom alsóbb rétegéig. A helyi elöljárók kiemelkedését az tette lehetővé, hogy más helyi családok számára, egyfajta állampótló szerepben, hétköznapi védőernyőt biztosítottak. Szerepüket és befolyásukat tovább növelte az adószedés árverés útján történt bérbeadásának intézménye. Ez közvetlen anyagi gazdagodást jelentett, másrészt a terményben beszolgáltatott adók egy részét családi kereskedelmi vállalkozásokban hasznosították.

Az Ökumenikus Patriarchátus, a fanarióták és a Peloponnészosz helyi elöljáróinak többszörösen összefonódó hálózatát a görög nyelvű kereskedők egész Délkelet Európát átfogó, s az Oszmán Birodalom határain jóval túlmutató hálózata egészítette ki. Ez a társadalmi csoport meghatározó szerepet játszott a görög szabadságharc társadalmi bázisának formálódásában.

Görög kereskedők – nemzetközi környezet

A görög nyelvű kereskedőtársadalom 18. században megfigyelhető látványos felfutása egy eddig nem említett, de a görög szabadságharc ügyében is meghatározó jelentőségű tényezőre a nemzetközi környezet és ezen belül a nagyhatalmak szerepére világít rá.

A 18. században a Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti 1718-as pozsareváci béke, valamint az Orosz és az Oszmán Birodalom közötti 1774-es Kücsük Kajnandzsa-i béke keretezi ezt a szerepet.

Kelet-Közép-Európában valójában kétféle görög kereskedő diaszpóráról is beszélhetünk. Az első és nagyobb létszámú Erdélyben és Magyarország keleti vidékein jelent meg a 16. században, amikor ezek a területek még oszmán igazgatás alatt álltak. Döntően Makedónia és Trákia hegyvidéki településeinek lakosairól van szó, akik a vándorkereskedelem útvonalait követve terjesztették ki tevékenységüket északabbra. Erdélyben a 17. század elején, Magyarországon a 17. és 18. század fordulóján tapasztaljuk tömeges letelepedésüket. Elsősorban olyan vidékeken találjuk meg őket, ahol már valamilyen helyi piacra támaszkodhattak, például agárkereskedelmi központokban, mint Nagyvárad vagy Kecskemét, illetve a bortermelés szempontjából meghatározó Gyöngyös, Eger, Miskolc és Tokaj környékén.

Ők jelentették a pesti görög kereskedő diaszpóra első forrását is. Áttelepülésük, illetve az újonnan jöttek letelepedése Pesten szorosan összefüggött azzal, hogy a 18. század közepétől tanúi vagyunk a második görög kereskedő diaszpóra fejlődésének, a pozsareváci szerződés nyújtotta vámelőny jóvoltából. Esetükben döntően nagykereskedelmi tevékenységről volt szó, amelynek kereteit nem a helyi hatóságokkal kötött szerződések, hanem birodalmi egyezmények határozták meg. A vámelőny 1772-ben megszűnt, 1774-től pedig csak azok folytathattak kereskedelmet, akik hűségesküt tettek és letelepedtek a Habsburg Birodalomban. Ezzel együtt a pesti görög közösség kereskedelmi és rokoni kapcsolatai révén a 18. század végén még állandó összeköttetésben volt az Oszmán Birodalomban maradottakkal. Pesten is megalakult a titkos Baráti Társaság, amely szoros kapcsolatban állt Rigasz Velesztinlisz bécsi híveinek mozgalmával.

Említést érdemel még Trieszt 1719-től érvényes vámszabad területi státusza, ahol a város életében meghatározó szerepet játszó görög kereskedő közösség jön létre. Egy részük innen települt tovább Bécsbe, akik természetszerű módon szoros kapcsolatban álltak a pesti görög kereskedőkkel.

A kereskedelem fejlődése szempontjából meghatározó szerepe volt az Orosz és az Oszmán birodalmak közötti háborút lezáró 1774-es Kücsük Kajnandzsa-i békeszerződésnek is. Ez orosz védnökséget biztosított Havasalföld és Moldva ortodox lakosságának, s lehetővé tette, hogy a görög kereskedelmi hajók orosz zászló alatt hajózzanak. Az így nyújtott biztonság kiegészülve a Nagy Francia Forradalom és a napóleoni háborúk miatt megugró francia búza kereslettel, lehetővé tette a görög hajósoknak, hogy a Fekete tengeri kikötőkben berakodott búzát Franciaországba szállítsák. Néhány a Peloponnészoszhoz közeli sziget, köztük a görög szabadságharcban, majd anyagi és személyi erőforrásokkal is jelentős szerepet játszó Hydra és Szpecesz hajósai is élni tudtak ezzel a konjunktúra nyújtotta lehetőséggel.

Hydra a 19. században

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy ez az egyszeri alkalom szülte lehetőség milyen tartós struktúra létrejöttét segítette elő. A 20. század elején, a balkáni háborúk előtti időszakig még mindig élt a görög hajósok által használt Odessza – Marseille búza-kereskedelmi útvonal.

Felkelés és szabadságharc

A görög szabadságharc előkészítése szempontjából a kereskedők messzire nyúló hálózatának jelentőségét az adta, hogy ez a társadalmi csoport tette ki a Filiki Eteria tagjainak 54 százalékát. A felkelés sikere, kimenetele szempontjából azonban talán ennél meghatározóbbnak bizonyult, hogy a tagok 12 százalékát a peloponnészoszi elöljárók tették ki.

Mert a felkelés sikere egyáltalán nem volt adott. Az egész meglehetősen kockázatos, becsvágyó, sőt talán kalandor vállalkozásnak tűnhetett. Ezt a benyomást látszik erősíteni, hogy a felkelés első fészkében 1821 február végén Moldvában a vállalkozás gyors és súlyos kudarccal végződött. A kezdeményezők tulajdonképpen egyetlen számítása sem jött be. Nem kapták meg az orosz cár nagyon remélt támogatását, s nem érezte magáénak a „görög” ügyet a helyi lakosság sem.

Hasonlóan meglepő volt azonban az alig néhány héttel később 1821 márciusában kezdődött felkelés sikere a Peloponnészoszon. Persze a pillanatnyi helyzet is kedvezőnek bizonyult. A Porta számára a Janinai Ali pasa felkelése ekkor még nagyobb kihívásnak tűnt, annak felszámolására fókuszált. A kezdeti katonai sikerek összefüggtek a fegyverviseléshez értő kleftiszek és armatoloszok (tulajdonképpen betyárok és hajdúk) aktív részvételével a felkelésben. A két fegyveres csoport, amelyek között a határvonal oda vissza átjárható volt, olyan társadalmon kívüliekből állt, akik éltek a „hegyek adta szabadság” lehetőségével. (Fernand Braudel)

Polgárháború

A Peloponnészoszon a fegyveres csoportok a helyi elöljárók fennhatósága alá tartoztak. Ez meghatározta, hogy a katonai akciók döntően lokális jellegűek maradtak. A szabadságharc helyi ütközetek, lesből történő támadás, helyi erődítmények vagy városok ostromának sajátos kombinációjából állt. Egységes irányítás, stratégiai tervezés alig volt, ez is magyarázza a harcok több évre történő elhúzódását.

Ez a lokalitás az igazgatás terén is megnyilvánult. Minden régió igyekezett autonóm módon megszervezni magát. S hiába hívtak össze három nemzetgyűlést is, s fogadott el az első egy liberális alkotmányt, a görög felkelők már a második nemzetgyűlés idején két regionálisan szerveződő ellenséges táborra szakadtak.

Szimbolikusnak tekinthetjük, hogy a peloponnészoszi elöljárók, valamint Hydra, Szpecesz és Rumélia képviselőinek fokozatosan polgárháborúvá mélyülő konfliktusa oda vezetett, hogy a ma nemzeti hősként tisztelt katonai vezető, Theodorosz Kolokotronisz, aki már 1818-tól a Filiki Eteria tagjaként készítette elő a felkelést, 1825 első felében több hónapra börtönbe került.

Válság és nagyhatalmak

A forradalom ügye ugyanekkor a hadszintéren is válságos helyzetbe került. Az egyiptomi pasa ugyanis kisegítve a szultánt, a Peloponnészoszra küldte Ibrahim pasát, aki elkezdte szisztematikusan felszámolni az ottani görög ellenállást. S ezen a ponton vált döntővé az egymás közötti egyensúlyra is kényesen ügyelő nagyhatalmak szerepe.

Katonai téren radikális fordulatot hozott, hogy Anglia, Oroszország és Franciaország egyesült tengeri erői 1827. októberében a Peloponnészosz-félsziget délnyugati részén található navarinói öbölben megsemmisítették az egyiptomi-török flottát. Ennek a beavatkozásnak az eredményeként 1828-ban kivonták az egyiptomi katonai erőket a Peloponnészoszról.  

Diplomáciai téren 1825-től 1830-ig szinte minden évre jutott legalább egy közös angol-orosz-francia rendezési terv. Ezekben a szultán hűbéreseként működő, de saját választott vezetőkkel rendelkező Görögország tervétől 1830-ra angol kezdeményezésre Londonban végül is eljutottak egy független görög állam elismeréséhez.

A felkelés úgy tűnt minden közbülső nehézség ellenére, nagyhatalmi segítséggel ugyan, de mégiscsak elérte célját.  

Csakhogy a szabadságharc eseményei nem zárultak le az 1830-as londoni döntéssel. A görög belpolitikai eseményeket ugyanis saját dinamikájuk vitte tovább. A harmadik Nemzetgyűlés által 1827-ben kormányzóvá választott Kapodisztriaszt a legerősebb peloponnészoszi elöljáró családok egyikének – a felkelésben oroszlánrészt vállaló – Mani-ból származó Mavromichalisz (Μαυρομιχάλης) család tagjai 1831-ben meggyilkolják.

A kormány megint a nagyhatalmaktól kért és remélt megoldást, akik maguk részéről a még kiskorú, 17 éves Ottó bajor hercegben találták meg Görögország uralkodóját. A filhellén Ottó bajor tanácsadókkal és katonai kísérettel 1832-ben érkezik Görögország akkori fővárosába Nafplionba.

S ha valaki azt gondolná, hogy a felkelés most aztán tényleg elérte célját, az ugyancsak tévedne. A Peloponnészosz helyi elöljárói és katonai vezetői ugyanis elégedetlenek voltak a nagyhatalmak által nyújtott megoldással. Ők nem azért lázadtak fel az oszmán uralom ellen, hogy cserébe egy bajor abszolút monarchiát, oszmán helyett bajoruralmat kapjanak. Kétszer is, 1843-ban és 1863-ban is fellázadtak a rezsim ellen. Ez utóbbi egyben trónfosztással, s egy új, ezúttal dán dinasztia megérkezésével is járt. A lázadások legtartósabb eleme azonban a férfiakra vonatkozó általános választójog bevezetése volt, amely a görög politikai kultúra számos metamorfózison átment, de változó formáiban máig is jelenlévő elemének a politikai klientúrának intézményesített meghonosítását jelentette.

S aki azt gondolná, hogy ezzel egy olyan amilyen, de mégiscsak a görögök szájíze szerinti Görögország jött létre, azt óvatosan azokra a vetélkedő Görögország koncepciókra emlékeztetném, amelyek a huszadik század polgárháborúiban az első világháború idején formálódott, úgynevezett „Nemzeti Kettészakadásban”, illetve a negyvenes évek polgárháborújában manifesztálódtak.

Görögország újkori formálódása véget nem érő vállalkozás

Görögország jóval azelőtt megszületett, hogy konkrét történelmi formát ölthetett volna. Elképzelt ideaként. A saját történelmi gyökereit kereső Nyugat – kiemelve a történelmi feledés homályából – saját szükségleteire alkotta meg az univerzális, történelem feletti, örök Görögország eszméjét. Mire az újgörög nemzet ténylegesen is megjelent a történelem horizontján, addigra az örök Görögország eszméje már alakot öltött normaként és elvárásként volt jelen. Azok tehát akik görögként kellett szerepeljenek a történelem színpadán, kettős elvárának kellett megfelelniük. Saját empirikus, partikuláris, közösségi sorsuknak, másrészt egy történelem feletti, rajtuk jócskán túl nővő, örök univerzalitásnak. Az elvárásként jelen lévő örök eszme és a kisszerűségében fojtogató valóság közti feszültség feloldásának vágya állandósult hajtóerőként működött. Ez az ország életének első évszázadában a periodikusan kezdeményezett területszerző hadjáratokban öltött testet, amelyeknek végül is az 1922-es Kisázsiai Katasztrófa vetett véget.  

Görögország területi növekedése Map Greece expansion 1832-1947-fr.svg

Ezt követően a különböző modernizációs programok kínáltak kiugrási lehetőséget. Legutóbb a múlt század kilencvenes éveinek közepén indult ambiciózus modernizációs projekt. Ennek során az euró bevezetésével, valamint az 2004-es athéni olimpia sikeres megrendezésével nemzetközi visszaigazolást is nyert, hogy napjaink görögjei végre nem csak antik elődjeikre, hanem saját eredményeikre is büszkék lehetnek. A kezdeti sikerek azonban, akárcsak a szabadságharc idején katasztrófába – ezúttal a 2010-es adósságválságba – torkolltak, amin, akárcsak a szabadságharc idején, megint csak nagyhatalmi segítséggel sikerült úrrá lenni.

Egyes történészek szerint a görög állam 200 éves történetében vagy féltucatszor periodikusan visszatérő zsákutcás fejlődési sémával van dolgunk.

• A görög közösség a társadalom, az állam, a nemzet, a politikai intézmények és a gazdaság terén belevág valamilyen ambiciózus, sok szempontból valószerűtlenül becsvágyó projektbe.
• A sokak által nem is várt kezdeti sikerek végül is mindig zsákutcába vezetnek.
• A katasztrófát, az addig elért eredmények teljes elvesztését pedig csak a nagyhatalmak beavatkozásával lehet elkerülni.

• A vállalkozás görög elindítói szerint azonban a nagyhatalmi érdekek túlságosan is nyomot hagytak a rendezésen. Az ebből fakadó frusztrált elégedetlenség pedig a séma egy következő láncszemének kiindulópontja lehetett.

Ez lenne a zsákutcás fejlődés, görög módra? Vajon mikor jön és milyen lesz a következő láncszem? 

Felhasznált irodalom

Δερτιλής, Γιώργος Β. (2018) Ιστορία της νεότερης και σύγχρονης Ελλάδας 1750-2015, Πανεπιστημιακές Εκδόσεις Κρήτης, 2018

Καλύβας, Στάθης Ν.: Καταστροφές και θρίαμβοι, Αθήνα, Εκδόσεις Παπαδόπουλος

Κωστής, Κώστας: (2013)„ Τα κακομαθημένα παιδιά της Ιστορίας”, Αθήνα, Εκδόσεις ΠΟΛΙΣ

Τσουκαλάς, Κωνσταντίνος (2013), Ελλάδα της λήθης και της αλήθειας, Αθήνα, Θεμέλιο,

Bácskai Vera (2006), A görög kereskedők szerepe a főváros polgárosodásában, Budapesti Negyed, 2006. tél 54. szám. 9-20. oldal

Balogh Ádám (2013), Fejezetek Görögország újkori történetéből, Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete, Csongrád Megyei helyi csoport, Szeged

Politisz, Jánisz (1966), Az újkori Görögország története, Studium Könyvek 54. Budapest, Gondolat Kiadó

Seirinidou, Vasso (2006), Görög diaszpóra a Habsburg Monarchiában (17-19. század) Budapesti Negyed, 2006. tél 54. szám. 63-74. oldal

Szegvári Zoltán (2019), Róma romjain: A Bizánci Birodalom utódállamai a negyedik keresztes hadjárat után ÚJKOR.HU 2019-10-20

Tarján M. Tamás, Konstantinápoly ismét görög kézre kerül, Rubicon Online

--------------------------------------

2021. december 11. A Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata által a Magyar Tudományos Akadémián a Görög Szabadságharc évfordulója alakalmából megrendezésre került Bicentenáriumi Emlékév zárórendezvényén elhangzott előadás szerkesztett és bővített változata